VISION DIVINE - Nem jönnek a Keep Wiseman VII koncertre

Munkahelyi problémákra, gazdasági okokra hivatkoznak

2013. november 12. (kedd) 18:36

Figyelem! Változás a VII. Keep Wiseman Alive buli programjában!



A Wisdom zenekar és a Hammer Concerts közös közleménye:


"A Vision Divine zenekar ügynöksége munkahelyi problémákra és gazdasági okokra hivatkozva tegnap lemondta a zenekar budapesti és az egy nappal korábbi prágai koncertjét is. Értetlenül állunk a helyzet előtt, hiszen a fellépésről hónapokkal ezelőtt minden részletre kiterjedő megállapodás született, amelyhez maximálisan tartottuk is magunkat.

A zenekar fellépti díja, szállodája, ellátása, helyi technikája a megállapodásnak megfelelően rendelkezésre áll, a koncertre a jegyek nagyon jól fogynak.

Természetesen a Keep Wiseman Alive VII., a Wisdom és a Powerwolf, valamint a Tales Of Evening részvételével az eredeti terveknek megfelelően megrendezésre kerül pénteken a Barba Negra klubban.

Aki kizárólag a Vision Divine miatt váltott jegyet a rendezvényre, azt kérjük, hogy a váltás helyén, de még a rendezvény előtt (!) váltsa vissza.

Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy legalább a Fabio Lione énekes vendégszereplése a Wisdom koncert része maradjon."


A koncertre a kedvezményes elővételi áras jegyeket a héten még meg tudjátok váltani az alábbi helyeken:

Metalshop.hu
(2013. november 12 után már kizárólag személyes átvétellel a Hammer Zenebarlangban!)
Hammer Zenebarlang: Budapest XI. ker, Fadrusz utca 2.
Headbanger: Budapest, V. ker, Múzeum körút 17.
CD Pince: Budapest, VII. ker.,Erzsébet krt. 37.
Viking: Budapest XI. ker, Nyugati tér 5.
Barba Negra: Budapest, XI. ker, Prielle Kornélia utca 4.
valamint a Ticketportal összes eladóhelyén: www.ticketportal.hu/pmiesta.aspés weboldalán

Hozzászólások

[012785]
Kovatib
Hivjak el hejettük Mariót a harmónikást, úgy is van át fedés a tales of eveningel
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
2020. május 30. (szombat) 08:37

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív koncertanyagot mindhárom bandával. A Slipknottól egy 2019-es bulit lehet megnézni, amikor a Graspop fesztivál egyik főbandájaként játszottak, és van egy interjú is Clownnal. Az Underøath koncertanyaga 2016-ból való, a The Brooklyn Bowl-ból (Las Vegas), ahol teljhes egészében elnyomták a They're Only Chasing Safety albumukat, itt Spencer Chamberlainnel készült egy extra beszélgetés. A Code Orange-tól pedig a Last Ones Left: In Fear of the End előadásukat lehet meglesni, amit márciusban adtak le a Twitch-en, az új lemez kiadása táján.   SLIPKNOT Graspop Metal Meeting - 22/6/19 (515) 1:52:55 People = Shit 1:54:38 (sic) 1:58:27 Get This 2:02:08 Corey talks to Graspop 2:06:00 Unsainted 2:07:07 Disasterpiece 2:11:20 Before I Forget...

ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled
ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled

Cancelled címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett az amerikai metalcore színtér egyik legmegosztóbb csapatának számító Attila. A Chris Fronzak vezette, metalcore/deathcore mixet...

BOB KULICK - 70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer
BOB KULICK - 70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer

70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer, Bob Kulick. A tragikus hírt a zenész testvére, az ex-KISS gitáros, Bruce Kulick is megerősítette. Bruce Kulick: "Összetört...

CENTINEX - Klasszikus svéd halál, albumpremier: Death In Pieces
CENTINEX - Klasszikus svéd halál, albumpremier: Death In Pieces

Death In Pieces címmel megjelent és végigis hallgatható a veterán svéd death metal banda, az 1990-ben alakult, majd 2006-ban feloszlott, ám 2014 legelejétől ismét aktív Centinex új...

US FESTIVAL 1983 - "Ez volt az a nap, amikor a new wave meghalt, és a rock'n'roll átvette az uralmat"
US FESTIVAL 1983 - "Ez volt az a nap, amikor a new wave meghalt, és a rock'n'roll átvette az uralmat"

Az Apple Computer cég egyik alapítója, Steve "Woz" Wozniak szervezésében 1983. május végén a kaliforniai San Bernardino-ban került megrendezésre a második US Festival, amelynek...

ALESTORM - Itt az új album és mellé egy friss klip: Pirate Metal Drinking Crew
ALESTORM - Itt az új album és mellé egy friss klip: Pirate Metal Drinking Crew

Megjelent és vgig is hallgatható az Alestorm új albuma, a Curse Of The Crystal Coconut, a Pirate Metal Drinking Crew című friss dalhoz pedig egy stúdiós videó is érkezett. Ismerkedj meg...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS