X-DRIVE - Dalpremier az új kalforniai dallamrocker bandától

Holnap jön ki a debütáló album

2014. augusztus 21. (csütörtök) 08:11

A '80-as évek hangulatában fogant melodikus rockot játszó X-Drive augusztus 22-én adja ki a bemutatkozó albumát, és a Get Your Rock On lemezről korábban bemutatott California klip után most megismerkedhetsz a Rattlesnake Eyes című dalukkal.


A Los Angeles-i banda talán legismertebb tagja az egykori White Lion basszer James Lomenzo, aki a Megadethben, a Pride & Glory-ban és a Black Label Society-ben is játszott, de Keith St. John énekesről is hallhattunk már, akár a Montrose, akár a Lynch Mob, akár a Doug Aldrich-féle Burning Rain kapcsán. De az X-Drive igazából egy Jeremy Brunner névre hallgató fiatal gitáros bandája.


A debütáló album producere a tavaly elhunyt Andy Johns (Led Zeppelin, Cinderella stb.) volt, a végső keverést pedig Wyn Davis (Black Sabbath, Dio, Dokken, Whitesnake) végezte.



www.facebook.com/XDriveMusic



X-DRIVE - Rattlesnake Eyes (a 2014-es Get Your Rock On albumról)



X-DRIVE - California (a 2014-es Get Your Rock On albumhoz)




X-DRIVE - EPK a Get Your Rock On albumhoz


 

 







X-DRIVE - Get Your Rock On
(08/22 - Frontiers)

01. Love's A Bitch
02. Get Your Rock On
03. Steppin' On The Rock
04. Baby Bye Bye
05. California
06. Lay Me Down
07. Turn The Noize Down
08. Fly Beyond The Angels
09. Rattlesnake Eyes
10. Just Can't Stay
11. Change Of Heart
12. Love Breaks The Fool













 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ANNA & THE BARBIES - Megjelent és végighallgatható az Indián című új album
2019. december 13. (péntek) 18:38

Indián címmel megjelent és meg is hallgatható az idén már a 15. születésnapját ünneplő Anna & The Barbies új albuma. A különleges jubileumi alkalomhoz kapcsolódott egy duplakoncert is a Nemzeti Színházban, ahol az Indián című projektet adták elő. A Pásztor Anna által rendezett darab a technológia, a modern világ kiüresedésével szembesítette a közönségét. "A színházi előadással megegyező című nagylemez hasonló témákat dolgoz fel kilenc húsbamarkoló dalon keresztül. A szerzemények a férfi-nő kapcsolatokról, rocksztár létről, magányról, csalódásról, szexről és a modern életről szólnak. A zenekar évzáró koncertje december 28-án lesz a Barba Negrában.   www.facebook.com/annaandthebarbies A koncert Facebook oldala 'Az Indián az elmúlt két év története egy lemezbe csomagolva, illetve retrospektív az elmúlt tizenöt évre. Érezni, tapintani lehet, ahogy kifinomult a zenekar az...

SUICIDE SILENCE - Dal- és klippremier a februári albumról: Feel Alive
SUICIDE SILENCE - Dal- és klippremier a februári albumról: Feel Alive

Become The Hunter címmel február 14-én jön majd ki a Suicide Silence hatodik albuma, a hangsúlyos tiszta ének és a nu metalos jellege miatt igencsak megosztóra sikerült 2017-es Suicide...

CARCASS - Hat év után az első új dal: Under The Scalpel Blade
CARCASS - Hat év után az első új dal: Under The Scalpel Blade

Under The Scalpel Blade címmel egy új dallal jelentkezett a Carcass, a 2013-as visszatérő albumuk, a Surgical Steel folytatása pedig 2020-ban jelenik meg. A csapatban tavaly óta új...

BODY COUNT - Vizuál-videót is kapott a márciusi új album címadó dala: Carnivore
BODY COUNT - Vizuál-videót is kapott a márciusi új album címadó dala: Carnivore

Carnivore címmel március 6-án jön majd ki az új Body Count album, a 2017-es Bloodlust folytatása, az új lemez címadó dalához pedig most egy vizuál-videó is érkezett. A Carnivore...

SONS OF APOLLO - Januárban jön az új album, dal- és klippremier: Fall To Ascend
SONS OF APOLLO - Januárban jön az új album, dal- és klippremier: Fall To Ascend

MMXX címmel január 17-én lát napvilágot a második albuma a Sons Of Apollo-nak, annak a prog metal csapatnak, amit az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy hozott össze pár éve Billy Sheehan...

IHSAHN - Klippel kísért új dal az Emperor főnökétől: Stridig
IHSAHN - Klippel kísért új dal az Emperor főnökétől: Stridig

Telemark címmel egy új EP-vel jelentkezik február 14-én az Emperor főnöke, Ihsahn. Két EP is érkezik majd tőle, az 5 tételes Telemark lesz az első, ezen a sötét, brutális oldalát...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS