WOVENHAND - Szerdán lemezbemutató koncert az A38 Hajón

A Tanka Balázs vezette Kaldera nyitja az estét

2014. május 20. (kedd) 14:15

Május 21-én,. azaz szerda este az A38 Hajón mutatja be április végén megjelent Refractory Obdurate című új albumát a Wovenhand, az egykori 16 Horsepower frontember David Eugene Edwards szólóprojektje.

A koncert nyitócsapata a Tanka Balázs (Turbo) vezette Kaldera lesz.


"Az erőteljes folk-rock alapcsapat, a 16 Horsepower ugyan már régen feloszlott, de a karizmatikus frontember, David Eugene Edwards folytatja több évvel ezelőtt elindított szólóprojektjét, töretlenül, egészen elképesztő erővel és frissességgel.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy többek között a 16 Horsepower azon számait, melyeknek a többségét David egyedül vette lemezre, most egy 'irgalmatlan' rockzenekarra hangszerelve játsszák, ám úgy, hogy közben jottányit sem veszítenek az emelkedettségükből.

A Wovenhand egyfajta szakrális rock'n'rollt játszik, amelyben az áhítat, a bluegrass, a folk, a gót rock és az altcountry meghatározhatatlan elegye alakult ki: angolszász népzenei hatások, spoken word, rock, érzelmek és lendület. S miközben napjaink rockzenéje egyre kevésbé bajlódik a mélységekkel, David Eugene Edwards Wovenhandje rendületlen katarzist kínál. A ráadásban előreláthatóan többek között 16 Horsepower-számokkal."



WOVENHAND - Field Of Hedon  (a 2014-es Refractory Obdurate albumhoz)



www.facebook.com/kalderazenekar

"A Kaldera 2012-ben alakult, gyermekkori barátságból átlényegült akusztikus duett, valahol a az északi vadon és a déli országutak közti vidékről. Útszéli folk muzsika introvertált hangulatok párbeszéde gitárral és énekkel. Ha Te azt mondod, blues, mi azt mondjuk grunge. Ha Te azt mondod, grunge, mi azt mondjuk folk.

A lemezen található 11 dal gerincét Nagybörzsönyben vettük fel (amely a Börzsöny hegység kalderájában fekszik) egy vályogházban miközben odakint mínusz 16 celsius fok volt és szakadt a hó. A munkálatok 7 napig tartottak. Az így elkészült demókat elvittük Hidasi Barna hangmérnökhöz, aki látott benne fantáziát és így együtt folytattuk tovább a munkát a dalokon. Úgy gondoltuk egy-két nótának jót tenne egy kicsit színesebb hangkép, így szóltunk pár zenész barátunknak, akik segítettek véglegesíteni a lemezt. Az anyag érdekessége a hangszerelésében rejlik, a szokásos akusztikus hangszerek mellett olyanok is szerepet kapnak, mint az ukulele, a mandolin vagy a didgeridoo.

A dalok hangulata és stílusa váltakozik a blugrass, folk, és az akusztikus grunge dalok között.

A hatások között épp úgy felfedezhető Eddie Vedder Into the Wild-ja, mint a Zolnay Pál Fotográfia (1973) című filmjének zenéje, érezhetünk néhol Cseh Tamást vagy akár a seattle-i Fleet Foxest."

Kaldera:
Tanka Balázs - ének, akusztikus gitár
Kovács Bence - akusztikus gitár
Édes Gergő - akusztikus gitár
Szalai Tamás - nagybőgő
Restás Gergő - vokál, ütőhangszerek
Markó Dániel - didgeridoo



 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PAUL GILBERT - Új dal a júniusi lemezről: A Thunderous Ovation Shook The Columns
2021. április 16. (péntek) 09:32

Werewolves Of Portland címmel június 4-én jelenik meg Paul Gilbert gitáros (Mr. Big, Racer X) új szólóalbuma, második előzetesként pedig az A Thunderous Ovation Shook The Columns dallal lehet ismerkedni. Mivel a járvány alatt született meg az album, a lezárások miatt Paul Gilbert játszik az összes hangszeren, a gitár mellett dobokon, basszuson, de ő is billentyűzik. "Nem is csak egy, hanem egyenesen két dalt írtam Dmitrij Sosztakovicsról, az orosz zeneszerzőről. Az egyik ez, az A Thunderous Ovation Shook The Columns, amelynek címét egy beszámolóban olvastam. Ilyen volt a közönség reakciója, amikor bemutatták Sosztakovics V. szimfóniáját. Bejött nekik! Szerencsére Sztálinnak is, ő ugyanis nem titkolta, hogy Sosztakovics néhány korábbi műve nem tetszett neki. Azt mondta, hogy jobban tenné, ha rendszerbarátabb műveket alkotna, különben szibériai munkatáborba megy. A jelenkorban is zajlik a kultúrharc, de úgy gondolom, hogy...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll
THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll

Kilenc év után végre egy új stúdióalbummal jelentkezett a kaliforniai pop-punk hullám egykori éllovasa, a The Offspring: a Let The Bad Times Roll című lemez már végig is hallgatható....

WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society
WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society

Sleeps Society címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metalos brit While She Sleeps ötödik albuma, a 2019-es So What? lemez utódja. A lemezen két vendég is hallható: Simon...

PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem
PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem

Exitivm címmel június 25-én jelenik meg a Patrick Mameli vezette holland death metal legenda Pestilence új albuma, a 2018-as Hadeon  lemez utódja. Első előzetesként a videoklippel...

FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor
FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS