DEN SAAKALDTE - Öt év után új dalok a norvégiai black brigádtól

Két izlandi, két norvég és egy görög muzsikus

2014. május 14. (szerda) 14:48 | utoljára módosítva: 2014. május 14. (szerda) 21:09

Május 27-én lát napvilágot az Agonia Records gondozásában az öt év után egy felfrissített felállásban visszatérő norvég black metalos Den Saakaldte második albuma, a Kapittel II: Faen i Helvete, amelyről máris meghallgathatsz három dalt.



A Den Saakaldte 2006-ban alakult, akkor még Sykelig (a görög Michael Siouzios - korábban Naer Maraton gitáros és énekes) egyszemélyes csapataként, de a 2008-as első demón (Øl, mørke og depresjon) már a Shining főnök Niklas Kvarforth volt a vokalista, Seidemann basszer (1349, Pantheon I, ex-Nidingr) pedig azóta is tagja a bandának.

A 2009-ben kiadott debütáló albumon, az All Hail Pessimism-en szintén Niklas Kvarforth énekelt, de az új lemez dalaiban már az izlandi Einar "Eldur" Thorberg hallható, akit többek között a Curse-ből és a Fortidból lehet ismerni. Szintén új arc a bandában a gitáros Tjalve (ex-1349, ma Pantheon I frontember), valamint a dobos Tibald (Sathan, Daniel Theobald), aki szintén a két izlandi black metal banda, a Curse és a Fortid tagja is.

 

DEN SAAKELDTE - Endeløst Øde(a 2014-es Kapittel II: Faen i helvete albumról)




DEN SAAKELDTE - Djevelens Verk (a 2014-es Kapittel II: Faen i helvete albumról)




DEN SAAKELDTE - Din Siste dag (a 2014-es Kapittel II: Faen i helvete albumról)








DEN SAAKELDTE - Kapittel II: Faen i helvete
(05/27 - Agonia Records)

01. Din Siste dag
02. Forbanna Idioter
03. Du Selvproklamerte Misjonær
04. Endeløst Øde
05. Djevelens Verk
06. Som Ett Arr på Sjelen
07. Ondskapens Nødvendighet













 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS