LET THE CIGAR DIE - Klippremier: Solitude

A szegedi Soundcity csapatával forgatták

2014. október 24. (péntek) 09:37 | utoljára módosítva: 2014. október 24. (péntek) 10:25

Még augusztus végén forgatott együtt Szegeden a Soundcity csapata és a Let the Cigar Die; a tiszakécskei doom/grunge metal zenekar a Solitude című számát adta elő akusztikusan. (Fotó: Kozák Máté)


A zenekar gitárosa, Sánta Zoltán azt mondja, hogy azért ezt a dalt választották, mert a visszajelzések alapján ez az első olyan felvételük, amit mindenki könnyen megszeret.


"A Grand Mexican Warlock és a Turbo után ismét egy keményebb zenekar hangszerelte át a dalát a Soundcity kedvéért, de a forgatás ezúttal nem volt zökkenőmentes.

'Pont egy olyan helyszínt találtunk, ahová engedélyt kellett volna kérnünk a forgatáshoz. Ennek ellenére jó hangulatban telt, csak nehezen tudtuk elkezdeni' - mondja Sánta Zoli.

A Soundcity blogjára Sivatagi remények címmel Herman Ákos írt novellát a Let the Cigar Die dalához.

'Az eredeti számot hallgatva az Alkonyattól pirkadatig és egy QOTSA klip kockái váltogatták egymást a fejemben. A táj tehát adott volt, hogy hova helyezem el a történetemet. A befejezés viszont engem is meglepetésként ért, eredetileg nem ezt a sorsot szántam a főhősnek, de az élet csak átírja a terveinket.'


A Let the Cigar Die legközelebb október 24-én és 25-én, Kecskeméten és Szolnokon ad akusztikus koncertet, október 31-én pedig a szegedi Metal Halloweenen lép fel a Live Music Clubban. Pesti közönség előtt november elsején, a Dürer Kertben megrendezésre kerülő Legion Fesztiválon játszanak majd a Watch My Dying, a Scerra (búcsúkoncert) és további zenekarok társaságában."

A Sivatagi remények novellát
ide kattintva olvashatod el.


www.facebook.com/ltcdhungary
 


LET THE CIGAR DIE - Solitude (2014-es klip)



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ATREYU - Klippremier: House Of Gold
2019. június 19. (szerda) 05:56

In Our Wake címmel októberben jelent meg a 2011-ben pihenőre küldött, majd 2015-ben egy Long Live című lemezzel visszatért dél-kaliforniai Atreyu hetedik stúdióalbuma. A metalcore brigád új videoklipje a House Of Gold dalhoz készült el. Az Atreyu pár hete az A38 Hajón játszott, de egy különleges felállásban, ugyanis Alex Varkatzas énekes a gerincsérülése miatt nem tarthatott Európába a bandával, így a dobos és dalszerző, melodikus énekes, Brandon Saller volt a frontember, őt pedig egy beugrós arc helyettesítette a dobok mögött.   www.facebook.com/Atreyu ATREYU - House Of Gold (a 2018-as In Our Wake albumhoz) ATREYU - In Our Wake (a 2018-as In Our Wake albumhoz)  

SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate
SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate

Gamechanger címmel még tavasszal jelent meg a metalos hardcore, crossover thrash veterán Sworn Enemy hatodik albuma, a 2014-es Living On Borrowed Time lemez folytatása, amelynek Seeds Of Hate...

ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz
ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz

Santa Monica címmel jelent meg az Ignite énekes Téglás Zoli magyar zenészekből álló szólózenekarának új albuma, amelynek keverését a gitáros Lukács Peta és Cameron Webb végezte....

DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból
DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból

Váratlanul - öt év után - jelentette be távozását a holland Delain gitárosa, Merel Bechtold, aki utoljára a hétvégén játszik a csapattal a belga Graspop fesztiválon. Merel továbbra...

MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben
MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben

Június 25-én a Dürer Kertben játszik a Municipal Waste, hazai részről pedig a Blackmail és a Crippled Fox lép majd színpadra. "A Municipal Waste a neothrash-színtér legjobb bandái...

SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening
SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening

November 15-én a Purci Dance Party főzenekaraként érkezik Magyarországra az arizonai thrasher Sacred Reich. A Phil Rind vezette csapat augusztus 23-án adja ki az Awakening című új albumot...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS