RÓMEÓ VÉRZIK - Féktelen 18+ bulira készülnek!

Szülinapi koncert december 27-én

2013. december 15. (vasárnap) 08:53

December 27-én egy nagyszabású koncerttel ünnepli felnőtté válását a Rómeó Vérzik. A buli helyszíne a Cub 202 lesz és vendégzenészek is fellépnek majd Koppányékkal, többek között Szekeres Andris (Junkies), Kovács Zoli (Depresszió), Nagy Dávid (Helland), Titusz Glamchild (Dust'n'Bones) és Fonád Peti (PsychoGang).


A koncert Facebook oldala



www.facebook.com/romeoverzik


"Az azért elég húzós, hogy már 18 éve fent állunk a színpadon! - mondja Koppány a koncert kapcsán. - És ha belegondolok, hogy milyen volt ez a 18 évünk, akkor elég nagy mosolyt láthattok az arcomon. Azt hiszem, mind a hármunknak egy nagy álmunk vált valóra, hogy zenészek lettünk és ennyi éven keresztül azt a zenét játszhatjuk, amit mi csinálunk, amit mi szeretünk.

A Club 202-es koncert egy igazán nagy ünneplés lesz! Előkerülnek majd régi Rómeó dalok is, szinte az összes 'slágerünket' eljátszuk az est folyamán. Vendégeket is hívtunk, olyan zenészeket, akikkel nagy barátságok alakultak ki az évek folyamán. Mondjuk a tervezett lista nagyobb volt, de több zenész is játszik másfelé aznap, így nem tudták vállalni a fellépést.

Természetesen a koncert után szigorúan senki sem mehet haza, hajnalig tartó after party lesz a Club 202-ben! A Rómeó előtt két banda, a FullStop és a Psychogang fogja bemelegíteni a közönséget. Azt hiszem, hogy ez az este méltó befejezése lesz ennek az évnek. Igazi akciódús, vad éjszaka lesz!"


És mivel lassan itt a karácsony, mi sem fukarkodunk az ajándékokkal!

A koncerten a jelenlévők közül kisorsolunk egy páros wellness hétvégét a párkányi Welya Panzió jóvoltából!

A barátnőd szereti a Rómeó Vérziket? Vagy a barátod nagy RV rajongó?

Lepd meg egy hatalmas koncerttel, gyere el vele a zenekar budapesti 18 éves szülinapi koncertjére!

Ajándékozz koncertjegyet, melyet akár otthon is kinyomtathatsz magadnak. Belerakod egy borítékba és tedd a fa alá! És ha egy kis szerencsétek is van megnyerhetitek a páros wellnes hétvégét a párkányi Welya Panzióba!"




 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS