PERIHELION - Emperor feldolgozás a debreceni csapattól

Szeptember 12-én ők is játszanak a VHK fesztiválon

2014. augusztus 14. (csütörtök) 17:49

Szeptember 12-én VHK fesztivál lesz a Dürer Kertben, ahol fellép a debreceni Perihelion is. A csapathoz a nyáron új basszusgitáros csatlakozott, Hubicska Balázs (a miskolci Karst gitárosa).


www.facebook.com/perihelionofficial



VHK-infó a fesztiválról:

"Az egész este a VHK-ról szól majd, azonban kihasználjuk, hogy a Dürer Kertnek van egy szabadtéri színpada, nagyterme és kisterme, így úgy döntöttünk, hogy meghívunk néhány baráti zenekart, illetve olyan bandákat, amelyeknél a zenére hatással volt a VHK, vagy feldolgoztak VHK-dalokat. A programot úgy állítottuk össze, hogy minden zenekari tag ajánlott egy-egy zenekart, sőt, volt aki többet is! Ez egy nagyon különleges estének ígérkezik és a koncert után fél évig nem is láthattok másik fellépést, mert 2015-ben valami még különlegesebbel jelentkezünk.

A már biztos fellépők: VHK, Godgiven, Psycho Mutants, Cantara, Isten Háta Mögött, Dereng, Képzelt Város, Búcsúkoncert, Perihelion, Kretens."

A koncert Facebook oldala




A Perihelionnak van egy friss, érdekes felvétele is, egy Emperor feldolgozás:

"A 2011-ben felvett és nemrégiben újra kiadott Perihelion lemezünkhöz eredetileg felvettük az Emperor klasszikus I Am The Black Wizards dalát is, a lemezre azonban végül nem került fel. Most ismét elővettük a felvételt, rögzítettük a hiányzó vokálsávokat és örömmel osztjuk meg veletek a végeredményt.

Ahogy erről korábbi tribute lemezeken történő vendégszerepléseink is tanúskodnak, soha nem voltunk hívei egy dal 'szolgai' lemásolásának feldolgozás címszó alatt, így ez a felvétel is inkább újraértelmezésnek tekinthető, mintsem szimpla feldolgozásnak."



PERIHELION - I Am The Black Wizards (Emperor újraértelmezés)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SUB-ZERO - Megjelent és meghallgatható a második album: A rozsda lelke
2020. július 5. (vasárnap) 10:04

A rozsda lelke címmel megjelent és végig is hallgatható a budapesti Sub-Zero zenekar második albuma. "Az új anyagunk tíz számot tartalmaz, amelyek között vannak lazább, AC/DC-sebb és harapósabb, Black Sabbath/Megadeth/Dream Theater-hangulatú tételek is. A szövegek továbbra is elgondolkodtatóak, a mindennapok problémáival foglalkoznak, a zene pedig az első albumhoz képest direktebb lett, de a hangzásunk is sokat fejlődött."   www.facebook.com/SubZeroZenekar   SUB-ZERO - A rozsda lelke (a 2020-as album) 01. Nincs fék 02. Titkos rajongód 03. Mindig magas a tét 04. Túl mélyen jártam 05. Gépvilág 06. Mosolyogva 07. Csak az másnak szólt 08. Hányszor kell égni? 09. Nyögsz, mint a gép 10. Játszmák A rozsda lelke - a Spotify-on SUB-ZERO - Gépvilág (szöveges videó a 2020-as albumhoz)  

KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow
KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow

Miközben javában készül az új Megadeth album, Kiko Loureiro gitáros egy újabb szólólemez kiadására készül. A brazil Angrából 2015-ben igazolt át Kiko a Megadethbe, és korábban...

IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine
IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine

Alphaville címmel július 31-én jelenik meg az avant-garde metalos New York-i Imperial Triumphant negyedik albuma, amelynek már a második előzetes dalával, a videóval kísért City...

PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator
PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator

Panther címmel augusztus 28-án jelenik meg az új Pain Of Salvation album. A svéd prog metal csapat legutóbbi lemeze a 2017 januárjában kiadott In The Passing Light Of Day volt, azóta...

ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában
ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában

A Black Sabbath debütáló albuma 1970. február 13-án jelent meg, azaz már több mint 50 éve, a Zakk Wylde vezette Black Sabbath tribute csapat, a Zakk Sabbath pedig ünnepelte meg ezt a...

U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond
U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond

Eredetileg úgy volt, hogy Udo Dirkschneider és csapata, a U.D.O. két különleges koncertet is ad az idei Wacken fesztiválon: az egyiken megünnepli az Accept idén 35 éves Metal Heart...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS