LORD - Az első előzetes Pohl Misi szólóalbumáról

Júniusban jön ki a Lazán és könnyedén

2014. május 16. (péntek) 14:56

Június 9-én szólóalbummal jelentkezik a szombathelyi Lord énekese, Pohl Misi. A Lazán és könnyedén címet viselő albumra 12 új dal kerül fel és a digipack CD máris megrendelhető. A lemezről az első ízelítőt már meg is hallgathatod!

A 12 dal zenéjét és szövegét is Misi írta, egyedül a Bármit megtennék című szám szövegének megírásában közreműködött a Lord mindenese, Horváth István.


A felvételek a soproni MD stúdióban zajlottak Smici (Moby Dick, Bloody Roots) irányításával és a Lordból Gidófaly Attila billentyűs, valamint a basszusgitáros Frenki, azaz Apró Karcsi is játszik a lemezen. Két dobos is közreműködött a stúdióban, Hoffer Péter a Moby Dickből, valamint Szolcsányi "Szása" Szabolcs (Wall Of Sleep), aki Hoffer Peti sulijában dobtanár. Gitáron Fülöp N. Róbert játszik, aki szintén a zenesuli tanára, és ő felelt a hangszerelésért is.

Érdekesség még, hogy a Fuss versenyt című dalban nem más szólózik, mint Misi fia, Pohl Dávid, aki egy soproni rockbandában, a Pair O' Dice-ban gitározik (www.facebook.com/pairodiceband).



POHL MIHÁLY - Előzetes a 2014-es Lazán és könnyedén albumhoz
 



"A megrendelt lemezeket a megrendelés sorrendjében június 9-én postázzuk, illetve június 7-én Gencsapátiban, a koncerten átvehetők a Lord Butikban. 12 új dal, exkluzív digipack díszcsomagolás - minden megrendelt lemez mellé meglepetés ajándék!"


A megrendeléshez kattints ide!



www.facebook.com/LordZenekar
 


 







POHL MIHÁLY - Lazán és könnyedén
(06/09 - Hammer)

01. Lazán és könnyedén
02. Fuss versenyt
03. Érints meg
04. Talán
05. Amíg élsz
06. Bármit megtennék
07. Lebegés
08. Hinni kell
09. Minden ami benned él
10. A háló
11. Ne nézz vissza
12. Időtlen időktől










 

Hozzászólások

[013310]
vinylfanatic
Jó lesz ez!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PAUL GILBERT - Új dal a júniusi lemezről: A Thunderous Ovation Shook The Columns
2021. április 16. (péntek) 09:32

Werewolves Of Portland címmel június 4-én jelenik meg Paul Gilbert gitáros (Mr. Big, Racer X) új szólóalbuma, második előzetesként pedig az A Thunderous Ovation Shook The Columns dallal lehet ismerkedni. Mivel a járvány alatt született meg az album, a lezárások miatt Paul Gilbert játszik az összes hangszeren, a gitár mellett dobokon, basszuson, de ő is billentyűzik. "Nem is csak egy, hanem egyenesen két dalt írtam Dmitrij Sosztakovicsról, az orosz zeneszerzőről. Az egyik ez, az A Thunderous Ovation Shook The Columns, amelynek címét egy beszámolóban olvastam. Ilyen volt a közönség reakciója, amikor bemutatták Sosztakovics V. szimfóniáját. Bejött nekik! Szerencsére Sztálinnak is, ő ugyanis nem titkolta, hogy Sosztakovics néhány korábbi műve nem tetszett neki. Azt mondta, hogy jobban tenné, ha rendszerbarátabb műveket alkotna, különben szibériai munkatáborba megy. A jelenkorban is zajlik a kultúrharc, de úgy gondolom, hogy...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll
THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll

Kilenc év után végre egy új stúdióalbummal jelentkezett a kaliforniai pop-punk hullám egykori éllovasa, a The Offspring: a Let The Bad Times Roll című lemez már végig is hallgatható....

WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society
WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society

Sleeps Society címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metalos brit While She Sleeps ötödik albuma, a 2019-es So What? lemez utódja. A lemezen két vendég is hallható: Simon...

PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem
PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem

Exitivm címmel június 25-én jelenik meg a Patrick Mameli vezette holland death metal legenda Pestilence új albuma, a 2018-as Hadeon  lemez utódja. Első előzetesként a videoklippel...

FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor
FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS