BEHEMOTH - Klippremier: Blow Your Trumpets Gabriel

Nergal megtartotta az ígéretét

2013. december 4. (szerda) 10:25 | utoljára módosítva: 2013. december 4. (szerda) 10:59

Nergal mára ígérte az új Behemoth klipet, és már itt is van a Blow Your Trumpets Gabriel! Akárcsak a 2014-es album borítója.


A The Satanist címmel Európában február 7-én megjelenő új Behemoth albumon a Blow Your Trumpets Gabriel ("gyilkos szám, egy szörnyeteg") mellett olyan dalok lesznek még, mint a Messe Noire ("fekete mise, franciául"), az Ora Pro Nobis, Lucifer ("ez latinul van, annyit tesz, hogy imádkozz értünk, Lucifer").


Február elején közös turnéra indul Európában a Behemoth és a Cradle Of Filth, mégpedig olyan vendégekkel, mint a svéd In Solitude, az Inquisiton és a Svarttjern. A turnénak sajnos nem lesz magyar állomása, de február 21-én a bécsi Gasometerben el lehet csípni a bandákat.




Az új nótát digitálisan is meg lehet vásárolni, de kijön egy 3 tételes vinyl EP is, rajta a címadó dallal, és két olyan tétellel, amely nem kerül fel a The Satanist albumra. Az egyik az If I Were Cain lesz, a másik pedig egy feldolgozás, a Ludzie Wschodu egy ismert lengyel post-punk brigától, az 1988-ban feloszlott Siekierától. A Siekiera egyetlen hivatalos lemezt adott ki, 1986-ban a Nowa Aleksandriát, ezen szerepelt ez a nóta is.


Ami a The Satanist albumot illeti, annak felvételei Bialystokban folytak, a Hertz stúdióban, és több producer is felsorakozott a melóhoz: a lengyel banda mellett a Wieslawscy tesók és Daniel Bergstrand (Soilwork, Meshuggah, In Flames, SYL) is részt vett a munkában.

Az anyag keverését Matt Hyde (pl. Slayer) végezte, a masztert pedig Ted Jensen (Metallica, AC/DC) készítette el a Sterling Soundban.

A lemez borítóját egy 36 éves orosz okkultista festő Denis Forkas Kostromitin készítette, és még Nergal vérét is felhasználta a műhöz. Az EP borítóját is Dennis Forkas alkotta, aki dolgozott már a Castle-nek, az Altarsnak és a Grave Miasmának is.



BEHEMOTH - Blow Your Trumpets Gabriel (a 2014-es The Satanist albumhoz)


"Több, mint két évtized kellett ahhoz, hogy előrukkoljunk egy olyan albumcímmel, amelyik... elmond mindent - mondta a The Satanist cím kapcsán korábban Nergal, aki 2011 elején győzedelmeskedett a leukémia felett. - Noha művészeti szempontból az új dalaink meglepően kalandos irányokat vesznek, az üzenetünk ugyanaz, mint volt, büszkén és radikálisan.

A The Satanist cím a szabadság utáni örök vágyat jelenti, a szabadság szeretét az élet minden területén. Tekintve az élettapasztalatainkat, amelyek gyakran drámai kanyarokat is magukban foglalnak, nem tudnék megfelelőbb, frappánsabb kijelentést megfogalmazni arról, hogy kik vagyunk és hol is tartunk jelenleg. Ezt az új lemezt még sokkal inkább fel tudom vállalni, mint bármit korábban. Annyira radikális és szélsőséges, minden kib...ott értelemben.

Úgy tekintek a The Satanistre, mint egy életet megváltoztató élményre, egy életet megváltoztató albumra. Azok után, amit átéltem, a felelősségem teljes tudatában mondhatom, hogy ez akár az utolsó Behemoth album is lehet, ahogy akár a mai napom is lehet az utolsó ezen a Földön. De amíg fizikailag képes vagyok zenélni, ezt akarom csinálni. De azon se lepődj meg, ha mondjuk három év múlva minden atomjaira hullik szét. Egyszerűen arról van szó, hogy most tudatosabb vagyok.

A kórházban volt alkalmam szembesülni az érzelmeimmel, mindazzal, amit korábban átéltem. És biztos vagyok abban, hogy mindez most jön elő belőlem. Néha azon veszem észre magam, hogy visszaemlékezem, hogy is éreztem magam akkoriban. Akkoriban szemben álltam az élettel, de a halállal is. És ez nyilván jelentősen megváltoztatta a gondolkodásomat. Mindez maximálisan jelen van az új anyagban, azokban a dalokban, amiket mostanában írtam.

Sokkal radikálisabb vagyok, mint voltam. Az új dalok nagyon atmoszférikusak, és nagyon emocionálisak. Ami az atmoszférát illeti, olyasmire gondolj, hogy a Burzum találkozik a New Orderrel és a Killing Joke-kal. Ugyanakkor ez egy igazi Behemoth anyag lesz. Ahogy egy Slayer album is mindig slayeres, bármit is csináljanak. Még amikor a nu metallal flörtöltek, akkor is úgy szóltak, mint a Slayer. Ugyanez a helyzet velünk is."







BEHEMOTH - The Satanist
(02/03 UK, 02/07 EU - Nuclear Blast)

01. Blow Your Trumpets Gabriel
02. Furor Divinus
03. Messe Noire
04. Ora Pro Nobis Lucifer
05. Amen
06. The Satanist
07. Ben Sahar
08. In The Absence Ov Light
09. O Father O Satan O Sun!



A lemez limitált Deluxe Box verzióban is kijön:
- CD/DVD digibook tükrös ezüst tokban 44 oldalas minőségi booklettel
- óriási poszterzászlóval
- fából készült fekete fordított kereszttel
- fémjelvénnyel
- fekete borítékban fekete áldozati ostya

Az extra DVD-re egy profin felvett orosz koncert (Jekatyerinburg) mellé egy 30 perces dokufilm is kerül a The Satanist lemez elkészítéséről.





 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS