WACKEN 2013 - Volt drog, volt haláleset, de a rendőrség alapvetően elégedett

Az 1800 fős német falucskát ilyenkor 75 ezer metalos szállja meg

2013. augusztus 5. (hétfő) 18:31

A hétvégén Észak-Németországban lezajlott 24. Wacken fesztivál kapcsán a helyi rendőrség is közzétett egy jelentést, amelyből kiderül, hogy az 1800 fős falucskát megszálló 75 ezres metal tömeg igazán komoly feladatot nem jelentett számukra. Persze, azért volt tennivalójuk idén is.


249 alkalommal kellett intézkedniük lopás miatt, melyek között volt 54 zsebtolvajlás, 157 sátorból történt lopás, egy rablás és 34 egyéb lopás. Egy ekkora méretű rendezvényen ez nem olyan kiemelkedő szám a rend éber őrei szerint sem.

A forgalmi dugóktól eltekintve 143 regisztrált közlekedési szabálysértés esetében kellett eljárniuk és 99 esetben figyelmeztették a szabályokra fittyet hányó rockereket.

A világ legnagyobb metal fesztiválján persze drogok is voltak, de a rendőrség által lefoglalt 70 gramm hasis, marihuána és amfetaminszármazék szintén nem mondható jelentős mennyiségnek.

Az elsősegély sátrakban már komolyabb volt a forgalom, 3300 fesztivál látogató szorult segítségre, amelyek közül 320 személynek a helyi kórházat is meg kellett látogatnia.




 


Az összességében pozitív összképet mindössze két negatív esemény árnyalta.

Augusztus 2-án, pénteken egy hozzávetőlegesen 50 év körüli lengyel állampolgárságú férfit találtak holtan a sátrában, de egyelőre nem tudni, hogy a halálát mi okozta. Egy 22 éves kieli rockrajongó pedig a gázpalack cseréjénél sérült meg, a robbanás következtében a testfelületének 40 százaléka megégett, ő egyelőre életveszélyes állapotban fekszik a kórházban.




 


A 2014-es, jubileumi Wacken fesztiválra a mai napon kezdték árulni a jegyeket és 10 ezer belépő már el is kelt.

Az idei Wacken profi koncertfelvételeihez kattints ide!



WACKEN 2013 - Ilyen volt az idei metal orgia

 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AWS - Előrendelhető a Park koncert CD és DVD, videópremier: Fuss
2019. december 11. (szerda) 16:50

Park címmel jelenik meg az AWS új koncert CD-je, DVD-je, amelynek anyagát még májusban rögzítették a Budapest Parkban. Máris megnézheted a Fuss dal felvételét a DVD-ről, amelyben Bodor Máté (Alestorm, All But One) a vendég. A CD és a DVD különféle támogatói csomagok formájában már előrendelhető az AWS honlapján: www.awszenekar.hu/shop www.facebook.com/awszenekar   AWS feat. Bodor Máté - Fuss (a 2019-es Park DVD-ről) AWS - Park CD+DVD (12/13 - Edge) CD 01. Lakatlan ember 02. X/0 03. Te is félsz 04. Budapest 05. Hol voltál 06. Éjjeli tánc 07. Sorsforgató 08. Lelket vennék 09. Köddé válsz 10. Fuss 11. Szívhang 12. Vigyázz rám 13. Fekete részem 14. Temetetlen halott 15. Mindent a semmiért 16. Viszlát nyár DVD 01. Lakatlan ember 02. X/0 03. Te is félsz 04. Budapest 05. Hol voltál 06. Éjjeli tánc 07. Takard el 08. Sorsforgató 09. Lelket vennék...

SAQQARA - Új szöveges videó született: Fáraó átka
SAQQARA - Új szöveges videó született: Fáraó átka

A HammerWorld magazin novemberi számának extra CD-mellékleteként jelent meg a Rebel és a Crossholder zenekarok éléről is ismert Szaládi "Devil" Károly énekes vezette Saqqara zenekar...

SERIOUS BLACK - Január végén új album, klippel az első dal: When The Stars Are Right
SERIOUS BLACK - Január végén új album, klippel az első dal: When The Stars Are Right

Suite 226 címmel január 31-én jelenik meg az Urban Breed énekes vezette power metalos Serious Black ötödik albuma, amelynek első előzetese a videoklippel kísért When The Stars Are Right...

BRING ME THE HORIZON - Hivatalos koncertvideó az új dalhoz: Ludens
BRING ME THE HORIZON - Hivatalos koncertvideó az új dalhoz: Ludens

Ludens címmel egy hónapja egy új dallal jelentkezett az Oli Sykes vezette Bring Me The Horizon, amelyhez hivatalos klip is született, most pedig itt a dal hivatalos koncertklipje, amit...

CONTINOOM - Klippremier: Scream My Name
CONTINOOM - Klippremier: Scream My Name

Scream My Name címmel egy új videoklippel jelentkezett a Schrott Péter vezette Continoom zenekar. Természetesen ez a nóta is elhangzik majd december 14-én a Robotban, ahol a divideD-dal lesz...

GOST - Februárban már headlinerként érkezik Budapestre
GOST - Februárban már headlinerként érkezik Budapestre

Jelenleg a Mayhemmel turnézik, februárban pedig harmadik alkalommal, ezúttal headlinerként érkezik Budapestre az A38 Hajó szervezésében GosT. A Baalberith karakterét megtestesítő dark...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS