SCORPIONS - Kottak dobos végérvényesen le akar állni a piálással

Június 16-án, 18-30-kor kezdődik a Szabadságkoncert a Hősök terén

2014. június 4. (szerda) 07:00

Nyilatkozatot adott ki a hivatalosan Scorpions dobosnak számító amerikai James Kottak (ex-Kingdom Come), aki ittasan okozott galibát még április elején Dubaiban, és az iszlám megsértése miatt 30 napos elzárást is kapott.


A bahreini Forma-1-es verseny alkalmából rendezett Scorpions bulin Mark Cross (Tainted Nation, ex-Helloween, ex-Firewind, ex-Metallium stb.) helyettesítette a rács mögé pakolt Kottakot, a májusi németországi akusztikus koncerteken pedig egy svéd dobos, Johan Franzon játszott a Scorpionsban.

Egyelőre nincs hír arról, hogy Kottakot lecserélné a Scorpions, de az könnyen elképzelhető, hogy a júniusi budapesti bulin is a svéd dobost fogjuk látni.

"Jamesnek időt kell találnia arra, hogy rendbehozza a problémáit" - mindössze ennyit közölt korábban a legendás német csapat.

A júniusi HammerWorld magazinban egy alapos interjút olvashatsz majd Matthias Jabs gitárossal.




"Éveken át tartó szeszfogyasztás után április 3-án a függőségem végül kifogott rajtam - fogamaz Kottak a közleményében. - A Jekatyerinburgból Dubaion át Bahrainbe vezető 5 órás repülőutam során 5-6 pohár bort ittam meg, majd a Dubai repülőterén az átszállásommal kapcsolatban kezdtem érdeklődni, és miután az alkalmazott közölte, hogy eltévedtem, azt válaszoltam, hogy "WRF" (What the fuck). Erre ő kihívta a rendőröket, jelentve nekik, hogy részeg vagyok (az is voltam), és hogy durván bemutattam neki.

Az egyik rendőr felismert, tudta, hogy a Scorpions dobosa vagyok, de amikor igazoltatni akartak, a hátamon levő Rock & Roll Forever tetkót mutattam meg nekik az útlevél helyett, az ugyanis a hátizsákomban volt a barátomnál. A rendőrök ezt nem tartották viccesnek, és eljárást indítottak ellenem engedély nélküli szeszfogyasztás miatt. Elismertem bűnösségemet, 30 napos elzárást kaptam és pénzbüntetést is. Megvádoltak az iszlám megsértésével is, de ebben nem ismertem el bűnösségemet, és nem is tettem ilyesmit.

Május 6-án érkeztem vissza az Államokba, ahol azonnal felkeresem egy szakembert, Bob Forrestet, aki jól ismert a Celebrity Rehab műsor, valamint annak kapcsán, hogy sikerrel kezelte számos zenész függőségét. Rendszeresen találkoztam is vele azóta, és a MusiCares szervezettől segítséget kaptam, hogy megszabaduljak a függőségemtől."

James Kottak azt mondja, hogy elszánt módon meg akar szabadulni alkoholizmusától.

"Itt az ideje, hogy végérvényesen leálljak a piálással, hogy az az apa, zenész és barát lehessek, akit korábban megismertek az emberek."

James köszönetet mondott minden családtagjának, barátjának és rajongónak, akiktől rengeteget támogatást kapott, valamint őszinte, szívből jövő elnézést is kért mindazoktól, akiket megbántott a viselkedésével.




Június 16-án, hétfőn este a fővárosi Hősök terén kerül megrendezésre a Szabadságkoncert, amelyen fellép a Scorpions és az Omega. Az ingyenes koncert apropóját Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója adja, s a Közös siker elnevezésű eseménysorozat része lesz, melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök. A koncert június 16-án 18 óra 30 perckor kezdődik.



"Az est sztárvendége a Scorpions lesz, amely 1989-ben Wind of Change című dalával emléket állított a kelet-európai rendszerváltoztatásoknak. A rendezvény magyar fellépője a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes lesz, amelynek Gyöngyhajú lány című dalából a Scorpions angol változatot is készített White Dove címmel.

A Scorpions elődjének számító zenekar 1965-ben alakult, a Sarstedt német kisvárosból származó Michael és Rudolf Schenker gitárosokhoz 1969 végén csatlakozott Klaus Meine énekes. Első lemezük 1972-ben jelent meg, az együttes százmilliónál is több eladott albummal, számos arany- és platinalemezzel rendelkezik, és az Echo-díjtól a World Music Awardig számos jelentős zenei elismerést megkapott. A zenekar 'világ körüli búcsúturnéja' keretében legutóbb 2011 júniusában játszott Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában.

Az 52 évvel ezelőtt alakult Omega minden idők talán legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, Németországban ma is népszerű. Az Omega nevéhez kötődik az első magyar gyémántlemez ötmillió eladott album után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek szintén a zenekarhoz fűződnek, köztük négy népstadionbeli fellépéssel.

A június 16-ai nap további programjairól a szervezők június elején sajtótájékoztatón fognak beszámolni."

(az MTI és az mno.hu nyomán)

Hozzászólások

[013361]
Melkor
Pár pohár bor es máris alkohol beteg, közrohej. Na ez a banda aztán tényleg a szabadság forrása, a dobosnak szerintem meg ahhoz is írásos engedélyt kell kérni hogy szellentsen egyet :)(
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS