HARD ROCK FESZTIVÁL - Avatar, Cherokee, Ozirisz, Steroid

Szeptember 12-én a Club 202-ben

2014. augusztus 31. (vasárnap) 07:38

A régi felállásához visszatért Avatar zenekar javában írja az új dalokat a következő albumhoz, élőben pedig szeptember 12-én a Club 202-ben lehet elcsípni őket, ahol Hard Rock Fesztivál jelszóval fognak fellépni az Ozirisz, a Cherokee és a Steroid társaságában.


www.facebook.com/avatarzenekar


A koncert Facebook oldala



"Szeptember 12-én négy remek banda vár mindenkit szeretettel a Fehérvári út Club 202-be egy ütős Hard Rock Fesztiválra.

A bulit a Steroid zenekar kezdi, akik tavaly novemberben adták ki a Még… című nagylemezüket. Azóta két klipet is készítettek, az egyiket a Nem elég című dalhoz, a másik pedig az első angol nyelvű klipjük, a From My heart. A csapatból korábban kivált Gyetvai Dániel, de mostanra újra a jól megszokott, eredeti felállásban - Safi, Csülök, Eddi, GY.D. - zenélnek a srácok.


A kiskunhalasi Ozírisz közel harminc éve alakult. Öt albumuk jelent meg: 1992-ben a Minden szívdobbanás, 1994-ben a Ködösítés, 2001-ben a …mint a jég, 2005-ben a The Sin, a legutóbbi pedig, a Calm And Silence, 2013-ban a HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként látott napvilágot.



Az Avatar zenekart bizonyosan nem kell bemutatni a hard rock muzsika kedvelőinek. A 2006-ban alakult csapat még abban az évben elkészítette az első demóját Forog a gép címmel, majd 2008-ban megjelent a debütáló lemez a HammerWorld mellékleteként. A Szabadság felé... lemezt 2011-ben követte a Szívünkbe zárva, szintén a Hammer gondozásában.

Idén tavasszal a zenekar úgy döntött, hogy a régi énekessel, Moldován György Szabolcs, Szaszkóval, és a billentyűs-énekes, alapító tag Szepesi Ricsosszal folytatja tovább, így újra a 'klasszikus' Avatar felállás írja a dalokat, készíti az új anyagot. A lemez megjelenésének még nincs pontos időpontja, de az biztos, hogy a Club 202-ben már hallhatunk új Avatar nótát!

Egy igazi hard rock fesztiválról nem hiányozhat a Cherokee sem. A csapat nemrégiben találta meg új énekesét Vállai Krisztián személyében. Az énekescsere jót tett nekik, Krisztián pedig remekül interpretálja a Cherokee régebbi dalait. Sőt, egy új nóta már el is készült vele. A Cherokee második nagylemeze, ha minden jól megy, még ebben az évben kiadásra kerül.

A bulira 1500 forint lesz a belépő és a zenekarok korábbi lemezei is beszerezhetőek lesznek szeptember 12-én, a Club 202-ben."



AVATAR - A színész fohásza

 


CHEROKEE - Bohóc a majmok között (2014-es dal, demó)




CHEROKEE - Rocktükör interjú (2014/08/22, Zorall Sörolimpia)

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PALAYE ROYALE - Klippel és dallal a fegyverek ellen: Massacre, The New American Dream
2019. december 9. (hétfő) 14:53

Massacre, The New American Dream címmel egy fegyverellenes nótával jelentkezett nemrég a kanadai Palaye Royale, a dalhoz pedig most a klip is megérkezett.  Jó hír, hogy jövő tavasszal a csapat végre eljut Budapestre is, a koncert március 12-én lesz az A38 Hajón. "Először Magyarországon a Palaye Royale! Az adrenalinlöket formáció színpadi show-ja legalább annyira ütős, mint kitűnő zenéjük! A Kanadából indult, ma már azonban Las Vegas-i székhelyű fashion-art rock trió váratlan, de annál hatásosabb, akár egy adrenalinlöket, nem véletlenül ragasztotta rá a brit sajtó a 'The Hottest Band of 2018' címkét. A zenekar első alkalommal hozza Budapestre kimeríthetetlen energiáját, egyedi látásmódját és látványvilágát. És ami még mindezt tetőzi: náluk biztosra vehetjük, hogy ugyanannyira játszanak a szemnek, mint a fülnek. Formabontó megjelenésük és színpadi show-juk legalább annyira fontos eleme a művészetüknek,...

NUMENOREAN - Titkos helyen egy 'last minute' black metal buli most pénteken
NUMENOREAN - Titkos helyen egy 'last minute' black metal buli most pénteken

Adore címmel idén tavasszal adta ki a második albumát a kanadai post-black brigád Numenorean, pénteken, december 13-án pedig 'last minute' jelleggel játszanak majd Budapesten a portugál...

UADA - Tavasszal három másik black bandával tér vissza az amerikai négyes
UADA - Tavasszal három másik black bandával tér vissza az amerikai négyes

Idén nyáron a Dürer Kertben koncertezett a black metalos amerikai Uada, jövő tavasszal pedig egy újabb turnéval térnek vissza Budapestre. Három bandát hoznak magukkal, a svéd Griftet, a...

RAM - Új videoklip a svéd heavy metal csapattól: The Trap
RAM - Új videoklip a svéd heavy metal csapattól: The Trap

The Throne Within címmel még szeptemberben jelent meg a tradicionális heavy metalt nyomató svéd Ram hatodik albuma, a 2017-es Rod lemez folytatása, amelynek The Trap daláhopz készült el a...

ME AND THAT MAN - Tarantino-hatású klippel a Behemoth főnökének új dala: Run With The Devil
ME AND THAT MAN - Tarantino-hatású klippel a Behemoth főnökének új dala: Run With The Devil

A Slipknottal februárban Budapestre érkező lengyel Behemoth frontemberének, Nergalnak van egy darkos, blues-os, folkos szólóprojektje, a 2017-es bemutatkozó album, a Songs Of Love And Death...

DEFILED - Brutális death metal, új dal a japánoktól: Centuries
DEFILED - Brutális death metal, új dal a japánoktól: Centuries

Infinite Regress címmel január 24-én lát napvilágot a brutális death metalt nyomató japán Defiled hatodik albuma, a 2016-os Towards Inevitable Ruin lemez folytatása, második...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS