VILLON - 12 év után újra aktív a csornai metal brigád

Emlékszel még a Graffiti albumra?

2014. november 28. (péntek) 09:51

12 év után újra dübörög a csornai Villon zenekar, méghozzá szinte teljesen eredeti felállásában.


A banda Graffiti című albuma 2002-ben jelent meg, és azt a Moby Dick akkori Pecsa-buliján mutatták be. Most friss energiával folytatják a régen megkezdett munkát.

"Két sikeresnek mondható koncert van már mögöttünk, és január 17-én megmutathatják magukat Budapesten is, az A-Cél klubban. Idén már csak egyetlen koncertünk lesz, december 13-án a soproni Bohémiában, ahol a Decaying Incest társaságában tartunk erődemonstrációt!"

Villon:
Berkes Zoltán dobos
Borbély Zoltán gitáros
Káldi Tibor gitáros
Őri Gábor basszusgitáros
Nagy L.A. énekes


 

VILLON - A kör (2014-es próba)




VILLON - Graffiti (a 2002-es album)



 


 

Hozzászólások

[014502]
Csabika
Látom nem bírjátok a kritikát ma sem, ugyanúgy mint kb 20 évvel ezelőtt sem bírtátok. A kritika néha kemény dolog, nehéz elviselni, nehéz együtt élni vele, de el is kell fogadni, ezt már anno sem akartátok megtenni.
Majd ha Győrben jártok meghallgatom mennyit sikerült fejlődni, addig is sok sikert és kitartást kívánok nektek.
[014487]
bzakk
"Csabika"soha nem hazudtolod meg önmagad,ezt a dolgot már nagyon sokszor megbeszéltük szerintem.Sopronban kénytelen leszel megint meghallgatni a VILLON -t.Remélem akkor azért kicsit jobban fog tetszeni, a zenekar ezen fog dolgozni!
[014445]
Csabika
Szerintem ne erőltessétek fiúk,ezt már annak idején is rossz volt hallgatni élőben, egyszerűen nem tudtok értelmesen játszani!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KATLA - Új dal és videoklip az ex-Sólstafir dobos projektjétől: Sálarsvefn
2020. október 28. (szerda) 08:59

Allt þetta Helvítis Myrkur (All This Damn Darkness) címmel november 13-án jelenik meg az izlandi Katla második albuma, harmadik előzetesként pedig már lehet ismerkedni a videoklippel kísért Sálarsvefn dallal. A Katla az izlandi Sólstafirból 2015-ben kitett alapító dobos, Guðmundur Óli Pálmason projektje, amely 2017-ben adta ki a Móðurástin című debütáló albumát. "A Sálarsvefn úgy fordítható le angolra, hogy Sleep Of The Soul, maga a dal pedig a színtiszta gyűlöletről és utálatról szól. Eredetileg egy három részből álló hosszú dal harmadik darabja volt, a korábban bemutatott Villuljós pedig az első rész. Aztán ahogy haladtunk előre a felvételekkel, végül öt dalt kötöttünk össze egy pokoli komplikált mixben, amelyben végül a Sálarsvefn a sötét világba tett utazás negyedik állomását képviseli. A klipben a The Witcher 3 videójáték The Nithing részéből is ismert ősi skandináv átok-rituálé jelenik...

LEANDER KILLS - Pénteken új album jön, dalpremier: Ronthatatlan
LEANDER KILLS - Pénteken új album jön, dalpremier: Ronthatatlan

Október 30-án, pénteken jelenik meg a negyedik Leander Kills album, amelynek legfrissebb előzetes dala a 'Ronthatatlan' címet viseli. Ismerkedj meg vele! "Leander Kills IV! Október...

METALLICA - "Az a legundorítóbb dal, amit a zenekar valaha felvett."
METALLICA - "Az a legundorítóbb dal, amit a zenekar valaha felvett."

A közösségi médiában posztolt arról a korai Metallica basszusgitárosa, Ron McGovney, hogy melyik a legundorítóbb dal, amit a Metallica valaha felvett. Ron McGovney 1982-ben játszott a...

VISIONS OF ATLANTIS - Szimfonikus zenekarral a színpadon, friss videó a hamarosan érkező különleges DVD-ről: Wanderers
VISIONS OF ATLANTIS - Szimfonikus zenekarral a színpadon, friss videó a hamarosan érkező különleges DVD-ről: Wanderers

A Symphonic Journey To Remember címmel október 30-án egy nagyszabású koncertfelvétellel jelentkezik a szimfo-metalos osztrák-francia-olasz Visions Of Atlantis, a legfrissebb, harmadik...

DAVID HASSELHOFF - Heavy metal nótát rögzített a CueStack duóval
DAVID HASSELHOFF - Heavy metal nótát rögzített a CueStack duóval

Through The Night címmel egy metal nótát rögzített a Baywatch és a Knight Rider sorozatok szupersztárja, David Hasselhoff, mégpedig a CueStack nevű projekttel, és most egy...

NAHI - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásával: Őszintén
NAHI - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásával: Őszintén

Világvégre címmel november 6-án jön majd ki az új Kalapács stúdióalbum, de lesz mellé jó néhány nagyon érdekes meglepetés is, amelyekről kicsit bővebben is olvashatsz, ha lejjebb...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS