THE GATHERING - Merész új album jön, itt az első dal

Ez már a harmadik lemezük lesz Anneke utódjával

2013. szeptember 8. (vasárnap) 08:25

Echoes Keep Growing címmel máris meghallgathatsz egy új dalt a The Gathering október 5-én Afterwords címmel megjelenő albumáról. Ez lesz a holland csapat harmadik magylemeze Anneke utódjával, a Norvégiából importált Silje Wergeland énekesnővel (Octavia Sperati).


A 9 tételes, 43 perces új anyag három dalát már ismerheted a tavalyi Afterlights bakelit maxiról, két további dal pedig a legutóbbi Disclosure album két tételének újragondolása.


"Az újragondolás nem azt jelenti, hogy szimplán csak átkevertük volna az eredeti verziókat. Új témák születtek és az újraépítés során új dalok öltöttek alakot. A lemezen három vadonatúj tétel is hallható. A címadó dalban az eredeti énekesünk, alapító tagunk, Bart Smits (Always... album, 1992) mutatja meg remek hangját, illetve annak egy másik aspektusát. És van egy feldolgozás is Areas címmel. A lemezen ezúttal is szerepel Niel Hofman, aki néhány dalban óriási trombitatémákat játszik.

Mit is mondhatnánk még az albumról? Az biztos, hogy kissé elektronikusabb, kissé elszállósabb, filmzenésebb lett, mint amilyenek valaha voltunk. Ez valami új, valami friss és merész is egyben..."


www.facebook.com/thegatheringofficial


 

THE GATHERING - Echoes Keep Growing (a 2013-as Afterwords albumról)

 

 


 





THE GATHERING - Afterwords
(10/05 - Psychonaut Records)

01. S.I.B.A.L.D
02. Echoes Keep Growing
(az I Can See Four Miles újragondolása)
03. Afterwords (feat. Bart Smits)
04. Tuning In, Fading Out
(a Missing Seasons újragondolása)
05. Areas
06. Gemini III
07. Afterlights
08. Sleep Paralysis
(a Paralyzed újragondolása)
09. Bärenfels
(a Heroes For Ghost újragondolása)











 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
2020. május 31. (vasárnap) 10:33

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley), Fellegi Ádám gitáros/dobos/basszer (Newborn, Bridge To Solace) és Herczeg László (Sedative Bang, Magma Rise, Penalty Kick) egyesítette erőit. A lemez limitált példányszámban színes bakeliten is előrendelhető, a rendeléseket a nyár folyamán postázzák. A vásárláshoz természetesen letöltő kód is jár. De a csapat Bandcamp-oldalán is letölthető az album, és minden vásárló jó ügyet támogat, mert a Bandcamp-értékesítésekből befolyt teljes összeget, illetve minden előrendelésből 1000 forintot jótékony célra fordít a This Calling.   www.facebook.com/thiscallingpunk   Fellegi Ádám: "A dalaink első hallásra egyértelműen magukban hordozzák a kötelező, definitív hardcore-elemeket, rövidek,...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS