CALIBAN - King címmel a második új dal

Andy énekelni is fog az új számokban

2013. december 23. (hétfő) 18:13

A Devil's Night dal után most már a King cíművel is megismerkedhetsz a német metalcore színtér állócsillagának számító Caliban kilencedik albumáról, amely Ghost Empire címmel jelenik meg január 24-én.


Az új Caliban lemeznek két producere is volt, a gitáros Marc Görtz, valamint Benny Richter, aki billentyűs hangszereken játszott a 2007-es The Awakening lemezen, a legutóbbi Caliban album, a 2012-es I Am Nemesis nyitódalában, a We Are The Many-ben pedig énekelt. A csapat szerint a szövegírásban is jeleskedő Benny akár a Caliban hatodik tagjának is tekinthető.


www.facebook.com/CalibanOfficial


Az új Caliban anyag egyik nagy különlegessége az lesz, hogy Andy nemcsak üvölt a dalokban, hanem énekel is, esetenként együtt a korábbi tiszta énektémákért felelős Denis Schmidt gitárossal, másutt egyedül. Vannak azonban vendégek is az új dalokban, például a Good Manben Christoph Koterzina is hallható, aki a 2003-as Shadow Hearts lemezen is énekelt, akárcsak a tavalyi I Am Nemesisen.


A Ghost Empire albumon egy elejétől végig német nyelvű dal is szerepel, a nebeL, ez is újdonság a csapattól, ráadásul a nótában a Callejon frontembere, Bastian "BastiBasti" Sobtzick is vendégeskedik, aki szintén régi barátja a Calibannak. BastiBasti készítette a 2009-es Say Hello To Tragedy lemezük borítóját.



CALIBAN - King (szöveges videó a 2014-es Ghost Empire albumhoz)
 




A CD limitált verziója egy 104 perces turnéfilm mellett egy exkluzív dalt is tartalmaz majd Falling Downwards címmel, ebben a Trivium frontembere, Matt Heafy is hallható lesz.


Ami az elsőként nyilvánosságra hozott dalt illeti, a frontember Andy Dörner azt mondja, hogy a Devil's Night szövegét a The Crow film ihlette, de természetesen egy kitalált történetről van szó.

"A dal a bosszúról szól, valaki megbosszulja a saját és a jegyese halálát, hogy békében nyugodhassanak."



CALIBAN - Devil's Night (a 2014-es Ghost Empire albumról)






 






CALIBAN - Ghost Empire
(01/24 - Century Media)

01. King
02. Chaos - Creation
03. Wolves And Rats
04. nebeL
05. I Am Ghost
06. Devil’s Night
07. yOUR Song
08. Cries And Whispers
09. Good Man
10. I Am Rebellion
11. Who We Are
12. My Vertigo

A limitált verzió bónuszai:
13. Falling Downwards (feat. Matt Heafy - Trivium)
+
Bónusz DVD: On Tour With Caliban 2013 (104 perces anyag)







 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS