DIKTÁTOR - Berettyóújfalun a Metallica előtt

Decemberben kijön az új album, a Minden amit csak megkívánsz

2013. november 13. (szerda) 15:58

December elején jelenik meg az 1986-ban alakult debreceni Diktátor tizenkettedik albuma, a Minden amit csak megkívánsz, és a kultikus animal metal trió november 23-án a Metallica előtt lép fel a berettyóujfalui Makk Kálmán moziban:


"Bizony, bizony, a hír igaz! A legendás és elpusztíthatatlan ősrégi debreceni metal trió fellép a világ egyik legismertebb metal bandája, a Metallica előtt. A koncert helyszíne Berettyóújfalu lesz, a Makk Kálmán mozi. És ez nem tréfa! Ebből azért sejteni lehet, hogy nem egy szokványos hétvégi buliról van szó.

A Metallica a filmvászonról nyomja majd a metalt, mi pedig élőben. Nagyjából egy órás lesz a koncertünk és igazán büszkék vagyunk arra, hogy nekünk adatott ez a lehetőség, hogy a nagy példaképek előtt feleleveníthetjük a mozilátogatóknak az elmúlt, több mint negyedévszázados jelenlétünk szegletköveit.

Elsősorban azokat a dalainkat szeretnénk eljátszani, amelyek már valamilyen szinten országosan közismertek, illetve a határainkon túl is elhangzottak. December elején pedig jön a tizenkettedik lemezünk, így hál' Istennek bőven van miből válogatni! A Metallica Through The Never filmjéről pedig csak azt tudjuk elmondani, hogy valóban zseniális, köszönhetően a zenekarnak és Antal Nimród rendezőnek!"


diktatormusic.hu

Diktátor a Facebookon



"A Diktátor zenekar 1986 óta létezik és megalakulásuk óta szinte töretlenül jelennek meg a hanghordozóik. A legutóbbi két lemezük a Hét vezér és a Diktátor balladák a Rockinform mellékleteként lettek aranylemezek. A soron következő tizenkettedik lemezük - Minden, amit csak megkívánsz címmel - decemberben fog megjelenni.

A dalok rögzítésére többször is sor került, de a felvételekkel a fiúk nem igazán voltak elégedettek, így végül fiókba került az egész anyag. 2012-ben Nagy Zsolt producer barátjuk tanácsára újra elővették a dalokat, majd Zsolt nem kis segítségével ismét elkezdődtek a stúdiómunkálatok.

Ezúttal sikerült a zenekar elképzeléseit megvalósítani és a dalok elnyerték végleges formájukat. Az 'eredeti' hangszereléshez képest billentyűszólamok is dúsítják a háttérben a hangzást, de a vokálrészek is kidolgozottabbakká váltak.

Az anyag megkeverése sem volt egyszerű történet, de végül is kisebb-nagyobb megszakításokkal, közel egy év alatt sikeresen befejeződtek a munkálatok, miközben persze térségükben koncertről koncertre szórakoztatták az animal metal lelkes híveit, de megjárták Írországot és voltak koncertek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, és nagy ritkán eljutottak Budapestre is.

'A nagy évfordulókat nem igazán ünnepeltük meg - mondja Derzsi Vezér. - Nekünk az az igazi ünnep, ha koncertezhetünk a híveknek és az odatévedteknek, vagy ha eljutunk oda, hogy egy-egy új lemez kiadásával megajándékozhatjuk őket.'



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
IN FLAMES - Szöveges videóval a Clayman daluk 2020-as verziója
2020. június 5. (péntek) 18:41

Pár napja elkezdte felcsigázni az érdeklődést az In Flames, és ahogy ígérték, meg is érkezett a pénteki bejelentés: új kiadást kap a 2000-ben megjelent, azaz most 20 éves Clayman albumuk. A szeptember 4-én érkező szülinapi kiadás egy frissen remaszterizált változat lesz (Ted Jensen - Pantera, Deftones stb.), de lesznek más újdonságok is, például egy új instrumentális tétel, a Themes And Variations In D-Minor, valamint négy nótát újra fel is vettek Howard Benson producerrel (My Chemical Romance, Papa Roach stb.). A Chris Lord-Alge (Green Day, Rob Zombie stb.) által megkevert négy szám: Bullet Ride, Only For The Weak, Pinball Map Clayman. A Clayman új verziója már meg is hallgatható. IN FLAMES - Clayman 2020 (09/04 - Nuclear Blast) Side A: 01. Bullet Ride 02. Pinball Map 03. Only For The Weak 04. …As The Future Repeats Today 05. Square Nothing Side B: 06....

OCEANS OF SLUMBER - Klippel az őszi album első dala: A Return To The Earth Below
OCEANS OF SLUMBER - Klippel az őszi album első dala: A Return To The Earth Below

Új videoklipes dallal jelentkezett a prog metalos texasi Oceans Of Slumber. A Cammie Gilbert énekesnővel még 2015-ben megerősített banda negyedik albuma, a 2018-as The Banished Heart lemez...

UADA - Jön az amerikai black metal banda új albuma, itt a címadó dal: Djinn
UADA - Jön az amerikai black metal banda új albuma, itt a címadó dal: Djinn

Áprilisban visszatért volna Budapestre a black metalos amerikai Uada, a koronavírus miatt azonban a koncertjük elmaradt. Jó hír viszont, hogy szeptemberben kijön a portlandi brigád...

KANSAS - Klippel a harmadik albumelőzetes dal a prog rock legendáktól: Jets Overhead
KANSAS - Klippel a harmadik albumelőzetes dal a prog rock legendáktól: Jets Overhead

The Absence Of Presence címmel június 26-án jelenik meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerektől pedig már lehet is ismerkedni a klippel kísért harmadik előzetes dallal, a...

AEROSMITH - 2021-ben lesz az Európa-turné, megvan a budapesti koncert új dátuma!
AEROSMITH - 2021-ben lesz az Európa-turné, megvan a budapesti koncert új dátuma!

Mielőtt mindent elsöpört volna a koronavírus, úgy volt, hogy július 24-én - 26 év után - visszatér Magyarországra az Aerosmith. Az eddig csak későbbre halasztott 2020-as turnénak most...

THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT - Mennyei folk, új album jön, dalpremier: Égi messzeségek
THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT - Mennyei folk, új album jön, dalpremier: Égi messzeségek

A neofolk, medieval folk vonalon Nyugat-Európában is jól ismert Moon And The Nightspirit hetedik albuma Aether címmel június 19-én jön majd ki a német Prophecy gondozásában. A 2017-es...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS