IRON MAIDEN - Már Magyarországon is kapható a Trooper sör

Üvegenként, illetve nyolcas kiszerelésben is megrendelhető

2013. augusztus 29. (csütörtök) 05:23

Már Magyarországon is kapható az Iron Maiden hivatalos Trooper söre, amely májusban került piacra Nagy-Britanniában - elképesztő sikerrel.


Megrendelés, ár, információ - kattints ide!


A zenekar és a Robinsons Brewery együttműködésében gyártott tradicionális angol sör mostantól Magyarországon is könnyen hozzáférhető. A Trooperrel az Iron Maiden is beállt azon rockzenekarok sorába, amelyek saját italmárkával rendelkeznek, ám mint minden esetben, Bruce Dickinsonék ezúttal is nagyobb léptékekben gondolkodtak a többségnél.

Mindez az eredményeken is meglátszik: a május 9-én debütált új sörmárka az eredetileg tervezettnél hat hónappal előbb, már júliusban elérte az egymillió pintes (körülbelül 570 ezer liter) gyártási mennyiséget. Ez azt jelenti, hogy a Trooperből naponta átlagosan mintegy 20 ezer pintet (több mint 11 ezer litert) ittak meg a vásárlók Anglia-szerte. A hatalmas siker még a készítőket is meglepte.




 


„Hihetetlenül gyorsan értük el az egymilliós határt, ami minden racionális várakozást felülmúlt - mondta Oliver Robinson, a gyártó cég ügyvezető igazgatója. - Ugyanígy az árusítóhelyektől, a terjesztőktől és a Maiden rajongóktól érkező támogatásért is hálásak vagyunk, mert nagyon gyorsan ráharaptak erre az egyedi és minőségi sörre. Ideális és természetes kapcsolódás ez két hatalmas brit sikersztori között. Bruce Dickinson imádja az igazi sört, a mi cégünk pedig Nagy-Britannia legsikeresebb, legnagyobb megbecsülésnek örvendő független, családi sörgyártója. Az elmúlt harminc évben a zenekar összekeverhetetlen kabalája, Eddie minden lemezborítón, pólón és poszteren ott szerepelt, és ugyanígy passzol a sörcsapra és a címkére is."


A Trooper ennek fényében nem csak a legnevesebb brit házi sörfőzdék közé tartozó Robinson cég, hanem jó eséllyel Anglia messze legsikeresebb új söre is lesz az utóbbi éveket tekintve, így nem csoda, hogy a nyár folyamán nemzetközi forgalmazása is beindult.

Jó hír, hogy a markáns ízvilágú, mély karakterű, 4,7 fokos prémium sör augusztus 23-ától Magyarországon is rendelhető, méghozzá üvegenként, illetve nyolcas kiszerelésben.



Info és rendelés itt!





Hozzászólások

[012504]
tpitta
Lehetne a szeptemberi melléklet :)
[012503]
sebestyen
nagyon jo lesz veszek majd
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SUB-ZERO - Megjelent és meghallgatható a második album: A rozsda lelke
2020. július 5. (vasárnap) 10:04

A rozsda lelke címmel megjelent és végig is hallgatható a budapesti Sub-Zero zenekar második albuma. "Az új anyagunk tíz számot tartalmaz, amelyek között vannak lazább, AC/DC-sebb és harapósabb, Black Sabbath/Megadeth/Dream Theater-hangulatú tételek is. A szövegek továbbra is elgondolkodtatóak, a mindennapok problémáival foglalkoznak, a zene pedig az első albumhoz képest direktebb lett, de a hangzásunk is sokat fejlődött."   www.facebook.com/SubZeroZenekar   SUB-ZERO - A rozsda lelke (a 2020-as album) 01. Nincs fék 02. Titkos rajongód 03. Mindig magas a tét 04. Túl mélyen jártam 05. Gépvilág 06. Mosolyogva 07. Csak az másnak szólt 08. Hányszor kell égni? 09. Nyögsz, mint a gép 10. Játszmák A rozsda lelke - a Spotify-on SUB-ZERO - Gépvilág (szöveges videó a 2020-as albumhoz)  

KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow
KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow

Miközben javában készül az új Megadeth album, Kiko Loureiro gitáros egy újabb szólólemez kiadására készül. A brazil Angrából 2015-ben igazolt át Kiko a Megadethbe, és korábban...

IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine
IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine

Alphaville címmel július 31-én jelenik meg az avant-garde metalos New York-i Imperial Triumphant negyedik albuma, amelynek már a második előzetes dalával, a videóval kísért City...

PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator
PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator

Panther címmel augusztus 28-án jelenik meg az új Pain Of Salvation album. A svéd prog metal csapat legutóbbi lemeze a 2017 januárjában kiadott In The Passing Light Of Day volt, azóta...

ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában
ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában

A Black Sabbath debütáló albuma 1970. február 13-án jelent meg, azaz már több mint 50 éve, a Zakk Wylde vezette Black Sabbath tribute csapat, a Zakk Sabbath pedig ünnepelte meg ezt a...

U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond
U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond

Eredetileg úgy volt, hogy Udo Dirkschneider és csapata, a U.D.O. két különleges koncertet is ad az idei Wacken fesztiválon: az egyiken megünnepli az Accept idén 35 éves Metal Heart...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS