MAEOTIS - Ismerkedj meg az ősmagyar pagan metal csapattal!

Az első EP megrendelhető a debreceni zenekartól

2014. október 15. (szerda) 13:48

Megjelent az ősmagyar pagan metalt játszó debreceni Maeotis zenekar első EP-je, az Avarok gyűrűje. A Vágta című dalukat máris meghallgathatod, mi több, egy klip is készült a nótához, amelynek érdekessége, hogy a szöveg rovásírásos felirattal is elolvasható.


www.facebook.com/maeotiszenekar


"Bemutatkozó EP-nk felvételei a Power Source és a Wookie Sound stúdiókban készültek, a borítót pedig a Wisdom egyes grafikáit is elkészítő Mihályfi-Tóth Alex (www.facebook.com/redartillustrations) keze munkáját dicséri.

Az Avarok gyűrűje három vadiúj szerzeményt és egy 2011-es bónuszfelvételt tartalmaz. A lemez 600 Ft + postaköltség ellenében megrendelhető az alábbi email címen: maeotismetal@gmail.com


További infó a zenekarról:


Maeotis az Azovi-tenger mocsaras, ingoványos vidékének régies neve, amely a görög történetírók szerint a szkíták országával volt határos, majd később a hunok egyik fő szállásterülete volt, ahol a monda szerint Hunor és Magor űzte a csodaszarvast.

Ezt a nevet választotta magának a debreceni zenekar, mely azzal a céllal alakult, hogy a zenén keresztül mutassa be őseink éltét és történetét. A zenénk alapját a pagan metal stílusirányzat képezi (Bathory, Moonsorrow, Suidakra, Skyforger stb.), amely nálunk kiegészül egyfajta magyaros hangzással és saját stílusunk elemeivel.

A hagyományos metal hangszereken túl tervezzük autentikus népi hangszerek (furulya, doromb, táltos dob) bevonását is a zenénkbe. A zenekar egyik jellegzetességét képezik a magyar nyelvű szövegek, melyek az ősi hun-magyar történelem és mitológia világát idézik. Célunk az egyéni hangzás és stílus kialakítása valamint az, hogy (legalább hazai viszonylatban) valami újat és eredetit hozzunk létre a mai világ telített zenei piacán."

Maeotis:
Somoskői Viktor (ex-Perihelion, ex-Neokhrome, Monte Cristo) - ének, basszusgitár
Foro Szabolcs (ex-Horrify, ex-Nomad Creation) - gitár, vokál
Tóth Csaba (ex-Domhring, ex-Gargara) - gitár
Mohácsi Zsolt (ex-Angerseed) - dob


 

MAEOTIS - Vágta (a 2014-es Avarok gyűrűje EP-ről)




MAEOTIS - Vágta (a 2014-es Avarok gyűrűje EP-hez)










 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE HELLFREAKS - Új klipes dal a januárban érkező album elé: Red Sky
2019. október 19. (szombat) 09:27

God On The Run címmel 2020 januárjában jön majd ki a frontcsajos budapesti punk rocker The Hellfreaks negyedik albuma, amelynek második előzetes dalát, a Red Sky-t most a Mihaszna-stábbal forgatott klip segítségével ismerheted meg. A Shakey Sue énekesnő vezette csapat legutóbbi lemeze a 2016-os Astoria volt, azóta két új tag is érkezett, két egykori Leander Rising zenész, Budai Béla dobos és a Takács "Jozzy" József gitáros. November 22-én élőben is elcsípheted őket a budapesti Robotban, a koncert ingyenes lesz.   www.facebook.com/thehellfreaks A Robot-buli Facebook oldala   THE HELLFREAKS - Red Sky (a 2020-as God On The Run album előzeteseként) THE HELLFREAKS - Men In Grey (a 2020-as God On The Run album előzeteseként)   "A tavalyi telt házas buli margójára majdnem pontosan egy év elteltével újra ingyenes bulival vár titeket a Hellfreaks! Időnként felbukkannak városi...

ROB HALFORD - Megjelent a karácsonyi album, szöveges videóval az egyik új dal: Morning Star
ROB HALFORD - Megjelent a karácsonyi album, szöveges videóval az egyik új dal: Morning Star

Rob Halford With Family & Friends: Celestial címmel egy újabb metalosított karácsonyi albummal jelentkezett tegnap a Judas Priest frontembere, Rob Halford, a Morning Star című...

RAGE - Januárban jön ki Peavy-ék új lemeze, klippel az első dal: Let Them Rest In Peace
RAGE - Januárban jön ki Peavy-ék új lemeze, klippel az első dal: Let Them Rest In Peace

Wings Of Rage címmel 2020. januárjában jön majd ki a Peavy vezette Rage új stúdióalbuma, a banda mai felállásának harmadik lemeze. A 2017-es Seasons Of The Black lemez folytatásáráról...

FIT FOR AN AUTOPSY - Új dal és hozzá egy vágás nélküli klip: Shepherd
FIT FOR AN AUTOPSY - Új dal és hozzá egy vágás nélküli klip: Shepherd

The Sea Of Tragic Beasts címmel október 25-én jelenik meg az amerikai deathcore fogat Fit For An Autopsy ötödik albuma. A 2017-es The Great Collapse lemez folytatásának is az alapító...

AIRBOURNE - Jövő pénteken új album, dalpremier: She Gives Me Hell
AIRBOURNE - Jövő pénteken új album, dalpremier: She Gives Me Hell

Júliusban a Fezen fesztivált nyitotta meg egy óriási koncerttel az ausztrál Airbourne, majd az is kiderült, hogy az új album turnéjával novemberben visszatérnek Magyarországra. A koncert...

STRIGOI - Dalpremier a Paradise Lost gitárosának új csapatától: Nocturnal Vermin
STRIGOI - Dalpremier a Paradise Lost gitárosának új csapatától: Nocturnal Vermin

A Paradise Lost gitárosa, Greg Mackintosh tavaly, három album után lezárta a Vallenfyre projekt történetét, méltóképpen megemlékezve 2009-ben elhunyt édesapjáról, az utolsó...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS