POKOLGÉP - A nyáron új dobos érkezik Veress Marci helyére

Marcit Chris Amott csapata várja New Yorkban

2014. június 18. (szerda) 15:29

Május végén adtuk hírül, hogy a Pokolgép és a Poison Of Marvel dobosa, Veress Marci csatlakozott az ex-Arch Enemy gitáros Chris Amott bandájához, az Armageddonhoz.


Marci most hivatalosan is bejelentette, hogy kilépni kényszerül a Pokolgépből.


"Drága Pokolnép!

Először is szeretném még egyszer megköszönni a sok jókívánságot, illetve bizalmat, amit elutazásom előtt kaptam! Nagyon megtisztelő, hogy a legtöbben elfogadtatok a zenekar tagjaként! Rengeteg hasznos tudásra,tapasztalatra és új barátokra tettem szert. Külön köszönöm a srácoknak, hogy lehetővé tették, hogy a jubilleumi Pecsás bulin én is részese lehettem a legendának!

Sajnos, mint az már korábban várható volt, útjaink augusztustól elválnak. Abban a szerencsében lehetett részem, hogy bekerültem az ex-Arch Enemy gitáros Chris Amott újraszerveződő New York-i zenekarába, az Armageddonba. Remélem, hogy fogtok még rólam hallani a tengeren túlról!

A zenekart az alábbi linken csekkolhatjátok, illetve engem a már korábban megosztott facebook oldalamon követhettek! A nyári bulikon még találkozhattok velem, valamint a Pokolgép új dobosa is hamarosan bemutatkozik! - Marci." 


www.facebook.com/armageddonbandofficial



A 36 éves Chris Amott még 2012 márciusában hagyta ott a bátyja zenekarát, az Arch Enemyt, és új felállással élesztette fel a melodikus death/power vonalas Armageddont, amelynek 1997 és 2002 között három nagylemeze jelent meg.

A negyedik Armageddon album elsőként közzétett dalát máris meghallgathatod egy szöveges videó kíséretében. Az új lemezt még nem Marci dobolta fel, hanem Nick Bunczk.


www.facebook.com/christopheramottofficial
 



ARMAGEDDON - Captivity & Devourment (a negyedik album előfutára)





ARMAGEDDON 2014:
Matt Hallquist - énekes
Christopher Amott - gitáros, tiszta ének
Joey Concepcion - gitáros
Sara Claudius - basszusgitáros
Márton Veress - dobos


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DESTRUCTION - "A mohóság, a kapzsiság a pusztulásba dönt mindannyiunkat"
2019. november 17. (vasárnap) 18:19

Born To Perish címmel a nyáron jelent meg a teuton thrasher Destruction új stúdióalbuma, amely az első lemezük Randy Black dobossal és Damir Eskic gitárossal. A szeptemberi HammerWorld magazinban interjú jelent meg a banda főnökével, Schmierrel, és ezt most itt, a honlapon is elolvashatod. Két új taggal, az Annihilatorből és a Primal Fearből ismert kanadai Randy Black dobossal, valamint egy második gitárossal, Damirral készült el a teuton thrash veterán Destruction új albuma. Húsz éve már annak, hogy utoljára két bárdista pengetett náluk, így aztán a frontembernek, Schmiernek volt miről mesélnie, ráadásul a Born To Perish címet viselő új anyag mellett az is nagyon érdekelt minket, hogy valóban összejöhet-e a közeljövőben a régóta tervezett Kreator - Sodom - Destruction (és talán Tankard) közös turné. A basszusgitáros/énekes pedig bizony jó hírekkel szolgált...    www.facebook.com/destruction...

DISILLUSION - Melodikus-progos death, új videoklip és mellé egy interjú
DISILLUSION - Melodikus-progos death, új videoklip és mellé egy interjú

Régóta nem lehetett hallani az eredetileg 1994 óta létező Dissillusionről, pedig a 2000-es évek elején két kitűnő lemezt is kiadott a death metalos hangzást progresszív...

LIONHEART - Kedden a Dürerben a Deez Nuts-szal, új klip: When I Get Out
LIONHEART - Kedden a Dürerben a Deez Nuts-szal, új klip: When I Get Out

Valley Of Death címmel tegnap jelent meg a metalos hardcore vonalat képviselő kaliforniai Lionheart új albuma, amelyet kedden be is mutatnak majd a Dürerben, többek között az ausztrál...

SUICIDE SILENCE - Videolip is született az új dalhoz: Love Me To Death
SUICIDE SILENCE - Videolip is született az új dalhoz: Love Me To Death

Become The Hunter címmel 2020 elején jön majd ki a Suicide Silence hatodik albuma, a hangsúlyos tiszta ének és a nu metalos jellege miatt igencsak megosztóra sikerült 2017-es Suicide...

MOB RULES - Amon Amarth feldolgozást készítettek: Raven's Flight
MOB RULES - Amon Amarth feldolgozást készítettek: Raven's Flight

A májusban kiadott Amon Amarth album Raven's Flight dalát dolgozta fel a német Mob Rules. Az 1994 óta aktív dallamos power metal brigád legutóbbi albuma a 2018-as Beast Reborn volt, amelynek...

AEPHANEMER - Prokopton (lemezkritika)
AEPHANEMER - Prokopton (lemezkritika)

AEPHANEMER Prokopton (PRIMEVAL/NAPALM)   Éppen melo-death klipnéző kedvünkben voltunk a párommal, amikor reklámként feldobta aYoutube ennek a francia bandának az egyik...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS