IGNITE - "Dolgozom egy filmen, ami a '70-es évek magyar rockereiről szól..."

Téglás Zoliék 2015 elején két koncertet is adnak Budapesten

2014. november 23. (vasárnap) 10:43 | utoljára módosítva: 2014. november 24. (hétfő) 19:11

Két klubkoncertet ad 2015 elején Budapesten a Téglás Zoli vezette Ignite, akik javában dolgoznak a régóta várt és 2015 első felében biztosan megjelenő új albumukon.


Zoli a zenélés mellett szívesen filmezik is, a márciusban bemutatásra kerülő Argo 2-ben egy bérgyilkost alakít majd.
Többek között erről is beszélt egy friss interjúban, amit a divany.hu-nak adott.


Zoli hivatalos Facebook oldala:
www.facebook.com/teglaszoliofficial


Az Ignite január 31-én a Barba Negrában játszik, február 1-jén pedig az A38-on lép fel egy különleges akusztikus programmal.

A két koncertre külön-külön is kaphatók jegyek, de 6500 Ft-ért kombinált belépő is kapható, ami mindkét bulira érvényes.



Ignite a Barbában - Facebook oldal


Ignite akusztikus buli az A38 Hajón - Facebook oldal

www.facebook.com/igniteband


„Számomra a legfontosabb dolgok közé tartozik, hogy ha az Ignite turnézni megy, legyen magyarországi állomás is. Minél több számot szeretnék magyarul énekelni, mert büszke vagyok a származásomra” - mondta Téglás Zoli az év eleji koncertek kapcsán az MTI-nek.

A 45. születésnapját november 10-én ünnepelte az énekes, aki Los Angelesben született magyar szülőktől, és jól beszél az anyanyelvén. A hardcore zenét játszó Ignite 1993-ban alakult, Téglás az első lemez után, 1994-ben csatlakozott a csapathoz, amely azóta három stúdióalbumot készített, a legutóbbit, az Our Darkest Dayst 2006-ban.




 


Az Ignite sokszor játszott már Magyarországon, legutóbb idén nyáron a székesfehérvári FEZEN-en. Mint mondta, január legvégén három-négy számot eljátszanak a jövőre megjelenő új albumukról, másnap pedig az akusztikus műsorukat adják elő.


"Akusztikus koncerteket alapvetően a Zoli Band projektemmel adunk, de a srácoknak az Ignite buli után vissza kell menniük Amerikába, én viszont itt maradok, és turnézni megyek a Zoli Banddel, játszunk például Kolozsváron is" - mesélte az énekes.

Téglás Zoli az elmúlt két évtizedben is előszeretettel "csempészett" be magyar nyelvű felvételeket az Ignite albumaira, de ezek alapvetően hidden trackek, úgynevezett rejtett, a dallistán fel nem tüntetett felvételek voltak. 2000-es lemezük címadó dala, A Place Called Home dallama A csitári hegyek alatt című magyar népdalra épül (ennek magyar verziója a lemez rejtett száma), a 2006-os Our Darkest Days című lemez utolsó felvételét, a Live For Better Dayst pedig néhány másodperc csönd után az Elindultam szép hazámból követi.

"Idén tavasszal már közzétettük az új anyagról a Falu című felvételt, pénteken rögzítettük a Kocsmárosnét, mindkettő természetesen magyar nyelvű lesz a készülő albumon. Ezeken kívül is lesz egy-két magyar nyelvű felvétel, sőt szeretném, ha egyszer olyan lemezt csinálhatnék az Ignite-tal vagy a Zoli Banddel, amely teljesen magyar nyelvű. Szeretek magyarul énekelni, viszont számomra nehezebb az anyanyelvemen szövegeket írni, mint angolul” - fejtette ki.
 


IGNITE - Falu (demóverzióban az új dal)


 


Megjegyezte, hogy az új Ignite-lemez zenéje kicsit visszafogottabb, kevésbé zúzós lesz, több dallamos számot készítenek, mint korábban.

"Ma már nem vagyok olyan mérges, mint húsz évvel ezelőtt".

A Zoli Band új anyaga is jövőre várható, a stúdiózás Magyarországon lesz. Elmondta, hogy elsősorban miatta, egyéb felgyülemlő projektjei okán nem készült új Ignite album 2006 óta. Egy ideig dolgozott a Pennywise zekekarral, színészként számos filmben tűnt fel, szerepel a jövő tavasszal mozikba kerülő Argo2 című akcióvígjátékban is, amelyet Árpa Attila rendezett.

"Most az a tervem, hogy idehozom Magyarországra az amerikai zenei világot, csinálok egy tévéműsort, amelyben bemutatom a legfontosabb embereket. Egy ideje már visszaköltöztem Magyarországra, csak a turnék miatt vagyok távol" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mostanában milyen zenéket hallgat, a Coldplayt, a U2-t, a Panterát és a Machine Headet említette, "ami metal vagy egy kicsit lájtosabb, az jöhet".

Téglás Zoli követi a magyarországi zenei életet is, az itthoni szereplők közül a Tankcsapdát, a Blind Myselfet és az Ördögöt emelte ki, hozzáfűzve, hogy az Eddát és az Omegát is nagyra tartja.



Szerinted fognak azért Ignite-koncertre menni emberek, mert láttak egy filmben, vagy fognak azért beülni rajongók egy moziba, hogy megnézzék az Ignite énekesét?

"Mennyi színész van, aki igazán jó zenész? Nem sok. Nincs igazán senki, aki nagy színész volt és aztán ugyanolyan sikeres zenész lett. Viszont sok énekes és zenész van, akik sikeres színészek. Ott van Marilyn Manson, aki a Sons Of Anarchy-ba (Kemény motorosok címmel fut a sorozat itthon – a szerz.) szállt be, vagy Sting is feltűnt többször mozivásznon.

Hiszem azt, hogy a zenélésből nagyon sok mindent megtanulsz. Kicsit olyan ez, mint az amerikai foci és az ausztrál rugby: szegről végről ugyanaz a sport, csak az egyikben nincs semmi védőfelszerelés és úgy mennek egymásnak, míg a másikban ki vannak párnázva."



Van olyan karakter vagy konkrét szerep ami nagy álmod?


"Olyan van, ami közelebb áll hozzám, ezért szívesen eljátszanám. Most dolgozom például egy filmen, ami a 70-es évek magyar rockereiről szól, hogy milyen nehéz volt abban az időszakban rockernek lenni, mikor csak azért lenézték őket, mert hosszú volt a hajuk. Amikor nem volt pénzük, rossz volt a foguk, semmi kilátása nem volt senkinek. De nekik mégis ez jelentette a mindent, maguknak csinálták a hangszereket, próbáltak húrokat szerezni a gitárokra, és valahogy mégis összeraktak egy zenekart és elmentek játszani.

Ezt csinálta az Omega vagy az Edda, és ezt én nagyon szeretném filmre vinni. Az Omega volt az Scorpions előzenekara, sokkal jobbak voltak, de sajnos a világ mégis a Scorpionst ismerte meg és nem az Omegát, mert ők nem turnézhattak. Elég negatív dolog van anélkül is a világban, én már nem szívesen lennék gyilkológép vagy főgonosz. Ezért jó, hogy zenész vagyok, mert le tudok mondani olyan szerepeket, amik nem igazán tetszenek."



Ehhez képest az Argó 2-ben mégis bérgyilkost játszottál...

"Le is vágták a fejem 15 percen belül. Nagyon kemény munka folyt ott a forgatáson, mindenki kihozta magából a maximumot, és ha kellett, 16-18 órákat dolgoztunk. A magyar filmesek nagyon ügyesek, olyan jól fog kinézni ez a film, hogy bármelyik Bruce Willis mozi elbújhat mögötte.

Árpa Attilával hasonlítunk, hiszen ő meg Németországban született és aztán jött ide dolgozni. Vagy ott van Andy Vajna, aki kiment Amerikába, megcsinálta a sikerét, de aztán hazajött és itthon foglalkoztat embereket. Én is ilyen vagyok, ezért szimpatikus ez nekem, hogy visszahozza valaki a kapcsolatait ide, és ezzel sok embernek ad munkát. Nem csak a színészekre gondolok, hanem azokra is, akik etetik őket, a sofőrökre, az öltöztetőkre, a kamionosokra, bárkire, aki ilyen szuperprodukciókon dolgoznak és ebből meg tudnak élni."



Mi a helyzet a zenekarokkal, ott mik a jövőbeni terveid?

"Készül az új Ignite, és jövő év elején turnézunk is Európában. Budapestre is jövünk, lesz egy koncert a Barba Negrában, meg egy akusztikus buli az A38 hajón. Ezzel párhuzamosan a Zoli Banddel is dolgozunk, írtam egy új dalt, illetve feldolgoztam Petőfinek a Falu végén kurta kocsma című versét.

A választásom azért esett erre a műre, mert a nagynéném, Erzsó kocsmárosné volt Veresegyházon a férjével, Feri bácsival. Ez a vers olyan, mintha róluk szólna, mert ott is reggel ötkor még könyörögtek neki, hogy 'Erzsike, aranyvirágom, adjál még egy italt!', ő meg mindig azt mondta 'Húzzál innen, menjél haza!', úgyhogy ez a dal róla szól. Mint a Falu című dal, az is arról szól hogy vidékről jöttem."



Annak a dalnak a mondanivalója valószínűleg teljesen más egy vidékinek mint mondjuk annak, aki Budapesten nőtt fel.


"Nagyon szeretem Magyarországon a régiségeket, a vidéket, hiszen Veresegyházon töltöttem minden nyaramat a nagymamámnál. Megismerkedtem egyszer egy budai klubban egy lánnyal, kérdezte honnan származom. Mondtam Veresegyházról. Az egy dolog, hogy fogalma sem volt, hol van, de megvetéssel a hangjában kérdezte, hogy az egy falu? Mondtam igen, falu. Erre mondta a lány, hogy ő még életében nem volt faluban és Budáról se szívesen mozdul ki.

Mondom neki, kicsikém, tízmillió ember lakik az egész országban, míg Los Angelesnek csak a vonzáskörzetében vannak húszmillióan, onnan nézve az egész ország egy falu. Meg szerinted Buda akkor mi? Hány ember lakik ott százezer? Az is csak egy falu. Faluból származni a legjobb, ott mindenki segít mindenkinek, imádom a pletykákat, bandázni az öreg nénikkel és megtudni mindenkiről mindent, a beszélgetéseket a kocsmában, vagy hogy szólok, hogy kéne egy kis segítség és jönnek, vagy én megyek másoknak segíteni.

Én mindig veresegyházi gyereknek tartom magam, hiába, hogy most már sajnos egy hatalmas ipari park lett az egész. Itthon a politika nem tanulta még meg, hogy a természet és a környezetvédelem is fontos, nem csak az, hogy teletömje valaki a zsebét, mert a természet az könyörtelenül visszakér mindent. Nálunk Amerikában már nem lehet csak úgy halomra vágni a fákat vagy szennyezni a vizeket, és mindent iparosítani, mert nem lesz mit innunk és nincs már fánk. Ez pedig sokkal fontosabb mint hogy legyen a politikusnak egy új Mercedese."


A divany.hu oldalra kattintva a teljes Téglás Zoli interjút elolvashatod.
 

 

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BÜTCHER - Új dal és klip a belga speed metal csapattól: Iron Bitch
2020. január 20. (hétfő) 12:58

666 Goats Carry My Chariot címmel január 31-én jelenik meg a speed metalos belga Bütcher második nagylemeze, a 2017-es Bestial Fükkin' Warmachine debüt folytatása, amelynek harmadik előzetes dala a videóval kísért Iron Bitch. Az eredetileg 2002-ben alakult, de 2014-ben újra beindított Bütcher tagjaira a német és amerikai speed metal mellett hatással volt a klasszikus heavy metal, a 90-es évek skandináv vonala, de a dél-amerikai és ausztrál black/thrash is. "Az új lemezt mindössze egy hét alatt rögzítettük, ami egy analóg felvétel esetében nagyon rövid idő, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a címadó számhoz mind a 24 sávot felhasználtuk. Ráadásul LV Speedhämmer dobos csupán a stúdiózás előtt 1-2 héttel csatlakozott hozzánk. A tavalyi év elég sűrű volt számunkra, voltak utolsó pillanatos tagcserék és közben folyamatosan koncerteztünk. De a befektetett energia megtérült és győzelemként értékeljük, hogy...

DEFILED - Brutális death metal Japánból, albumpremier: Infinite Regress
DEFILED - Brutális death metal Japánból, albumpremier: Infinite Regress

Infinite Regress címmel január 24-én lát napvilágot a brutális death metalt nyomató japán Defiled hatodik albuma, a 2016-os Towards Inevitable Ruin lemez folytatása, amely már végig is...

SODOM - Újra teljes a felállás, megvan az új dobos
SODOM - Újra teljes a felállás, megvan az új dobos

Csupán egy hete annak, hogy két év és három EP után kiszállt a Sodomból a dobos Husky, azaz Stefan Hüskens (Asphyx, Metalucifer, ex-Desaster stb.), a teuton thrash legenda felállása...

AC/DC - Ezúttal Ausztráliából érkeztek pletykák az új albumról és turnéról
AC/DC - Ezúttal Ausztráliából érkeztek pletykák az új albumról és turnéról

Hivatalos infó továbbra sincs arról, hogy Brian Johnson énekes visszatért-e az AC/DC élére, de a legfrissebb ausztrál hírek arról szólnak, hogy hamarosan bejelentik az új albumot és a...

METALLICA - Elhunyt Cliff Burton édesapja, Ray Burton
METALLICA - Elhunyt Cliff Burton édesapja, Ray Burton

Január 15-én, 94 éves korában elhunyt Ray Burton, a néhai Metallica basszusgitárosának édesapja. A szomorú hírt, Cliff Burton egyik nővére, Connie osztotta meg a közösségi oldalán:...

SUICIDE SILENCE - Új klip a februári albumhoz: Two Steps
SUICIDE SILENCE - Új klip a februári albumhoz: Two Steps

Become The Hunter címmel február 14-én jön majd ki a Suicide Silence hatodik albuma, a hangsúlyos tiszta ének és a nu metalos jellege miatt igencsak megosztóra sikerült 2017-es Suicide...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS