MASTERS OF ROCK 2015 - Nightwish és 9 másik friss név a cseheknél

Négy nap - kb. 12 ezer forint a beugró

2014. október 9. (csütörtök) 14:18

A 2015-ös cseh Masters Of Rock fesztiválra újabb 10 zenekar sorakozott fel, köztük a Nightwish akik, már az új albumukkal érkeznek a fesztiválra.

Ez lesz a finn sikercsapat első lemeze Floor Jansen énekesnővel.

"Nagyon örülünk annak, hogy a fesztiválok közül a 2015-ös évre elsőként a cseh Masters Of Rock fellépésünket jelenthetjük be - mondja Tuomas. - Mindig szeretünk ott fellépni, várjuk is az újabb találkozást az óriási MOR-közönséggel!"


Az új nevek a 2015-ös MOR-ra:
Nightwish
Delain
Voodoo Circle
Gus G.
Xandria
Crucified Barbara
Avatar (Swe)
Lacrimas Profundere
Serious Black (Roland Grapow új csapata)
Neonfly (GB)


Az már korábban kiderült, hogy a 2015-ös MOR-on fellép a Sonata Arctica (méghozzá egy spéci "15 éves az Ecliptica album" koncerttel) és a Powerwolf is (akik közvetlenül a MOR fesztivál előtt adják majd ki az új stúdióalbumukat, így a fesztiválon lesz az új dalok világpremierje). Ráadásul a szombati fesztiválnapon headlinerként fellépő Powerwolf rögzíteni is fogja ezt a koncertet, a felvétel pedig DVD-n jön majd ki.



A 2015-ös Master Of Rock időpontja július 9-12, a helyszín továbbra is Vizovice.
Jegyár (október végéig): 41 Eu (kb. 12000 Ft - 4 napra!)


A már biztos fellépők:
AVATAR
BLUES PILLS
CREMATORY
CRUCIFIED BARBARA

DELAIN
GAMMA RAY
GOTTHARD
GUS G.
KAMELOT
KROKUS
LACRIMAS PROFUNDERE
LEGION OF THE DAMNED
MERCENARY
NEONFLY
NIGHTWISH
POWERWOLF
SEPTICFLESH
SERIOUS BLACK
SONATA ARCTICA
VOODOO CIRCLE
XANDRIA



A fesztivál Facebook oldala

 


POWERWOLF - We Drink Your Blood (a 2013-as Masters Of Rockon)


 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ATREYU - Klippremier: House Of Gold
2019. június 19. (szerda) 05:56

In Our Wake címmel októberben jelent meg a 2011-ben pihenőre küldött, majd 2015-ben egy Long Live című lemezzel visszatért dél-kaliforniai Atreyu hetedik stúdióalbuma. A metalcore brigád új videoklipje a House Of Gold dalhoz készült el. Az Atreyu pár hete az A38 Hajón játszott, de egy különleges felállásban, ugyanis Alex Varkatzas énekes a gerincsérülése miatt nem tarthatott Európába a bandával, így a dobos és dalszerző, melodikus énekes, Brandon Saller volt a frontember, őt pedig egy beugrós arc helyettesítette a dobok mögött.   www.facebook.com/Atreyu ATREYU - House Of Gold (a 2018-as In Our Wake albumhoz) ATREYU - In Our Wake (a 2018-as In Our Wake albumhoz)  

SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate
SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate

Gamechanger címmel még tavasszal jelent meg a metalos hardcore, crossover thrash veterán Sworn Enemy hatodik albuma, a 2014-es Living On Borrowed Time lemez folytatása, amelynek Seeds Of Hate...

ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz
ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz

Santa Monica címmel jelent meg az Ignite énekes Téglás Zoli magyar zenészekből álló szólózenekarának új albuma, amelynek keverését a gitáros Lukács Peta és Cameron Webb végezte....

DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból
DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból

Váratlanul - öt év után - jelentette be távozását a holland Delain gitárosa, Merel Bechtold, aki utoljára a hétvégén játszik a csapattal a belga Graspop fesztiválon. Merel továbbra...

MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben
MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben

Június 25-én a Dürer Kertben játszik a Municipal Waste, hazai részről pedig a Blackmail és a Crippled Fox lép majd színpadra. "A Municipal Waste a neothrash-színtér legjobb bandái...

SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening
SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening

November 15-én a Purci Dance Party főzenekaraként érkezik Magyarországra az arizonai thrasher Sacred Reich. A Phil Rind vezette csapat augusztus 23-án adja ki az Awakening című új albumot...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS