IRON MAIDEN - Magyar rajongóktól kapnak spéci bútorokat

A Live Nation sajtóközleménye

2014. május 22. (csütörtök) 08:31

Már két hét sincs hátra az Iron Maiden koncertjéig, amelynek az Anthrax lesz a nyitóbandája a Papp László Sportarénában. A két legendás csapat Olaszországból érkezik hozzánk, már a budapesti koncertet megelőző napon.

"Június 3-án, Budapesten a tervek szerint 18 órakor lesz kapunyitás, az Anthrax már 19 órakor megkezdi egy órás koncertjét, majd az átszerelés után, fél kilenc körül lép színpadra az Iron Maiden, akik egy több mint 2 órás programmal készülnek. Jegyek már csak rendkívül limitált számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a livenation.hu oldalon keresztül, a Budapestre is elérhető prémium csomagokból pedig még pár darab szintén megvásárolható.


Maidenék óriási felszerelést szállítanak magukkal a turnén, maga az utazó stáb is 70 főt tesz ki, nagy részük technikai szakember. A közel 400 négyzetméteres, két szintes színpad, valamint a díszletek és a felszerelés beemeléséhez a targoncák mellett kosaras darut is használnak a színpadépítés során. A legújabb és legjobb minőségű hangtechnikai felszerelést használják, amely torzítás-mentesen szól 120 decibeles, vagy annál nagyobb hangerő mellett is. Mint látható, a koncert meglehetősen hangos lesz, de az igazi Iron Maiden fanatikusok ezzel tökéletesen tisztában is vannak. A showban több speciális látványelem is lesz és rengeteg pirotechnika, no meg természetesen Eddie, minden létező formában.

A két zenekarnak nincsenek igazán extra kívánságaik, de kértek külön próbahelységet a színfalak mögött, ahol felpörgethetik magukat a koncertre. Az öltözőkbe is csupán a szokásos kanapékat, tükröt és asztalokat kérték, ám az Iron Maiden tagjai speciális, kifejezetten nekik készített bútorokat kapnak majd két fanatikus magyar rajongó jóvoltából.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a hosszú turnékon már a rockzenészek is igyekeznek odafigyelni az étkezésükre, bár speciális kérés nem érkezett, de jelezték, hogy a friss és egészséges ételeket részesítik előnyben, italok közül pedig ásványvizet, gyümölcsleveket és több fajta sört is kértek az étkezésekhez, illetve az öltözőkbe."


www.livenation.hu


Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEMONS & WIZARDS - 15 év után új album az Iced Earth és a Blind Guardian frontembereitől, végighallgatható!
2020. február 21. (péntek) 08:25

15 év után a mai napon egy új albummal jelentkezett a Blind Guardian és az Iced Earth frontembereinek közös projektje, a Demons & Wizards. Jon Schaffer és Hansi Kürsch első közös lemeze 2000-ben jelent meg (Demons & Wizards), 2005-ben jött ki a Touched By The Crimson King, a szimplán a III címet viselő friss lemezt pedig máris végighallgathatod. Jon Schaffer, az Iced Earth főnöke: "Az az érzésem, hogy valami igazán különleges anyagot sikerült összeraknunk, és persze alig várom, hogy kiderüljön, mit gondolnak róla a rajongók. Én rendkívül büszke vagyok erre a lemezre. Nem kétséges, hogy ez egy epikus méretű utazás." Hansi Kürsch, a Blind Guardian frontembere: "Egészen bizonyos, hogy ez a harmadik album a pályafutásunk csúcsa. Jól jegyezzétek meg a szavaimat... Ti is imádni fogjátok!"   www.facebook.com/demonsandwizardsofficial DEMONS & WIZARDS - III (a 2020-as album) DEMONS &...

OZZY OSBOURNE - Megjelent és végighallgatható az új album: Ordinary Man
OZZY OSBOURNE - Megjelent és végighallgatható az új album: Ordinary Man

Ordinary Man címmel megjelent és végig is hallgatható az új Ozzy Osbourne album. A 11 dalt tartalmazó új album felvételei Los Angelesben zajlottak, a dalokban Andrew Watt producer...

LUCIFER - Klipes új dal az okkult retro-rockerek márciusi lemezéről: Midnight Phantom
LUCIFER - Klipes új dal az okkult retro-rockerek márciusi lemezéről: Midnight Phantom

Lucifer III címmel március 20-án jelenik meg a Johanna Sadonis énekesnő (ex-The Oath) vezette Lucifer zenekar harmadik albuma, amelynek második előzeteseként máris itt a klippel kísért...

OZZY OSBOURNE - Holnap kijön az új album, friss dal Post Malone-nal: It's A Raid
OZZY OSBOURNE - Holnap kijön az új album, friss dal Post Malone-nal: It's A Raid

Ordinary Man címmel holnap jelenik meg az új Ozzy Osbourne album, a 11 nótás lemezről pedig itt az It's A Raid dal, amelyben Post Malone a vendég. Az új Ozzy album felvételei Los...

CIRITH UNGOL - CSaknem 30 év után új album a kaliforniai metal úttörőktől, az első dal: Legions Arise
CIRITH UNGOL - CSaknem 30 év után új album a kaliforniai metal úttörőktől, az első dal: Legions Arise

Forever Black címmel április 24-én jelenik meg az epikus, doomos heavy metalt játszó, eredetileg még a 70-es évek első felében elindított kaliforniai Cirith Ungol ötödik albuma. Ez lesz...

DEATHSTARS - Már egy új albummal jönnek újra Budapestre
DEATHSTARS - Már egy új albummal jönnek újra Budapestre

Eredetileg tavasszal indult volna egy új turnéra az indusztriális gót/glam vonalas svéd Deathstars, de az ötödik lemezük munkálatai miatt csak ősszel kezdik a koncertezést, viszont...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS