SLIPKNOT - Megváltak Joey Jordison dobostól

Erre aztán nem igazán lehetett számítani

2013. december 13. (péntek) 05:22

Egészen mostanáig úgy festett, hogy a Slipknot környékén végre rendeződik minden és 2014 elején neki is látnak a régóta ígérgetett új albumnak, hiszen Jim Root gitáros éppen a Slipknot új dalaira hivatkozva nem vesz részt a Stone Sour január közepén induló amerikai turnéján. A koncerteken baráti alapon Christian Martucci játszik majd helyette.


Most azonban robbant a bomba, a Slipknot közleményt adott ki arról, hogy megváltak Joey Jordison dobostól.

Joey október elején lemezt adott ki új projektjével, a Scar The Martyrral, de az anyag csak a Billboard lista szerény 129. helyén indított. Jordison kirakása már csak azért is meglepő, mert Joey és Shawn Crahan perkás voltak a leglelkesebb támogatói annak, hogy legyen végre új album. Miután a Slipknotot megalakította Shawn Crahan és a 2010 májusában elhunyt Paul Gray basszer, Joey volt a harmadik tag az új bandában.



A Slipknot közleménye:

"Férgeinknek és rajongóinknak szerte a világon!

Óriási fájdalommal, de csendes tisztelettel, személyes okokból, Joey Jordison és a Slipknot útjai elválnak. A legjobbakat kívánjuk Joeynak, bármit is tartogasson a jövője.

Megértjük, hogy sokan tudni akarjátok, hogy miért és hogyan következett ez be és a közeljövőben mindent el is fogunk követni annak érdekében, hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket.

Az irántatok, valamint az általunk létrehozott zene iránt érzett szeretet arra ösztökél minket, hogy folytassuk a tevékenységünket, hogy terveinknek megfelelően jövőre új anyagot adjunk ki. Reméljük, hogy ezt mindannyian elfogadjátok majd és nagyra értékeljük a támogatásotokat, miközben a Slipknot jövőjének egy újabb fázisát tervezzük.

Köszönjük, The 'Knot."
 

 

 


 

Hozzászólások

[012881]
gab666
világklasszis dobos, zeneszerző, producer stb... a dalok jó részét is ő szerezte ha jól tudom, de az biztos, hogy részt vett a zeneszerzésben... az utolsó albumuk tényleg nem volt az igazi és a lenület sem volt már a régi... most így Joey nélkül mire fognak menni? Hát sok jót én sem jósolok nekik... sajnos.
[012880]
jrpi
Az utóbbi évek koncertfelvételei már nem igazán tetszettek, nyomába sem ért a színpadi lendületük a kb 10 évvel ezelőttinek, az utolsó album is gyenge volt... Kb elfelejthetjük őket! Még jó hogy a Sportszigeten láttam őket annó!
[012879]
Blackhead
Itt vége van a Slipknot - nak... Joey volt az egyik leglénygesebb és őt senki nem tudja soha helyettesíteni.. Sok balszerencsét neki.. Baszódjon meg!
[012878]
naggab03
Lassan de biztosan széthullik a gépezet. :(
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VARG - Újra felvették az első lemezüket, premier: Das alte Feuer
2019. április 19. (péntek) 11:56

Újra feljátszotta az eredetileg 2007 tavaszán még egy kis kiadónál napvilágot látott bemutatkozó albumát a pagan, death, black metalos német Varg. A Wolfszeit lemez új verziója a Wolfszeit II címet kapta, június 7-én lát majd napvilágot, és most már azt is meghallgathatod, hogy milyen lett a Das alte Feuer daluk friss verziója. Készül persze egy vadonatúj Varg album is, előbb azonban jelezni akarták, hogy visszatérnek a zenei gyökereikhez. Októbertől a Varg és az Ektomorf együtt turnézik majd Németországban.   www.facebook.com/VargOfficial     VARG - Das alte Feuer (szöveges videó a 2019-es Wolfszeit II albumhoz)  

CELLAR DARLING - Animációs klippel egy új dal az ex-Eluveitie zenészektől: Freeze
CELLAR DARLING - Animációs klippel egy új dal az ex-Eluveitie zenészektől: Freeze

The Spell címmel nemrég jelent meg a második albuma annak a Cellar Darling névre hallgató progos folk rock csapatnak, amelyben a svájci Eluveitie-ből 2016-ban kivált Anna Murphy...

RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz
RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz

A Rammstein klipes dalát, a Deutschlandot nyilván ismered, de most már a május 17-én érkező új stúdióalbum borítójával és a komplett dallistával is lehet ismerkedni. A hetedik...

ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch
ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch

Egy Life's A Bitch című vadonatúj és máris meghallgatható dallal jelentkezett a német-amerikai metal legenda Accept. Az új nótát kislemezen is kiadták, a B oldalán a Restless And Wild...

SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity
SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity

Még tavaly januárban jelent meg a dallamos death metalt nyomató budapesti Symmetry Of Void első nagylemeze, a folytatáson pedig nem mással dolgoznak, mint a finn Wolfheart főnökével,...

VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét
VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét

Vámos Zsolt idén áprilisban tölti be az 50. életévét, valamint 30. éve, hogy koncerteken és lemezeken is egyaránt találkozhatunk gitárjátékával, szerzeményeivel. A kerek...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS