NATIV - Három dal az egykori Attack Attack! zenészek új csapatától

Az utolsó AA felálláshoz egy új gitáros csatlakozott

2013. szeptember 9. (hétfő) 06:45

Már három dal is meghallgatható attól a Nativ nevű új csapattól, amelyben az elektronikával kevert metalcore vonalas Attack Attack! utolsó felállásának tagjai játszanak.


Az Attack Attack! még áprilisban jelentette be a feloszlását, a már korábban kiszállt Caleb Shomo énekes Beartooth csapatának első klipjét ide kattintva nézheted meg, Phil Druyor énekes (I Am Abomination), Andrew Whiting gitáros, Tyler Sapp basszer és Andrew Wetzel dobos pedig William Hont gitárossal összefogva alakította meg a Nativ zenekart.


www.facebook.com/nativband



"Igen, igaz néhányan az Attack Attack! tagjai voltunk, de hadd kapjunk egy percet, hogy tisztázzuk a dolgot.

Ahogy bizonyára mind tudjátok, az Attack Attack!-kel néhány komoly szarság történt a pályafutása során. Jöttek és mentek a tagok, turnékat kellett elhalasztani és egy csomó más őrült szarság is megesett, ami már csak együtt járt azzal, hogy mi voltunk az AA!.

Szerintem ti is egyetértetek azzal, hogy mire az utolsó turnéhoz elérkeztünk, az AA!-nek már régen vége volt.
Már nem lehetett szó újjáélesztésről.

Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagytuk volna a zenélést. Távolról sem.

Szóval, honnan is jött a Nativ?

Nos, az AA! búcsúval kapcsolatos döntésben közrejátszott az is, hogy egy lemezen dolgoztunk. Wetzel és Whiting már 2012 szeptemberében elkezdett megírni egy új albumot és 2013 januárjában már demóztunk is Phillel és Tylerrel. Februárra kezdett is körvonalazódni egy komoly anyag,

Áprilisban és májusban szünetelt a munka, mert akkor mondtunk búcsút az AA!-nek, Európában és az USA-ban. Amikor vége lett a koncertezésnek, Will beszállt a Nativbe és segített befejezni a debütáló lemezt.

 

Eredetileg azt gondoltuk, hogy szükséges még megírnunk egy AA! lemezt, de rájöttünk, hogy valami frisset, valami mást akarunk. Valóban egy új irány felé akartunk lépéseket tenni. A friss kezdés érdekében. Valami olyat akartunk, ami nem az AA! Olyat, amilyen az AA! sosem lehetett volna."

 

 


NATIV - Not Yours




NATIV - Adulteress





NATIV - Lately

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MISFITS - 63 évesen elhunyt Joey Image dobos
2020. június 2. (kedd) 08:00

63 évesen elhunyt a Misfits volt dobosa, Joey Image (Joey Poole), aki 1978-ban csatlakozott Glenn Danzigékhez. Joey dobolt a Horror Business és a Beware EP-ken, valamint a Night of the Living Dead kislemezen is. A legendás horror punk csapat balsikerű brit turnéját követően távozott a Misfits-ből 1979 végén, 2000 októberében pedig beugró jelleggel segítette ki régi társait egy floridai koncerten. Joey Image évek óta májrákkal harcolt, végül elvesztette a küzdelmet. Nyugodjék békében!        

THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS