SUICIDE SILENCE - Alapos ízelítő az új albumból

Az első lemez az énekes Mitch halála óta

2014. június 4. (szerda) 05:56

Július 11-én kerül boltokba az új Suicide Silence album, amelyen már Hernan "Eddie" Hermida (ex-All Shall Perish) énekel Mitch Lucker helyén, aki 2012. november 1-jén hunyt el motorbalesetben. A friss alapos ízelítő segítségével az összes új dalba belehallgathatsz!


Az amerikai deathcore csapat új albumának producere Steve Evetts volt (Sepultura, The Dillinger Escape Plan stb.), akivel nemcsak a 2011-es The Black Crown lemezen dolgoztak, hanem akivel javában demóztak is Mitch halála előtt.


www.facebook.com/suicidesilence



"A lemezcímmel kapcsolatban annyi a lényeg, hogy Mitch után maradt egy adagnyi szöveg ezzel a címmel - mondja a gitáros Mark Heylmun. - Meg is borzongtunk ezek láttán, de egyből tudtuk, hogy adott az új album címe, és van egy címadó dalunk is...

Fáradhatatlanul güriztünk ezen az albumon, akárcsak Steve Evetts, és nem mondom, hogy nem várjuk, hogy végre hallhassátok. Inkább azt mondom, hogy ezt hallanotok kell! Le kell majd ülnöd vele és az elejétől a végéig meghallgatni.

Nem mondom azt sem, hogy ez az eddigi legjobb lemezünk. Inkább azt mondom, hogy olyan törődéssel készült, mint eddig egyetlen lemezünk sem. Ezért az anyagért megharcoltunk, vért, verejtéket adtunk érte, és kib...ottul bőgtünk is fölötte."



SUICIDE SILENCE - Ízelítő a 2014-es You Can't Stop Me albumból




SUICIDE SILENCE - Cease To Exist (a 2014-es You Can't Stop Me albumról)




SUICIDE SILENCE - Slaves To Substance (Eddie-vel a Mitch emlékbulin)




SUICIDE SILENCE - Mitch Lucker Documentary


 

 






SUICIDE SILENCE - You Can't Stop Me
(07/11 - Century Media)

01. M.A.L. 

02. Inherit The Crown

03. Cease To Exist

04. Sacred Words

05. Control (feat. George "Corpsegrinder" Fisher - Cannibal Corpse)

06. Warrior

07. You Can't Stop Me

08. Monster Within (feat. Greg Puciato - The Dillinger Escape Plan)

09. We Have All Had Enough

10. Ending Is The Beginning

11. Don't Die

12. Ouroboros

CD - Special Edition:
01. M.A.L. 

02. Inherit The Crown

03. Cease To Exist

04. Sacred Words

05. Control (feat. George "Corpsegrinder" Fisher)

06. Warrior

07. You Can't Stop Me

08. Monster Within (feat. Greg Puciato)

09. We Have All Had Enough

10. Ending Is The Beginning

11. Don't Die

12. Ouroboros

+ bónuszdalok:
13. Blue Haze

14. Last Breath (Hatebreed feldolgozás)

+ Bónusz DVD (stúdiós és turnés felvételek)


LP változat:
Side One:

1. M.A.L. 

2. Inherit The Crown

3. Cease To Exist

4. Sacred Words

5. Control (feat. George "Corpsegrinder" Fisher)
6. Warrior

Side Two:

1. You Can't Stop Me

2. Monster Within (feat. Greg Puciato)

3. We Have All Had Enough

4. Ending Is The Beginning

5. Don't Die

6. Ouroboros


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BAD OMENS - Klippremier: Dethrone
2019. november 22. (péntek) 19:46

Finding God Before God Finds Me címmel még a nyáron jelent meg a modern metal vonalas kaliforniai Bad Omens második albuma, a csapat friss klipje pedig a Dethrone dalukhoz készült el. A 2015 óta aktív Bad Omens már kétszer is játszott nálunk, két éve a Kvltban, tavaly decemberben pedig a Dürerben a Caliban és a Lionheart vendégeként. Ez már a negyedik videoklipjük az új lemezhez.   www.facebook.com/badomensofficial BAD OMENS - Dethrone (a 2019-es Finding God Before God Finds Me albumhoz) BAD OMENS - Burning Out (a 2019-es Finding God Before God Finds Me albumhoz) BAD OMENS - The Hell I Overcame (a 2019-es Finding God Before God Finds Me albumhoz) BAD OMENS - Careful What You Wish For (a 2019-es Finding God Before God Finds Me albumhoz)

AVSLUT - Dal- és klippremier a svéd black hordától: Pestens Lärjungar
AVSLUT - Dal- és klippremier a svéd black hordától: Pestens Lärjungar

Tyranni címmel november 29-én jelenik meg a svéd blacker Avslut második albuma, a 2018-as Deceptis folytatása, amelynek harmadik előzeteseként már itt is a klippel kísért Pestens...

AMARANTHE - Klippremier: GG6
AMARANTHE - Klippremier: GG6

Az új Amaranthe stúdióalbum tavaly októberben jelent meg Helix címmel, a GG6 dalhoz pedig most egy videoklip is született. Az Amaranthe a Sabaton és a finn Apocalyptica vendégeként...

LINDEMANN - A Rammstein énekesének új albuma végighallgatható
LINDEMANN - A Rammstein énekesének új albuma végighallgatható

A Rammstein énekes Till Lindemann, valamint a Hypocrisy és a Pain éléről ismert Peter Tägtgren közös projektjének első albuma Skills In Pills címmel jött ki 2015 nyarán, a...

REVEL IN FLESH - Dal- és klippremier a német death metal csapattól: The Hour Of The Avenger
REVEL IN FLESH - Dal- és klippremier a német death metal csapattól: The Hour Of The Avenger

The Hour Of The Avenger címmel december 6-án jelenik meg a death metalt svédes módon játszó német Revel In Flesh ötödik albuma, a 2016-os Emissary Of All Plagues lemez folytatása. A...

MACHINE HEAD - Videón a spéci londoni bárbuli, ahol 50 rajongónak játszottak
MACHINE HEAD - Videón a spéci londoni bárbuli, ahol 50 rajongónak játszottak

Pár nappal ezelőtt egy apró londoni bárban, a Blondies-ban adott spéci koncertet a Machine Head, mindössze 50 keményvonalas rajongónak. Eredetileg csak 30 percet akartak nyomni, de aztán a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS