DEPRESSZIÓ - Szombaton lesznek A Dal 2014 élő showjában

A zenekar hálás minden támogatásért, szavazatért

2014. január 22. (szerda) 08:08

Arról bizonyára hallottál már, hogy a Depresszió zenekar Csak a zene dala elhangzik majd 'A Dal 2014' élő showjának elődöntéjében, méghozzá most szombaton, január 25-én. Természetesen az M1 tévéről van szó.

Az elődöntők, a középdöntők, illetve a döntő nyomán dől majd el, hogy Dániában ki képviselheti Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon.


Amennyiben úgy gondolod, hogy a felsorakoztatott 30 dal közül a Depresszió nótája tetszik legjobban, és ha egyébként is volna kedved támogatni a médiából idehaza szinte teljesen száműzött rockzenét, akkor sms-eddel is támogathatod a zenekart. Az sms-szavazással kapcsolatos tudnivalókat lejjebb meg is találod.


"Bármilyen fellengzősen is hangzik, de január 25-én valóban láthattok minket a Magyar Televízió 1-es csatornáján, 20:20-tól, a Dal 2014 című műsorban.

Az Euróvíziós Dalverseny hazai válogatásán több, mint 430 dal közül a legjobb 30-ba került a Csak a zene című dalunk, tehát élő adásban versenyzünk majd a kijutásért. Bízunk benne, hogy sokan támogatjátok majd a zenekart az sms-szavazás során. Azok szavazatáért is hálásak vagyunk, akik nem tartoznak feltétlenül a legelkötelezettebb rajongóink közé, de úgy gondolják, hogy van létjogosultsága a Rock / Metal műfajoknak a nagy nézettségű műsorokban."



A Dal 2014 menete így fest: 2014 január 25-től február 8-ig lesz három elődöntő, az azt követő hétvégén, tehát február 15-én szombaton, és 16-án vasárnap két középdöntő, majd február 22-én a mindent eldöntő döntő.




DEPRESSZIÓ - Csak a zene (a 2013-as Csak a zene albumhoz)



 

 


 

A DAL 2014 SMS szavazásának leírása és szabályai

„A DAL 2014” című produkció

az MTVA és a Telekom New Média Zrt. által szervezett

SMS szavazásának leírása és szabályai

 

I. ALAPFOGALMAK:

„A Dal 2014 – Eurovíziós dalválasztó műsor” szavazás

A 2014. január 25-én induló alapdíjas, a +36-20/30/70-4422-999 számon elérhető, SMS alapú szolgáltatás: szavazás „A Dal 2014 – Eurovíziós dalválasztó műsorban”. A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők SMS-ben szavazhatnak azokra a dalokra, amelyeket a zsűri nem juttatott tovább. Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.

Dal 2014 – Eurovíziós dalválasztó műsor szavazásszolgáltatás (a továbbiakban: szavazás) szervezője az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a Telekom New Media Zrt. (a továbbiakban: TNM).

Résztvevők

Az alapdíjas SMS szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevőként definiáljuk.

 

II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:

1. A szavazás általános bemutatása:

Az M1 és a Duna World csatorna által sugárzott A Dal 2014 – Eurovíziós dalválasztó műsorhoz kapcsolódó szavazásszolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb dalt hozzásegítsék  “A Dal 2014 – Eurovíziós dalválasztó műsor” megnyeréséhez. A továbbjutók részben a zsűri döntése, részben a fennmaradó dalokra leadott szavazatok alapján kerülnek kiválasztásra. A szavazatok által kialakult sorrend megállapítása a résztvevők által leadott szavazatok számának összesítése után történik, azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsorban szereplő dalok esélyeit.

A három elődöntőben (január 25., február 1., 8.) az alkalmanként 10 dalból a zsűri 3 dalt juttat tovább, a nézők – abból a maradék 7 dalból, amelyik nem kerül kiválasztásra a zsűri által – szintén 3-at. A közédöntőkben (február 15., 16.) az adásonként 9 dalból a zsűri és a nézői szavazatok is  2-2  dalt juttatnak a döntőbe. A döntőbe (február 22.) bejutott 8 dalból pedig a zsűri választja ki a négy legjobbnak ítélt dalt, és erre a négy dalra szavazhatnak a nézők, vagyis a nézői szavazatok döntik el a győztes dalt (azt, amely a szavazás lezárásának pillanatában a legtöbb nézői szavazattal rendelkezik).

2. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása

§ Bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

§ Bármely hazai telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

§ Bármely külföldi mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség Magyarország irányába, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

§ Bármely külföldi telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

§ Egy telefonszámról/IP címről egy élő adás teljes szavazási időtartama alatt maximum 20 szavazat adható le.

A résztvevő számára igénybe vehető szolgáltatás menete:

§ A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az egyes dalokhoz/előadókhoz tartozó  számokról: (01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21,22,23,24,25, 26, 27, 28, 29, 30 ), amelyek közül választhatnak és elküldhetnek az adásban megadott telefonszámra.

3. A szolgáltatás időtartama

A szavazásszolgáltatás minden élő műsor alatt vehető igénybe. Az egyes élő adásokat szolgáltatási etapnak nevezzük.

A szolgáltatás 2014. január 25-én 21 óra után, a zsűri döntését követően indul. Az élő szavazási etap az adásban a műsorvezető által közölt időpontban kezdődik és időpontig tart. Minden héten új szavazási etap indul az élő adásban bejelentett időpontban, amelynek időbelisége minden esetben az élő adáshoz kapcsolódik.

Az utolsó szavazási etap napja 2014. február 22.

A szavazási etapon belül az MTVA döntése értelmében - újabb bejelentést követően - határozatlan ideig az élő adás alatt meghosszabbítható a szavazás, erről az élő adásban a műsorvezető tájékoztatja a nézőket. Ezen időszakon kívül a szolgáltatással kapcsolatban érvényes szavazatot a résztvevők nem küldhetnek. Abban az esetben, ha a szolgáltatási időszakon kívül résztvevők alapdíjas SMS-t küldenek az adásban megadott számra, azt a rendszer már nem fogadja, így a szolgáltatási időszakon kívül érvényes szavazat nem adható le.

Az egyes adásokhoz tartozó szavazási időszakok kommunikálása minden esetben az élő műsorban történik meg; az egyes műsorokban a műsorvezető  által ismertetett időpontban kezdődnek és a műsorvezető által ismertetett időpontig tartanak az egyes etapok, azaz a műsorvezető az élő adásban ismerteti a nézőkkel, hogy a szavazást elindította, illetve lezárta, a szavazásnak vége, tovább érvényes szavazatot a rendszer nem fogad. A műsorvezető bejelentésére a rendszerben a szavazást – haladéktalanul – manuálisan a TNM indítja, illetve zárja le.

Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott SMS-ek számítanak, amelyek a szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg a TNM által üzemeltetett technikai rendszerbe. Egy telefonszámról – függetlenül attól, hogy hány versenyzőt érint – az adott élő adás teljes szavazási időtartama alatt összesen legfeljebb 20 érvényes szavazat adható le, ennek megfelelően a rendszer az ugyanazon számról érkező, 20 fölötti szavazatokat fogadja ugyan, de azokat a szavazatok összesítése során már nem veszi figyelembe, vagyis érvénytelennek tekinti. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. A TNM az egyes szavazási etapokról elkülönített adatbázist tárol.

Példa:

Az első etap kezdése: 2014. január 25., az élő adásban ismertetett időpont – első etap lezárás: az élő adásban ismertetett időpont.

Az utolsó etap lezárását a műsorvezetők közlik az utolsó élő adásban.

Figyelem! A szavazat csak akkor minősül érvényesnek, ha a szavazási időszak (felfüggesztés vagy lezárás) végéig az aggregátorhoz meg is érkezik. Tekintettel a különböző szolgáltatók hálózati kapacitására, a szavazat beérkezése szolgáltatónként eltérő időt vesz igénybe. A szavazat érvényességének további feltétele, hogy az ugyanazon számról érkezett többi szavazattal együtt számított mennyiség, függetlenül az ugyanazon számról érkezett szavazatokkal érintett versenyzők számától, ne haladja meg az összesen 20-at: az ugyanazon számról érkezett szavazatokat a rendszer a 21. szavazattól akkor is érvénytelennek tekinti, és az összesítéskor figyelmen kívül hagyja, ha azok a szavazási időszakon belül beérkeznek.

 

III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES

1. A nyeremények

A produkció adásaiban a szavazók között az adásban ismertettek alapján nyereményeket sorsolunk ki. Minden élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyeremény-fastruktúrát.

A szavazás eredményének meghatározásakor (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, amelyről jegyzőkönyv készül.

Azok között a résztvevők között, akik helyes formában adták le érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket, illetve pótnyerteseket (utóbbiakat arra az esetre, ha az alábbiak szerint a nyertes definiálása vagy a vele való kapcsolatfelvétel sikertelen, vagy a nyertes az alábbiak szerint nem működik együtt).

 

A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek. Heti nyereményt azok között a résztvevők között sorsolunk ki, akik az egyes heti szavazási etapokba érvényes szavazatot küldtek be. A telefonszám annyiszor kerül be az adatbázisba, ahány érvényes szavazat (legfeljebb 20) érkezik erről a telefonszámról az adott élő műsor szavazási ideje alatt. Ennek megfelelően, ha a szavazó az adás alatt több szavazatot küld, akkor nagyobb esélye van a nyereményre.

 

A szavazásszolgáltatás teljes időszakára vonatkozólag 2 fődíj és adásonként változó számú nyereménycsomag kerül kisorsolásra az érvényes SMS-t küldő résztvevők között.

Nyeremények:

- Minden  élő adásban kisorsolunk egy Törley pezsgő csomagot és 4 fő részére belépőt a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpontba; a Bravos 30.000.- Ft értékű kávé-, tea ajándékcsomagját kávéfőzőgéppel; egy 30.000.- Ft értékű Háda vásárlási utalványt; egy 30.000.- Ft értékű Well Done ajándékcsomagot; 10 darab „A Dal 2014” CD-t.

Továbbá:

- a 2014. 01. 25-ei adásban: egy Teka mosogatógépet 100.000.- Ft értékben; egy ConCorde tab Rokee Colour terméket; 4x5.000.- Ft Pizza Forte utalványt;

- a 2014. 02. 01-jei adásban: egy ConCorde tab Rokee Colour terméket; 4x5.000.- Ft Pizza Forte utalványt;

- a 2014. 02. 08-ai adásban: egy ConCorde tab Rokee Colour terméket; 4x5.000.- Ft Pizza Forte utalványt;

- a 2014. 02. 15-ei adásban: egy Teka sütő és kerámia főzőlapot 200.000.- Ft értékben;

egy ConCorde Readmen ebook olvasót; egy a Pa-Comp Kft termékeiből összeállított élelmiszer csomagot; 4x5.000.- Ft Pizza Forte utalványt;

- a 2014. 02. 16-ai adásban: egy ConCorde Readmen ebook olvasót; 4x5.000.- Ft Pizza Forte utalványt;

- a 2014. 02. 22-ei adásban: egy Teka álomkonyhát, azaz beépíthető konyhagépeket 500.000.- Ft értékben; egy ConCorde Smartphone 5000 okostelefont; 4x10.000.- Ft Pizza Forte utalványt.

A nyereményváltoztatás jogát fenntartjuk, az aktuális nyeremények az adásban megnevezésre kerülnek és a www.adal2014.hu oldalon megtekinthetők.

 

Fődíj:

- egy 2 fő részére szóló 1 hetes nyaralás Karpathosra, a szenvedélyes görög szigetre az IBUSZ Utazási Irodák Kft. felajánlásávalvalamint egy 2 fő részére szóló, 3 éjszakás luxus pihenés az 5 csillagos Spirit Hotel Thermal Spa-ban.

A két fődíjat azok között a résztvevők között sorsoljuk ki közvetlenül a szavazás érvényességi időtartamának lejárta után, akik minden A Dal 2014 adás során -  minden szavazási etapban - legalább egy érvényes szavazatot adtak le valamelyik versenyben lévő dalra.

 

A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően az MTVA vagy annak megbízottja juttatja el/adja át a nyereményeket, az MTVA által meghatározott helyen és időpontban. A nyeremények átadásáról kép és/vagy hangfelvétel készülhet, amelyet az MTVA az általa kiválasztott bármely televízió- és/vagy rádiócsatornán korlátozás nélkül bemutathat, illetve az Interneten is nyilvánossághoz közvetíthet.

2. A nyertes definiálása

Nyertesként azonosítja a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:

•  ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást és azt bemutatja;

•  ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást és azt bemutatja;

•  ismeri a nyertes SMS küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.

A kisorsolt nyertest minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza a TNM, közjegyző jelenlétében, a sorolás után, és azt jegyzőkönyvben rögzítik.

3. A nyertes értesítése:

A kisorsolt nyertes(eke)t a TNM a nyertes telefonszám felhívásával telefonon értesíti a nyeremény tárgyáról, valamint a nyeremény átvételének feltételeiről, a sorsolást követő 60 (hatvan) percen belül. Amennyiben a hívás sikertelen, úgy azt a TNM 3-szor egymás után megismétli. Ha az összesen három próbálkozás mindegyike sikertelen, úgy a TNM a soron következő pótnyertest telefonon keresztül értesíti. 

 

Ennek értelmében tehát a kisorsolt szavazó, illetve a kisorsolt telefonszám jogosultja akkor tekinthető nyertesnek és így jogosultnak a nyereményre, ha a tájékoztatás céljából történő megkeresés eredményes, a szavazó elérhető és a telefonbeszélgetés létrejön.

 

Ha felveszi a telefont, de azt leteszi, vagy megtagadja az adatrögzítés bármely lépését (nem adja meg személyes adatait), vagy a nyeremény eljuttatásához szükséges folyamat bármely lépését, akkor az ilyen „nyertesként” kisorsolt szavazó a nyeremény kiadása iránti igényét elveszíti, és ilyen igénnyel nem léphet fel. Ebben az esetben a sorsoláskor már kisorsolt soron következő pótnyertes válhat jogosulttá a nyereményre.

 

A TNM a nyertes személyi adatait (név, lakcím, telefonszám) rögzíti és azt 90 napig őrzi meg.

4. A nyeremények kiadásának feltétele:

A sikeres értesítés alkalmával azonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:

Ø név; anyja neve; születési hely és idő;

Ø személyi igazolvány szám és adóazonosító jel

 

Az azonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethet a nyeremény átvételéről a 1037 Bp., Kunigunda útja 64. sz. alatt, az MTVA székhelyén.

A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

5. A nyereményigény érvényesítésének időtartama:

A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt az MTVA vagy a TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében aTNM újra kisorsolja azonos adatbázisából.

 

6. Adatkezelés

A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép/hang/filmfelvétel készülhet, amelyet az MTVA az általa meghatározott bármely médiaszolgáltató  útján korlátozás nélkül bemutathat és az Interneten is közzétehet. Az adás időpontjáról az MTVA és a TNM közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi, az MTVA, valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.

A résztvevő a szavazással beleegyezik, hogy az előzőek szerinti személyes adatait a TNM rögzítse, és azokat továbbítsa az MTVA részére a nyereményátadás/kézbesítés céljából.

 

A résztvevő engedélyezi, hogy az MTVA, valamint a TNM a szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.

 

A résztvevő kijelenti, hogy a szavazás feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat az MTVA, valamint a TNM a szavazás lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.

 

A résztvevő az MTVA, valamint a TNM munkatársaitól bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból az MTVA 1037 Bp., Kunigunda útja 64., valamint a TNM Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz. alatti elérhetőségén.

 

Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

 

A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, így különös tekintettel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdésére, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.

 

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében az MTVA adatkezelő, míg a TNM az MTVA megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó.

 

Adatkezelési nyilvántartási szám:  NAIH – 68471/2013

 

7. Felelősség kizárása

A hibás (pl. rossz név, kód, tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett szavazatokért az MTVA, valamint a TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek és azok a szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.

Az MTVA, valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.


8. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA

A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a bejövő SMS forgalmakat.

A TNM az SMS-ek feldolgozását saját hardver-, és szoftverrendszerén belül kezeli.

A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.

A résztvevő a szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.

A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén, valamint a műsor honlapján: www.adal2014.hu, valamint a TXT 730. oldalán.

 

A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.

9. Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek

A szolgáltatással kapcsolatban a TNM (1) 371-4820-as telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező  észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. A TNM ügyfélszolgálata a hívó  által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket."

MTVA  Telekom New Média Zrt.


 




Hozzászólások

[013012]
alvin86
Biztosan szavazok majd. ;)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CELLAR DARLING - Animációs klippel egy új dal az ex-Eluveitie zenészektől: Freeze
2019. április 19. (péntek) 09:31

The Spell címmel nemrég jelent meg a második albuma annak a Cellar Darling névre hallgató progos folk rock csapatnak, amelyben a svájci Eluveitie-ből 2016-ban kivált Anna Murphy énekesnő/tekerőlantos, Marlin Sutter dobos, valamint Ivo Henzi gitáros egyesítette erőit. Az új album (amely egy konceptanyag) itt a Freeze című tétel, amelyhez ugyanúgy Costin Chioreanu készített animációs videót, mint a korábbi négy nótához. "Mint jó páran már tudjátok, megjelent a második albumunk, amelynek káprázatos artworkjét Costin Chioreanu-nak köszönhetjük, akárcsak az új dalainkhoz készített csodás animációs klipeket. A The Spell lemez 13 dala révén szemtanúi lehettek egy olyan lány utazásának, aki beleszeretett a Halálba."     www.facebook.com/cellardarlingofficial   CELLAR DARLING - Freeze (a 2019-es The Spell albumhoz) CELLAR DARLING - Drown (a 2019-es The Spell albumhoz) CELLAR DARLING...

RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz
RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz

A Rammstein klipes dalát, a Deutschlandot nyilván ismered, de most már a május 17-én érkező új stúdióalbum borítójával és a komplett dallistával is lehet ismerkedni. A hetedik...

ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch
ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch

Egy Life's A Bitch című vadonatúj és máris meghallgatható dallal jelentkezett a német-amerikai metal legenda Accept. Az új nótát kislemezen is kiadták, a B oldalán a Restless And Wild...

SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity
SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity

Még tavaly januárban jelent meg a dallamos death metalt nyomató budapesti Symmetry Of Void első nagylemeze, a folytatáson pedig nem mással dolgoznak, mint a finn Wolfheart főnökével,...

VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét
VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét

Vámos Zsolt idén áprilisban tölti be az 50. életévét, valamint 30. éve, hogy koncerteken és lemezeken is egyaránt találkozhatunk gitárjátékával, szerzeményeivel. A kerek...

ALLEGAEON - Technikás death metal, albumpremier: Apoptosis
ALLEGAEON - Technikás death metal, albumpremier: Apoptosis

Apoptosis címmel megjelent a technikás, progos, melodikus death metalt játszó amerikai Allegaeon ötödik albuma, a 2016-os Proponent For Sentience lemez folytatása, amelyet teljes egészében...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS