ÉLŐ FÉM - Masters Of Rock 2013 fesztivál - 4. nap

Masters Of Rock 2013. július 14., Vizovice, Csehország

2013. augusztus 11. (vasárnap) 09:37 | utoljára módosítva: 2013. augusztus 11. (vasárnap) 13:57

Az idei személy szerint már a hetedik Masters Of Rockom volt, ami négy napjával számolva összesen 28 napnyi Masters-élményt jelent. Elég fura belegondolni, hogy ez nettóra lefordítva azt jelenti, hogy eddigi életemből lényegében már egy hónapot töltöttem el a csehországi Vizovicében, a Jelinek likőrgyár udvarán, néhány tízezer hasonszőrűen elkötelezett rocker társaságában.


MOR 2013 - 4. nap

15:10 – 16:10 Sanctuary
16:30 – 17:30 Anneke van Giersbergen
17:50 – 19:00 Leaves' Eyes & Atrocity
19:30 – 20:30 Powerwolf
21:00 – 24:00 Avantasia



A negyedik napra minden eddiginél komolyabb fáradtságot kellett legyűrnünk, de van, amiért mindet meg kell tenni, az pedig idén az aznapi első nagy vonzerő (hogy-hogy nem, ezúttal is du. három körül), a négy nap abszolút kuriózuma lett.

Ha valami, a SANCTUARY fellépése mindenképpen különlegesnek számított. A Nevermore szétrobbanása után a saját démonjaival küzdő Warrel Dane énekes jobb híján beletemetkezett korábbi csapata, a Sanctuary feltámasztásába, sőt, újbóli működtetésébe.

Aki nem lenne képben, ez amolyan korát megelőző, egészséges erejű US power társulat volt, két nagyszerű albummal, de jellegéből adódóan kevésbé sötét és progos tónussal, mint a Nevermore. Warrel itt még jóval magasabb lágéban énekelt klasszikus, sikolyokba is torkolló metal témákat - ám az elhíresült utódzenekar markáns jellegzetességei már ekkor kibontakozóban voltak.

Az akkori korszellemből, főleg az amerikai miliőt tekintve persze kilógtak, és még a Megadeth főnök Dave Mustaine producerkedése, sőt vendégszereplése sem volt elég ahhoz, hogy kiszakítsa őket az undergroundból.




 


Ráadásul, mivel eltelt időközben jó húsz év, egy szűk réteget leszámítva (akik kultuszbandaként tekintünk rájuk) teljes generációk bukkantak fel, akik számára ez az egész nem lehet több, mint egy név a múltból. Így az, hogy egyáltalán átjöttek Európába, és láthatjuk őket, már önmagában beteljesülés, hatalmas pipa a még meg sem írt bakancslistámon.

Mindezt tudván nem lepett meg, hogy az előző napokhoz képest lézengősen gyülekeztünk a színpadnál kora délután, így viszont egészen előre lehetett jutni, és közelről beszívni az élményt. Azt már szomorúbb volt látni, Warrel milyen rosszul fest. Láthatóan rossz bőrben van, iszonyúan le van fogyva, lötyögött rajta nadrág, póló egyaránt, az arca is beesett, és talán az sem véletlen, hogy a napszemüveg nem nagyon került le róla egész koncert alatt – óv, ápol és eltakar... Szomorú, de úgy tűnt, az alkohol démonával még mindig vívja hosszúra nyúlt küzdelmét.

Mindezzel együtt sem érheti rossz szó a produkciót: akármi is mérgezi Warrel életét, azt nem lehet elkendőzni, hogy hibátlanul énekelt mindent, és a csapat is bivaly módon meg tudott szólalni. A basszer Jim Sheppard is mellette volt, ahogy a korai napoktól mindig, és Lenny Rutledge gitárost is előásták a régi időkből (ő az új sráccal - Brad Hull - együtt kiváló párost alkotott). Az egy szem háttérvásznat leszámítva érezhető volt, hogy ez inkább egy kis klubokra belőtt produkció, minimál költségvetéssel.

Lényegében zéró látvánnyal állt ki a Taste Revenge himnusszal indító banda, de még ez, vagy a délutáni napsütés sem tudta élét venni a koncertnek. Számomra orgia volt, különösen, hogy a nagyjából egyenlő arányban adagolt első és második lemezes dalok közé két új nótát (!) is bepréseltek. Pedig hittem is, meg nem is, hogy tényleg lesz új lemez...

A Frozen és a The World Is Wired kiválóan beillett a patinás korba nemesülő régi számok közé, ráadásul, énektémákban Dane itt már egész egyértelműen a Nevermore korszakból merített. Ha ilyen lesz a teljes lemez, lesz értelme megcsinálni!




 


A klasszikus amerikai power metal bulit az egykori Gathering énekesnő, ANNEKE VON GIERSBERGEN előadása követte. A Sanctuary élmény után biztos voltam benne, hogy ő sem fogja különösebben felhízlalni a nézőszámot. Ez be is jött, holott nála sem csak a sokszor méltatott varázsos hang tud magával ragadni, egészében is értékes, amit csinál(nak).

A Gathering-idők után picit elvesztettem a fonalat vele kapcsolatban, a Pure Air album még megvolt, és annak egyes dalai kifejezetten közel is férkőztek hozzám, aztán snitt (az én hibám, tudom). Amikor aztán tavaly nálunk járt a Club 202-ben, csak letoltam az arcom megnézni, és bizony meg voltam lepve, mi mindennel rukkolt elő azóta, arról nem is szólva, hogy majdhogy’ leborultam, olyan király koncertet adtak.

Itt tehát már konkrét lelkesedéssel topogtam elől, és az élmény ezúttal is magával tudott ragadni. Akkor is, ha szólóban valóban lightosabb, mint anno a Gathering időkben megszoktuk. Vizuálisan a világgal mit sem törődő önmagát adta: megszabadulva hajkoronája nagy részétől, amolyan rosszul dizájnolt pin-up girl fazonnal bírt, fura színekben, kiemelve kb. mindent, ami nem előnyös, ráadásul így negyven fölé ért anyaként egyre szaporodnak rajta a tetoválások is, de paradox módon neki még ezt is meg lehet bocsátani.

Annyiban pedig ez a csapata is következetes, hogy pont olyan jellegtelen arcokból áll (inkluzíve férje-ura), mint egykori anyazenekara – belakták a színpadot, nézhetőek voltak, ám a szem végül mégis minduntalan Annekére tapadt, buli után a többiek mellett meg úgy sétálnál el az utcán, hogy észre sem vennéd, ott vannak. Ám ahogy ott, szerencsésen itt sem hiányzik a szerzői véna, és ez a lényeg.

Természetesen volt Gathering-idézés is (a Strange Machinest óriási volt, de a Saturnine is hozott ovációt), és knokrét libabőrt okozott a két nappal ezelőtti Devin buli után tőle is hallani az általuk közösen elkövetett Hyperdrive-ot. Szolid módon feldolgozásokba is belenyúlkált, Aqua De Annique dalból több is akadt, a végére pedig ha jól kotorászok az emlékeimben, még Cindy Lauper Time After Time-jának is igazságot szolgáltatott, sajátokból ezen túl pedig főképp a tavalyi Everything Is Changing dalait tolták, négyet vagy ötöt is talán. (Feel Alive, My Boy, Take Me Home...).

Örömzenélés volt, és ez iszonyúan át is jött. Azzal együtt sem gondolnám hiábsnak Anneke szerepeltetését a programban, hogy a headliner sávot tekintve egy egyértelműen heavy metal orgiába torkolló utolsó napról beszélünk. Bármikor megnézném újra.



 

Innentől a program újra súlyosabb irányt vett, egy amolyan páros-koncert féle “családi bulival”, ami az Alexander Krull vezette ATROCITY és Krulle felesége, a Leaves Eyes-ból ismerős Liv Kristine gótos hangulatú dolgainak egyfajta vegyített eőadását jelenetette.

Őszinte leszek, agyban az aznapi top nevekre készülve, és főleg Anneke elvarázsolós produkciója után nehezen álltam át az Atrocity deathbe hajló zúzására, főleg úgy, hogy ezt sokban árnyalták Liv saját, jóval szolidabb (ám onnan láthatóan a sötétebb hangulatú pillanatokból válogatni igyekvő) dolgai.

Előbbivel még ismerkedtem volna így élőben (visszagondolva, talán sosem láttam még őket), utóbbit viszont mindig is Bundesliga 2-es produkciónak éreztem, főleg, hogy Anneke után a szerényebb képességű Liv (elnézést érte) szinte meleg levegőt lehelt csupán. Néztem, néztük egy darabig, aztán (a fesztivál során második és egyben utolsó alkalommal) a fele körül pihenősbe fordultunk – ami ez után jött, arra érezhetően kellett az energia.





A német POWERWOLF co-headliner fellépése borítékolható sikernek ígérkezett, ami bizony be is jött. Ez a csapat a szemem láttára nőtt ismeretlen kis bandából tömegeket mozgató, slágernóták tucatjait szállító szórakoztató nagyágyúvá, és a MOR óta megjelent új album minden eddiginél nagyobb őrületet kiváltó fogadtatása még biztosabban jelzi, hogy messze nem értek még a csúcsra.

Emlékszem, már anno, a Lupus Dei lemez idejében is baromi jó klubbulit láttam tőlük Németországban, azóta viszont egyértelműen kinőtték az előzenekari státuszt, és őszintén, ezt a showt látva nem lennék meglepve, ha jövőre ugyanitt főzenekarként uralnák valamelyik nap csúcsát.

Lehetne persze vihorászni a vámpíros-farkasos-vérivós szövegeken, de miért is, ha az egész egy nagyon jól ki- és telibe talált koncepció, amit olyan aljas módon slágeres metal témákkal képesek alátámasztani, amibe egy valamirevaló true rocker egyszerűen nem köthet bele. Az, hogy konkrét közkedvencekkel tömjék tele a szettjüket, már a kettővel ezelőtti lemeznél sem volt kihívás, mára inkább az marad kérdésként, hogy mit hagyjanak ki közülük...




 


A templomos, papos látvány, a Greywolf-tesók fehérre meszelt arcú vámpíros megjelenése mára szorosan a színpadkép része, ahogy a billentyűs Falk Maria Schlegel őrült közönséghergelő futamaival is megbékéltem mára (bár a csapat helyében kötelezném, hogy növesszen már egy kis hajat – jót tenne az összképnek!), és náluk már a rutin is összedolgozik, szinte egymás rezdüléseit érezve váltogatták egymást a széleken (néha még pacsiztak is egyet futtában), Attila Dorn énekes pedig kiválóan felnőtt a nagy tömegek szórakoztatásához is.

A hatalmasra duzzadt MOR-közönség szinte Attila tenyeréből evett, a keverőig üvöltötte a refréneket - komolyan, ez már népünnepély volt. Új nótát is kaptunk, és ahogy legutóbb a szintén (akkori) újdonságként ellőtt We Drink Your Blood, úgy a mostani Amen & Attack esetében is a tutiba sikerült nyúlniuk.

Az egyetlen, ami még mindig böki a csőröm, hogy továbbra is basszusgitáros nélkül játszanak – ok, hogy lemezen megoldják a dolgot, de az élő zenét mindennél többre tartó metal közönség kedvéért én csak csatasorba állítanék a színpadon is valakit, akár egy ideiglenes beugró embert. Ezt leszámítva viszont... bárhol, bármikor!




 


Ezután már csak az AVANTASIA grandiózusnak ígért három órás fesztiválzáró produkciója volt hátra. Ahhoz képest, hogy Tobias Sammet egykor a harmadik lemezt sem akarta már megcsinálni, mára ez a projekt bőven túlnőtt az Edguy sikerein, az eddigi két élő találkozásunk pedig (az előző turnés körben ugyanitt, illetve rá pár nappal a Szigeten) bizonyította, hogy nem volt fölösleges a lobbizás a színpadra állítást illetően.

Mindezzel együtt féltem ettől a bulitól, három órába könnyű bele is fulladni akár, és nem tudtam, kiváló dalok ide, vendégek oda, Tobias fel van e készülve egy ekkora horderejű produkció ilyen léptékben történő levezénylésére. Utóbb már mondhatom, ettől félni dőreségnek bizonyult. A teljes produkciónak íve volt, roppant okosan lett felépítve, stratégiai pontokon helyezték el az egyes atmoszférikusabb, monumentálisabb, netán lassú dalokat is, a három óra alatt egy pillanatra nem ült le a hangulat.

Mindemellé olyan minőségben szóltak, és egyáltalán, annyira professzionálisan össze volt rakva az egész félig-meddig már színházas produkció (mit lehetne ebből kihozni konkrét díszletekkel, kosztümökkel stb.!), amin még rosszindulattal is problémás volna fogást találni. Az ilyesfajta produkciókban egy időben szinte már-már kötelező tartozéknak számító Jorn Lande ezúttal ugyan nem volt jelen (talán egyeztetési problémák, vagy szimplán vérfrissítés okán, ki tudja), és picit hiányzott is, az új belépők viszont minden tekintetben kárpótoltak.




 


A női énekes részeket Amanda Somerville hozta, már ez is tetszetősnek hangzott, a Mr.Big-es Eric Martin csatasorba állítása viszont igazi nagy húzásnak bizonyult, és bizarr módon remekül illett is az eredendően közegétől idegenebb zenei világba. És hát ott volt Michael Kiske, akit emlékezetes mód anno az első Avantasia turné során még Dáriusz kincsével sem lehetett visszacsábítani egy metal fesztivál színpadára – ezért a tényért önmagában odaálltam volna a Ronnie James Dio Stage elé.

Oliver Hartmann mellett az ismétlők közül újra színpadra állt a Magnum énekese, Bob Catley is, akit konkrétan az Avantasia-béli dolgai miatt sikerült anno “újból felfedeznem”. Minden adott volt a tökéletes bulihoz, innen már csak az volt a kérdés, a kötelező és kihagyhatatlanok mellé mit rántanak még elő a kalapból, már ami a dalokat illeti. Számomra végül tökéletesnek bizonyult, mindazonáltal a hangsúlyt az utóbbi lemezekre helyezték, így aki a korai dalokra (a Metal Opera I-II idejéből) áhítozott főként, e tekintetben picit csalatkozhatott.

A fentebb méltatott énekes nagyságok dalonként váltották egymást (sokszor persze Tobiassal közösen énekelve), és amikor két eredetileg Atkins-dal után rögtön a buli elején ellőnek egy mágikus pontot Catleyvel (The Story Ain’t Over), amit alapesetben akár a ráadásba is tehetnének, akkor azért az emberben felszökik az adrenalin, hogy mi jöhet még...

 



A mágikus pillanatok közé tartoztott a Kiske által énekelt Reach Out For The Light, ahogy a névadó Avantasia is, ahol egyenesen főszerephez is jutott. Ma is a teljes döbbenet hangján tudok csak szólni arról, hogy mennyire nem kopott semmit a hangja a ’87-es Keeper I. óta, pedig a másfél évtizednél is hosszabb remeteélet utáni rehabilitációját követően immár harmadszor volt szerencsém élőben hozzá.

Egy dal erejéig még a Heavens Gate méltatlanul elfeledett Thomas Rettkéjét is előásták (ez is, mekkora!), amikor pedig a buli végefelé már egymással is kezdtek duettekbe temetkezni, az nem egyszer konkrét libabőrt eredményezett. Hogy a legvégső ráadásról, a buli koronaékszerének bizonyuló Sign Of The Crossról nem is beszéljek, ahol, zárásként mindannyian együtt búcsúztak egy hatalmas encore előadással.




 


A buli végén, ha jól füleltem, Tóbiás meglengette azt is, hogy a teljes show rögzítésre került – remélem, hogy ezúttal már nem csak részleteket nyesnek ki az itteni egészből, de emlékként a teljes koncertet polcra tehetjük majd! Ezt valóban megérné!

Kiváló lezárása volt életem eddig legtöményebb, egyben legfárasztóbb, ám talán legtöbb élményt is nyújtó Masters Of Rock fesztiváljának.

 



Nem is kell mondanom, hogy másnap a kocsiban már arról ment a duma, mennyire szemét dolog, hogy innentől még 364 napot kell várni a jövő évi attrakcióra. Továbbra is tartom: ez a régió egyik legjobb, és legjobb hangulatú fesztiválja, számomra már látatlanban kötelező 2014-ben is! MOR forever!

Szilvás Gergő

Fotók: Polgár Péter


MOR 2013 - 1. nap - fotók és beszámoló - kattints ide!

MOR 2013 - 2. nap - fotók és beszámoló - kattints ide!


MOR 2013 - 3. nap - fotók és beszámoló - kattints ide!




MASTERS OF ROCK 2013 - 4. nap, Vizovice, 2012/07/14 - Polgár Péter fotói





 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AWS - Előrendelhető a Park koncert CD és DVD, videópremier: Fuss
2019. december 11. (szerda) 16:50

Park címmel jelenik meg az AWS új koncert CD-je, DVD-je, amelynek anyagát még májusban rögzítették a Budapest Parkban. Máris megnézheted a Fuss dal felvételét a DVD-ről, amelyben Bodor Máté (Alestorm, All But One) a vendég. A CD és a DVD különféle támogatói csomagok formájában már előrendelhető az AWS honlapján: www.awszenekar.hu/shop www.facebook.com/awszenekar   AWS feat. Bodor Máté - Fuss (a 2019-es Park DVD-ről) AWS - Park CD+DVD (12/13 - Edge) CD 01. Lakatlan ember 02. X/0 03. Te is félsz 04. Budapest 05. Hol voltál 06. Éjjeli tánc 07. Sorsforgató 08. Lelket vennék 09. Köddé válsz 10. Fuss 11. Szívhang 12. Vigyázz rám 13. Fekete részem 14. Temetetlen halott 15. Mindent a semmiért 16. Viszlát nyár DVD 01. Lakatlan ember 02. X/0 03. Te is félsz 04. Budapest 05. Hol voltál 06. Éjjeli tánc 07. Takard el 08. Sorsforgató 09. Lelket vennék...

SAQQARA - Új szöveges videó született: Fáraó átka
SAQQARA - Új szöveges videó született: Fáraó átka

A HammerWorld magazin novemberi számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Rebel és a Crossholder zenekarok éléről is ismert Szaládi "Devil" Károly énekes vezette Saqqara zenekar...

SERIOUS BLACK - Január végén új album, klippel az első dal: When The Stars Are Right
SERIOUS BLACK - Január végén új album, klippel az első dal: When The Stars Are Right

Suite 226 címmel január 31-én jelenik meg az Urban Breed énekes vezette power metalos Serious Black ötödik albuma, amelynek első előzetese a videoklippel kísért When The Stars Are Right...

BRING ME THE HORIZON - Hivatalos koncertvideó az új dalhoz: Ludens
BRING ME THE HORIZON - Hivatalos koncertvideó az új dalhoz: Ludens

Ludens címmel egy hónapja egy új dallal jelentkezett az Oli Sykes vezette Bring Me The Horizon, amelyhez hivatalos klip is született, most pedig itt a dal hivatalos koncertklipje, amit...

CONTINOOM - Klippremier: Scream My Name
CONTINOOM - Klippremier: Scream My Name

Scream My Name címmel egy új videoklippel jelentkezett a Schrott Péter vezette Continoom zenekar. Természetesen ez a nóta is elhangzik majd december 14-én a Robotban, ahol a divideD-dal lesz...

GOST - Februárban már headlinerként érkezik Budapestre
GOST - Februárban már headlinerként érkezik Budapestre

Jelenleg a Mayhemmel turnézik, februárban pedig harmadik alkalommal, ezúttal headlinerként érkezik Budapestre az A38 Hajó szervezésében GosT. A Baalberith karakterét megtestesítő dark...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS