SATYRICON - Dalpremier: Our World, It Rumbles Tonight

Decemberben koncert Budapesten

2013. augusztus 9. (péntek) 09:53 | utoljára módosítva: 2013. augusztus 9. (péntek) 09:56

Tegnap azt ígértük, hogy hamarosan új zene is érkezik a december 4-én újra Budapesten koncertező norvég Satyricon új albumáról, és már itt is az első dal, az Our World, It Rumbles Tonight. Az új lemez szimplán a Satyricon címet viseli és szeptember 9-én jelenik meg Európában.


A hazai pályán felvett anyag producere a frontember Satyr volt, azaz Sigurd Wongraven, a keverést pedig Adam Kasper végezte. A lemez egyik dalában a Madrugada egykori énekesnője, Sivert Hoyem is szerepel majd. A Madrugada feloszlása óta Sivert sikeres szólókarriert indított be.


A 2008-as The Age Of Nero album folytatása kapcsán Satyr így fogalmazott korábban:

"Visszatértünk! Sajnáljuk, hogy ilyen sokáig tartott, de szükség volt az időre ahhoz, hogy egy ilyen albumot elkészíthessünk. Ezt a lemezt időpocsékolás volna a korábbiakhoz hasonlítgatni, a Satyricon folytonos mozgásban van.

A világ legnyilvánvalóbb dolga volt, hogy a Satyricon címet adjuk az új anyagnak. Még sohasem készült olyan lemezünk, ami ilyen módon el tudta volna csípni a zenekar szellemiségét. Soha. Sokat vár majd el tőletek, a hallgatóktól, sok odafigyelést, de tudom, hogy szeretni fogjátok! Hozzátok fog nőni és éppen ezért marad majd veletek örökre!

Nem fogunk annyit turnézni, mint régebben, és ettől minden egyes turné csak különlegesebb lesz. Ez a lemez és ez a turné értetek van és értünk. Ez lesz a mi pillanatunk!"
 


SATYRICON - Our World, It Rumbles Tonight (a 2013-as Satyricon albumról)



 

Satyr szerint egy organikus hangzású, dinamikus, atmoszférikus anyag várható, tele élettel. És lesz egy csomó meglepetés is, de egyúttal abban is bízik a frontember, hogy ez az új album az egész black metal mozgalom előtt új utat nyithat.

Szeptember 8-án, a lemez megjelenésének napján, a Satyricon egy különleges, már teltházas koncertet az oslói Nemzeti Operában, kiegészülve az operaház 55 fős kórusával.





 

 






SATYRICON - Satyricon
(09/09 - Indie/Roadrunner)

01. Voice Of Shadows
02. Tro Og Kraft
03. Our World, It Rumbles Tonight
04. Nocturnal Flare
05. Phoenix
06. Walker Upon The Wind
07. Nekrohaven
08. Ageless Northern Spirit
09. The Infinity Of Time And Space
10. Natt

Limitált példányos digipak CD bónuszok:

11. Phoenix (Recording Session Mix)
12. Our World, It Rumbles Tonight (Deeper Low Mix)
13. Natt (Wet Mix)







 

Hozzászólások

[012453]
apple
Hát...
Sajnos engem (már) ez sem győz meg, pedig a borító, a cím, a nyilatkozatok, és a zenei irány (?) is azt mutatja, hogy most (talán utoljára igazán) nagyon megpróbálják. Vannak (tőlük) újszerű árnyalatok a dalban, meg egy picit visszafelé is kacsint (amikor még jó volt), mégis nekem enervált az összkép, de hátha a lemez majd...
[012452]
goathornedgod
Nem rossz igy elso halgatasra.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
WITCHER - "Egyfajta modernkori romantikus ellenálló vagyok" (interjú)
2020. július 6. (hétfő) 07:08

A gyertyák csonkig égnek címmel még novemberben jelent meg a Witcher néven ismert, 2010-ben alakult szombathelyi black metal duó harmadik nagylemeze. A Witcher második albuma a 2015-ben megjelent Csendes domb volt, amely az orosz Dark East Productions gondozásában látott napvilágot. A hazai underground black metal színtér egyik színfoltja a 2010 óta működő Witcher. A Neubauer Roland és Gere Karola által alkotott duó egyszerre nyers és melankolikus, fennkölt és súlyos hangulatú zenéjében kimutatható a ’90-es évek black metalja, azonban stílusuknak markáns magyar vonatkozásai, jegyei vannak, s ezek a zenei, művészi, esztétikai, s a komplex vizualitást is érintő tulajdonságok biztosítanak egy sajátos hangzást a zenekarnak. Milán Péter számos témát érintő, részletekbe menő interjúját Neubauer Roland válaszolta meg.   www.facebook.com/witcherband   www.facebook.com/filosofemrecords    ...

SUB-ZERO - Megjelent és meghallgatható a második album: A rozsda lelke
SUB-ZERO - Megjelent és meghallgatható a második album: A rozsda lelke

A rozsda lelke címmel megjelent és végig is hallgatható a budapesti Sub-Zero zenekar második albuma. "Az új anyagunk tíz számot tartalmaz, amelyek között vannak lazább, AC/DC-sebb...

KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow
KIKO LOUREIRO - Dalpremier a Megadeth gitárosának új szólóalbumáról: Overflow

Miközben javában készül az új Megadeth album, Kiko Loureiro gitáros egy újabb szólólemez kiadására készül. A brazil Angrából 2015-ben igazolt át Kiko a Megadethbe, és korábban...

IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine
IMPERIAL TRIUMPHANT - Avant-garde metal New Yorkból, új dal és klip: City Swine

Alphaville címmel július 31-én jelenik meg az avant-garde metalos New York-i Imperial Triumphant negyedik albuma, amelynek már a második előzetes dalával, a videóval kísért City...

PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator
PAIN OF SALVATION - Klippel az első dal a nyár végén érkező albumról: Accelerator

Panther címmel augusztus 28-án jelenik meg az új Pain Of Salvation album. A svéd prog metal csapat legutóbbi lemeze a 2017 januárjában kiadott In The Passing Light Of Day volt, azóta...

ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában
ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában

A Black Sabbath debütáló albuma 1970. február 13-án jelent meg, azaz már több mint 50 éve, a Zakk Wylde vezette Black Sabbath tribute csapat, a Zakk Sabbath pedig ünnepelte meg ezt a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS