KÁRPÁTIA - Új dal és klip: Huszár

Augusztus 20-án új album: Bátraké a szerencse

2014. május 21. (szerda) 12:12

Bátraké a szerencse címmel augusztus 20-án jelenik meg a Kárpátia új nagylemeze. Akárcsak a tavaly kiadott A száműzött albumnál, Petrás Janiék most is bemutatnak három klipet, három új dalt az album kiadása előtt. Az első videót máris megnézheted, ez a Huszár című új dalhoz készült.


"1849. május 21-én ért véget Budavár ostroma, a Görgey Artúr vezette honvéd hadsereg ezen a napon foglalta vissza az ország ősi fővárosát. A tavaszi hadjárat folyamán a magyar fősereg részenként verte meg a cs. kir. főerőket, s kényszeríthette őket a Dunántúl és a Felvidék kiürítésére. Buda bevételével a honvédsereg dicsősége csúcspontjára ért.

A Vár bevételével a honvédsereg komoly hadi készletek birtokába jutott, egyben biztosította a hátát az elkövetkezendő hadműveletek idejére. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria önmagában nem bír el a magyar szabadságharccal. Nem véletlen, hogy I. Ferenc József éppen Buda bevételének napján kötötte meg Varsóban a végleges megállapodást I. Miklós orosz cárral arról, hogy a cár 200 000 katonát küld a magyar forradalom leverésére. S nem véletlen az sem, hogy a császár ezt a baráti segítséget kézcsókkal köszönte meg a cárnak.

Az ostromot még egy szempontból illeti meg különleges hely a magyar történelemben. 1541 óta először és ez idáig,- és remélem, hogy utoljára is-, foglalta vissza magyar hadsereg 'önerőből' az ország fővárosát. Szintén meg kell említeni, hogy 1916-ban május 21-én, egy vasárnapi napon halt meg a 19. század legnagyobb magyar hadvezére, Buda visszafoglalója, Görgei Artúr honvédtábornok. Görgei Artúr 1848 márciusától a nevét 'y ' helyett i-vel írta. Ezt ő a haláláig megtartotta.

Örök dicsőség a Honvédsereg valamennyi katonájának!"



KÁRPÁTIA - Huszár (a 2014-es Bátraké a szerencse albumhoz)



 

 

"Ahogy tavaly, úgy idén is három teljesen eltérő témájú dalt választottunk ki. Okulva viszont a múlt évi, hirtelen jött klipdömpingből, most nem kéthetente, hanem négyhetente tesszük közkinccsé a videókat.

Nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk a képi megjelenítésen, megpróbálunk tehetségünkhöz mérten mindent beleadni, és erről a helyről is köszönjük mindazoknak a közreműködését, akik segítettek nekünk ebben. Május 21-én jelenik meg az első új klip, és utána sorban érkezik majd a többi."


www.karpatiazenekar.hu 



Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GEOFF TATE - Végighallgatható a második Sweet Oblivion lemez: Relentless
2021. április 10. (szombat) 08:52

Sweet Oblivion a neve annak a projektnek, amelyet a Frontiers kiadó pár éve szervezett az ex-Queensryche, ma Operation: Mindcrime énekes, Geoff Tate köré. 2019 nyarán jelent meg az első album, most pedig már végighallgatható a Relentless címet viselő második nagylemez. A 2019-es album Simone Mularoni (a prog metalos DGM gitáros/főnöke) vezetésével készült el, és a tavasszal érkező új lemezen is olasz muzsikusok szerepelnek majd, de ezúttal egy teljesen új gárda sorakozott fel Geoff Tate mellé. Aldo Lonobile gitáros (Secret Sphere, Archon Angel, Timo Tolkki's Avalon) volt az anyag fő zeneszerzője és producere. Geoff Tate: "Az utóbbi években egyre több időt töltöttem Olaszországban, az ottani kultúra és az ott élő emberek rabul ejtették a szívemet. Nagyon élveztem azt is, ahogy az olasz társaimmal elkészítettem ezt a klasszikus metal albumot."   SWEET OBLIVION 2021: Geoff Tate énekes Aldo Lonobile gitáros...

THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2
THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2

A klasszikus Dokken felállás zenészei, George Lynch gitáros, Jeff Pilson basszer és Mick Brown dobos, valamint a Warrant énekeseként ismert Robert Mason (ex-Lynch Mob) még 2018-ban hozta...

RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn
RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn

Tavaly nyáron már bemutatott egy Time To Die című, klippel kísért lemezelőzetes dalt a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp, most pedig itt egy másik klipes, friss nóta, a Goddamn....

LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light
LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja. Első...

SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard
SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard

Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal...

FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky
FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky

Blood In The Water címmel június 4-én jelenik meg a veterán arizonai metalos Flotsam And Jetsam új albuma, a 2019-es The End Of Chaos lemez utódja. Jason Newsted eredeti bandájának ez lesz...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS