GHOST - Egy sátáni Depeche Mode feldolgozás

Júniusban az osztrák Seerock fesztiválon játszanak

2013. május 30. (csütörtök) 15:11

A pszichedelikus ősrockot okkult szövegekkel vegyítő Ghost második albuma, a Nick Raskulinecz (Death Angel, Rush, Deftones stb.) producerrel felvett Infestissumam még áprilisban látott napvilágot, és a lemez japán kiadására egy Depeche Mode feldolgozást is feltettek, amit máris meghallgathatsz.


A frontember Papa Emeritus (az öltözet mögött a Repugnant/Subversion énekes Tobias Forge-ot lehet sejteni) így nyilatkozott korábban a Ghost image-éről és hangzásáról:

"Lényegében az volt az elképzelés, hogy a rockzenét horrorral kombináljuk. Ez nagyon korán kialakult, már a Ghost embrionális állapotában. Már a legelső néhány dal is 'image' után kiáltott, egy bizonyos hangulat után, hogy a legmegfelelőbb módon mutathassák meg magukat. Úgy gondolom, hogy a Ghost zeneileg elég erős, de a külső megjelenés, mindaz, amit vizuálisan csinálunk, sokat hozzátesz az egészhez, szemben azokkal a régi bandákkal, akik az image-re nagy hangsúlyt fektettek, de zeneileg nem voltak annyira ászok.

Korábban is voltak már horror bandák... Nyilván nem Alice Cooperről beszélek, mert ő nagyon-nagyon sikeres volt ezen a téren, de a KISS is roppant sikeres volt egy másfajta, de hasonlóan sötétebb hangulatú dologgal. De amit csinálunk, azzal már sok banda megpróbálkozott, majd csúfosan el is buktak, mert nem voltak elég jók. Szóval ez egyfajta feltérképezetlen terület..."




GHOST - Waiting For The Night (Depeche Mode feldolgozás)

 

Hozzászólások

[012278]
apple
Egész tűrhető lett, sikerült a stílusukhoz igazítani. Persze Papácska azért nincs egy ligában az eredeti énekesekkel.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PAUL GILBERT - Új dal a júniusi lemezről: A Thunderous Ovation Shook The Columns
2021. április 16. (péntek) 09:32

Werewolves Of Portland címmel június 4-én jelenik meg Paul Gilbert gitáros (Mr. Big, Racer X) új szólóalbuma, második előzetesként pedig az A Thunderous Ovation Shook The Columns dallal lehet ismerkedni. Mivel a járvány alatt született meg az album, a lezárások miatt Paul Gilbert játszik az összes hangszeren, a gitár mellett dobokon, basszuson, de ő is billentyűzik. "Nem is csak egy, hanem egyenesen két dalt írtam Dmitrij Sosztakovicsról, az orosz zeneszerzőről. Az egyik ez, az A Thunderous Ovation Shook The Columns, amelynek címét egy beszámolóban olvastam. Ilyen volt a közönség reakciója, amikor bemutatták Sosztakovics V. szimfóniáját. Bejött nekik! Szerencsére Sztálinnak is, ő ugyanis nem titkolta, hogy Sosztakovics néhány korábbi műve nem tetszett neki. Azt mondta, hogy jobban tenné, ha rendszerbarátabb műveket alkotna, különben szibériai munkatáborba megy. A jelenkorban is zajlik a kultúrharc, de úgy gondolom, hogy...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll
THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll

Kilenc év után végre egy új stúdióalbummal jelentkezett a kaliforniai pop-punk hullám egykori éllovasa, a The Offspring: a Let The Bad Times Roll című lemez már végig is hallgatható....

WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society
WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society

Sleeps Society címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metalos brit While She Sleeps ötödik albuma, a 2019-es So What? lemez utódja. A lemezen két vendég is hallható: Simon...

PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem
PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem

Exitivm címmel június 25-én jelenik meg a Patrick Mameli vezette holland death metal legenda Pestilence új albuma, a 2018-as Hadeon  lemez utódja. Első előzetesként a videoklippel...

FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor
FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS