MOTÖRHEAD - Lemmy betegsége miatt februárban sem indul a turné

Ez nagyon nem jó hír, de legyünk optimisták!

2014. január 24. (péntek) 12:59

Újabb rossz hír a Motörhead tábornak; Lemmy egészségi állapota miatt a tavalyról februárra halasztott Európa-turnét sem tudja vállalni a csapat.


"Noha Lemmy az utóbbi hetekben valóban visszafogta magát és lelkiismeretesen viselkedett a cukorbetegsége miatt, az orvosok azt tanácsolták neki és a zenekarnak, hogy még korai volna turnéra indulnia. Ezért a csapat a reményteli jövő érdekében, nehéz szívvel ugyan, de a turné lemondása mellett döntött.

Senkit sem bánt jobban mindez, mint Lemmyt, aki pontosan átérzi mindazon kényelmetlenséget, amit a turné lemondása jelent a jegyvásárlók számára. Az 50 éve szakadatlanul turnézó úti harcost is roppantul idegesíti, hogy nem foglalhatja el a helyét a turnébuszon (ami lényegében az otthona), de Lemmy is tudja, hogy az egészsége mindennél fontosabb.

Szívből elnézést is kér minden kellemetlenségért, egyúttal tudatni akarja mindenkivel, hogy úton van a teljes gyógyulás felé, és hogy a hosszútávú prognózisok nagyon kedvezőek."


Reméljük is, mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk a Mesternek!

 

Hozzászólások

[013013]
kilmister
Igen,aki mindig úton van annak nehéz egy helyben toporogni.Gyógyulj Fater!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BAEST - Jön a dán death metalosok második lemeze, klippel az első dal: Gula
2019. június 16. (vasárnap) 10:35

Venenum címmel szeptember 13-án lát napvilágot a dán death metal gépezet Baest második albuma, a 2018-as Danse Macabre lemez folytatása, amelyről máris itt a klippel kísért első előzetes dal, a Gula. A videót Karmacat készítette. "A Gula dallal igyekeztünk kidomborítani a súlyosabb oldalunkat, megmutatva a Baest hangzását. Egy nyers, egyszerű, mégis őrlős nóta lett belőle, amiben hangsúlyosan ott van a Baest lényege: dallam és groove - káosszal keverve."   www.facebook.com/baestband   BAEST - Gula (a 2019-es Venenum albumhoz)  

INGESTED - Új EP a brit brutál csapattól, kedden Szegeden játszanak
INGESTED - Új EP a brit brutál csapattól, kedden Szegeden játszanak

Június 18-án, azaz kedden a szegedi JATE-klubban játszik a death/grind/deathcore vonalas brit Ingested, amelynek pénteken kiadott új EP-jét azonnal végig is hallgathatod. A buli vendége a...

THE NEW ROSES - Az első dal az augusztusi albumról, novemberben magyar koncert
THE NEW ROSES - Az első dal az augusztusi albumról, novemberben magyar koncert

Nothing But Wild címmel augusztus 2-án lát napvilágot a német hard rock új vonalát képviselő The New Roses negyedik albuma, amelyről máris itt az az első dal, a Down By The River. Jó...

BLOODY HAMMERS - Klippel a horror rockerek új dala: Let Sleeping Corpses Lie
BLOODY HAMMERS - Klippel a horror rockerek új dala: Let Sleeping Corpses Lie

The Summoning címmel jelenik meg június 26-án a doomos, gótos pszichedelikus hard rockot, ősmetalt horror és okkult témákkal kísérő észak-karolinai Bloody Hammers új stúdióalbuma,...

HOLLYWOOD VAMPIRES - Egy hét múlva új album, hallgass bele minden dalba!
HOLLYWOOD VAMPIRES - Egy hét múlva új album, hallgass bele minden dalba!

Rise címmel jelenik meg június 21-én a Hollywood Vampires második albuma. Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Johnny Depp zenekarától máris itt egy alapos lemezelőzetes - ízelítő...

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Klippel egy vadonatúj dal: Satellite
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Klippel egy vadonatúj dal: Satellite

Satellite címmel egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus/dallamos...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS