BLIND GUARDIAN - Januárban új nagylemez, itt az előzetes!

Egy budapesti kórus is részt vett a munkálatokban

2014. november 17. (hétfő) 18:38

Ahogy már korábban is jeleztük, Twilight Of The Gods címmel december 5-én jelenik meg a Blind Guardian visszatérését jelző új kislemez, de most már a 2015 januárjának legvégén érkező új stúdióalbumhoz is megérkezett az első hivatalos előzetes.


Az Európában január 30-án boltokba kerülő album címe Beyond The Red Mirror lesz, a felvételek a grefrathi Twilight Hall stúdióban zajlottak Charlie Bauerfeind producer (Saxon, Hammerfall, Helloween stb.) irányításával.

Három klasszikus kórus is részt vett a munkálatokban, egy prágai, egy bostoni és egy budapesti, valamint két nagyzenekar.

Konceptalbum született, a főszereplője pedig már az 1995-ös Bright Eyes és And The Story Ends dalokból is ismerős lehet a rajongóknak.

"Ez egy olyan történet, ami a sci-fi és a fantasy világa közé sorolható - mondja az énekes és szövegíró Hansi Kürsch. - Az 1995-ös Imaginations From The Other Side albumunkkal indul a sztori. Az ott leírt két világ azóta drámai módon megváltozott, rosszabb lett. Míg korábban több átjáró is volt a világok között, mostanra már csak egyetlen kapu maradt, mégpedig a Red Mirror. Minden áron rá kell találni."


Ami a zenét illeti, André Olbrich gitáros szerint a mai muzsikák inkább kiszámíthatóak, ezzel szemben ők meglepetést akarnak okozni, így mindig igyekeznek továbbfejlődni.



BLIND GUARDIAN - Előzetes a 2015-ös albumhoz
 




A 2010 nyarán kiadott At The Edge Of Time album óta a december elején érkező új kislemezdal lesz a Blind Guardian első friss felvétele.

"A Twilight Of The Gods egy állásfoglalásnak is tekinthető - mondja a szám kapcsán a Blind Guardian frontembere, Hansi Kürsch. - Mindent magába foglal, amiről ez a zenekar szól: innovatív, melodikus és brutális. Éppen ezért tökéletesen alkalmas arra, hogy a rajongók megfelelő hangulatban várhassák a nagylemezt. Egy nyaktörő dalról van szó, a Blind Guardian igaz hagyományai szerint, az eddigi legepikusabb és legfogósabb refrénünkkel."


www.facebook.com/blindguardian


A Twilight Of The Gods single három formátumban jön ki: 3 tételes digi-CD-ként, 2 tételes vinyl kislemezként, valamint digitális verzióban.


A Blind Guardian 2015 áprilisától alapos Európa-turnéra indul, de nagyon úgy fest, hogy Magyarországra ezzel a kanyarral nem fognak eljutni.


02.04. D Krefeld - Kulturfabrik
10.04. NL Eindhoven - Effenaar
11.04. BE Antwerps-Borgerhout - Trix Zall
12.04. UK London - The Forum
14.04. FR Paris - Bataclan
15.04. FR Strasburg - La Laiterie
17.04. ESP Bilbao - Santana 27
18.04. ESP Barcelona - St Jordi Club
19.04. ESP Madrid - La Riviera
21.04. CH Pratteln - Z7
23.04. D Trier - Europa Halle
24.04. D Frankfurt - Batschkapp
25.04. D Düsseldorf - Mitsubishi Electric Halle
26.04. D Bamberg - Brose Arena
28.04. D München - Zenith
30.04. D Leipzig - Haus Auensee
01.05. D Stuttgart - Liederhalle Beethoven Saal
02.05. D Hamburg - O2 Arena
05.05. I Milan - Alcatraz
06.05. I Rome - Atlantico
08.05. GR Thessaloniki - Principal Club
09.05. GR Athens - Gagarin 205
10.05. GR Athens - Gagarin 205
13.05. TR Ankara - Jolly Joker Ankara
14.05. TR Istanbul - KüçükÇiftlik Park
15.05. RO Bucharest - tba
16.05. BG Sofia - UNIVERSIADA HALL
21.05. SLO Ljubljana - Kino Siska
22.05. AT Graz - Explosiv
23.05. AT Vienna - Gaswerk
24.05. CZ Zlin - Masters of Rock Café
26.05. PL Warsaw - Progresja Music Zone
27.05 D Berlin - Huxley´s Neue Welt
29.05. S Gothenburg - Trädgårn
30.05. S Örebro - Metallsvenskan Festival
31.05. NOR Oslo - Rockefeller
02.06. FIN Helsinki - Nosturi
04.06. RUS St.Petersburg - A2 Club
05.06. RUS Moscow - Ray Just Arena
07.06. RUS Ekaterinburg - Tele Club
09.06. RUS Samara - Metelitsa
 







BLIND GUARDIAN - Beyond The Red Mirror
(01/29 - Nuclear Blast)

01. Ninth Wave
02. Twilight Of The Gods
03. Prophecies
04. At The Edge Of Time
05. Ashes Of Eternity
06. Distant Memories (limitált verziós és vinyl bónusz)
07. Holy Grail
08. The Throne
09. Sacred Mind
10. Miracle Machine
11. Grand Parade


Az alábbi verziókban jön ki az album:
- hagyományos CD (10 dal)
- limitált Digibook (11 dal)
- dupla LP, kinyitható borítóval (12 songs)
- Earbook (12 dal plusz illusztrációk, fotók, extra magyarázatok)
- Nuclear Blast Mailorder Earbook (12 dal plusz illusztrációk, fotók, extra magyarázatok + bónusz 10'')


























BLIND GUARDIAN - Twilight Of The Gods single
(12/05 - Nuclear Blast)

CD-DIGI:
01 - Twilight Of The Gods
02 - Time Stands Still (At The Iron Hill) - Live in Wacken 2011
03 - The Bard's Song (In The Forest) - Live in Wacken 2011


7'' – Vinyl:
Side A: Twilight Of The Gods
Side B: Time Stands Still (At The Iron Hill) - Live in Wacken 2011













 

Hammer TV

 
THE OTHER - Új dal és klip a horror punk csapattól: Demon Eyes
2021. október 26. (kedd) 14:52

Demon Eyes címmel egy klipes új dallal jelentkezett a The Other, a kölni horror punk brigád. Feltámadt sírjából a legendás horror punk kiadó, a Fiend Force Records (többek között a This Is Horror Punk válogatások, Blitzkid, Nim Vind, Bloodsucking Zombies From Outer Space, Rezurex stb.), ez adta az apropót az új nótához. A kiadót 2003-ban alapította a The Other énekese, Rod Usher, a bandának pedig ez az első dala a tavalyi Haunted lemez óta. A Demon Eyes keverését és maszterizálását Dennis Koehne végezte, a borítót Oss Caroch készítette.   www.facebook.com/theotherhorrorpunk        

AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic
AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic

Tíz év óta először egy új dallal és szöveges videóval jelentkezett a dark/gothic/doom metalos Autumn Twilight. A 2010-es Sequel lemez utódja Valid címmel jelenik meg a decemberi-januári...

FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!
FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!

Az még májusi hír volt, hogy két album rögzítésére készül a Five Finger Death Punch, az viszont egészen friss, hogy a 2022 nyarára most meghirdetett Európa-turnéjuknak lesz budapesti...

SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact
SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact

Sumerian Promises címmel november 12-én jelenik meg a death/tharsh vonalas berlini Sijjin bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a Condemned By Primal Contact dallal lehet ismerkedni....

NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül
NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül

Nézz körül címmel egy szöveges videó kíséretében mutatta be első dalát a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori...

RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives
RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives

Arrows címmel júniusban jelent meg a portlandi Red Fang új albuma - öt hosszú év után. A Rabbits In Hives dalhoz készült friss klipben a Red Fang zenészei a saját temetésüket...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS