ONSLAUGHT - Szöveges videóval egy vadiúj dal

Szeptember 20-án jön ki a VI című hatodik album

2013. szeptember 4. (szerda) 08:04

Chaos Is King címmel és egy szöveges videóval együtt megérkezett az első dal a veterán brit thrasher Onslaught hatodik albumáról, amely szimplán VI címmel jelenik meg szeptember 20-án az AFM kiadó gondozásában. Ez lesz az eredetileg még 1982-ben alakult csapat harmadik nagylemeze a 2004-es újraindulás óta. 


A 2011-es Sounds Of Violence lemez folytatását Svédországban keverte Thomas "Plec" Johansson (Tiamat, Scar Symmetry stb.), magáról a lemezanyagról pedig így számolt be az alapító gitáros, Nige Rockett:

"Nos, végre elkészült az új albumunk, a VI, és ember, ez az anyag messze felülmúlja minden várakozásunkat! Keményen melóztunk a lemezen és ez hallatszik is. Ez lett az eddigi legbrutálisabb és legtechnikásabb Onslaught album, semmi kétség! Egyszerre régisulis és mai, valamint kib...ott agresszív, és még néhány meglepetés is akad rajta.

Ezúttal egész másképp közelítettünk a feladathoz, és ez ugyanúgy igaz a borítóra (Pär Olofsson készítette), mint a végső keverésre, amit Thomas Johanssonnak köszönhetünk. Ki kell emeljem Thomas munkáját, akárcsak Michael Hourihan dobosét (2011-ben szállt be az Onslaughtba), mert mindketten rohadt keményen gürcöltek a jobb végeredmény érdekében. Egész büszkék vagyunk most és mondhatjuk, hogy abban is biztosak vagyunk, hogy a rajongóknak is bejön majd az új lemez!"




ONSLAUGHT - Chaos Is King (szöveges videó a 2013-as VI albumhoz)

 
 






ONSLAUGHT - VI
(09/20 - AFM Records)

01. A New World Order
02. Chaos Is King
03. Fuel For My Fire
04. Children Of The Sand
05. Slaughterize
06. 66 Fucking 6
07. Cruci-Fiction
08. Dead Man Walking
09. Enemy Of My Enemy










 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
2020. május 31. (vasárnap) 10:33

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley), Fellegi Ádám gitáros/dobos/basszer (Newborn, Bridge To Solace) és Herczeg László (Sedative Bang, Magma Rise, Penalty Kick) egyesítette erőit. A lemez limitált példányszámban színes bakeliten is előrendelhető, a rendeléseket a nyár folyamán postázzák. A vásárláshoz természetesen letöltő kód is jár. De a csapat Bandcamp-oldalán is letölthető az album, és minden vásárló jó ügyet támogat, mert a Bandcamp-értékesítésekből befolyt teljes összeget, illetve minden előrendelésből 1000 forintot jótékony célra fordít a This Calling.   www.facebook.com/thiscallingpunk   Fellegi Ádám: "A dalaink első hallásra egyértelműen magukban hordozzák a kötelező, definitív hardcore-elemeket, rövidek,...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS