PAIN OF SALVATION - Súlyos fertőzéssel került kórházba Daniel Gildenlöw

A társai bíznak a mielőbbi felgyógyulásában

2014. január 16. (csütörtök) 17:24

Komoly fertőzéssel került kórházba vasárnap éjjel a svéd Pain Of Salvation frontembere, Daniel Gildenlöw, emiatt aztán le is kell mondani a vendégszereplését a Mike Portnoy-féle Transatlantic január legvégén startoló amerikai turnéján. Legalábbis a Transatlantic turné első felén biztosan nem lehet ott.


"Valami durva húsevő baktérium kapta el Danielt, emiatt került kórházba - számolt be a történtekről a csapat dobosa, Léo Margarit. - Nagyon aggódtunk is miatta és a legrosszabbra számítottunk, de egy műtét és tonnányi atombomba-erejű antibiotikum után a baktérium már visszahúzódóban van és úgy fest, hogy Daniel pár hét múlva legalább elhagyhatja a kórházat.

A gyógyulás egy hosszabb folyamat lesz, és nem is akarjuk, hogy elsiesse a dolgokat. Nem szeretnénk, ha kockára tenné az egészségét. D2, Gustaf, Ragnar és jómagam a műtét után azonnal meglátogattuk. Nagyon fáradtnak látszott és még dolgozott is benne a morfium, de legalább hozta a szokásos humorát és optimista volt az egész helyzet kapcsán.

Most mást nem is kívánhatunk neki, mint mielőbbi felgyógyulást. Reméljük, hogy képes lesz végül fellépni a Prognation At Sea fesztiválon (február 18-án startol a hajós prog feszt) és lenyomni a Transatlantic turné végét. Nagyon bízunk ebben, de azért elkiabálni semmit sem szeretnénk!

És a végére egy kis anekdota... Amikor bevittem Danielt a kórházba, volt egy kisebb autóbalesetünk. Nagyon jeges volt az út és elvesztettem az uralmat a kocsi felett, úgyhogy néhány csúszás és pörgés után az út túloldalán kötöttünk ki. Azonban mázlink volt, egyikünk sem sérült meg, megúsztuk az incidenst egy kidurrant kerékkel meg apróbb karcolásokkal a karosszérián. A pörgések közepette Daniel így kiáltott fel: 'Ok... Még ez is... :-)  "



Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ATREYU - Klippremier: House Of Gold
2019. június 19. (szerda) 05:56

In Our Wake címmel októberben jelent meg a 2011-ben pihenőre küldött, majd 2015-ben egy Long Live című lemezzel visszatért dél-kaliforniai Atreyu hetedik stúdióalbuma. A metalcore brigád új videoklipje a House Of Gold dalhoz készült el. Az Atreyu pár hete az A38 Hajón játszott, de egy különleges felállásban, ugyanis Alex Varkatzas énekes a gerincsérülése miatt nem tarthatott Európába a bandával, így a dobos és dalszerző, melodikus énekes, Brandon Saller volt a frontember, őt pedig egy beugrós arc helyettesítette a dobok mögött.   www.facebook.com/Atreyu ATREYU - House Of Gold (a 2018-as In Our Wake albumhoz) ATREYU - In Our Wake (a 2018-as In Our Wake albumhoz)  

SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate
SWORN ENEMY - Robb Flynn volt az új album producere, klippremier: Seeds Of Hate

Gamechanger címmel még tavasszal jelent meg a metalos hardcore, crossover thrash veterán Sworn Enemy hatodik albuma, a 2014-es Living On Borrowed Time lemez folytatása, amelynek Seeds Of Hate...

ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz
ZOLI BAND - Téglás Zoliék új klipje a Budapest My Love dalhoz

Santa Monica címmel jelent meg az Ignite énekes Téglás Zoli magyar zenészekből álló szólózenekarának új albuma, amelynek keverését a gitáros Lukács Peta és Cameron Webb végezte....

DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból
DELAIN - Merel Bechtold gitáros kiszáll a zenekarból

Váratlanul - öt év után - jelentette be távozását a holland Delain gitárosa, Merel Bechtold, aki utoljára a hétvégén játszik a csapattal a belga Graspop fesztiválon. Merel továbbra...

MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben
MUNICIPAL WASTE - Crossover party-thrash jövő héten a Dürerben

Június 25-én a Dürer Kertben játszik a Municipal Waste, hazai részről pedig a Blackmail és a Crippled Fox lép majd színpadra. "A Municipal Waste a neothrash-színtér legjobb bandái...

SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening
SACRED REICH - Hivatalos klippel a nyárvégi album címadó dala: Awakening

November 15-én a Purci Dance Party főzenekaraként érkezik Magyarországra az arizonai thrasher Sacred Reich. A Phil Rind vezette csapat augusztus 23-án adja ki az Awakening című új albumot...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS