CSERESZNYE - "Nem kommunikálunk, az ügyvédek beszélnek egymással"

Már az első nagylemezén dolgozik Cserkó New York-i bandája

2013. május 9. (csütörtök) 17:55

Nagyjából egy hónapja mutatta be új, New York-i zenekarának első klipjét az ex-Tankcsapda gitáros Molnár Levente, azaz Cseresznye, a Ghost-címlapos májusi HammerWorld magazinban pedig elolvashatod az első interjút, amit Cserkó 2012. januárja óta adott.


Egy kis részlet a Hammeres interjúból:


Mikor érkezik egy újabb Gun4Gun dal és mikor akartok lemezt kiadni?

„Nagyjából nyolc próba alatt összeraktuk az egész lemezanyagot. 12 dalt hagytunk meg a végén. Voltak próbák, hogy napi két új dal született! Amikor meg nem voltam olyan passzban, a többiek rögtön szívatni kezdtek, hogy mi van, ki vagyok égve, hogy ma csak egy dal jött össze?! (nevet)

Coy is hihetetlen figura, az iphone-ja tele van szövegekkel! Nem tudtam olyan témát mutatni, amire ne lett volna egyből valami szövege! (nevet) 

Egy próbahelyi demó formájában már felvettük a dalokat. Most újra megcsináljuk az egészet, de egy komolyabb demó formájában. Ennek rögzítése folyik most. Amint kész a demó, körbejárjuk a lehetősegeinket, producerekkel beszélünk. A Gun4Gun hivatalosan itt nem jött még ki semmivel, a Dark Crownt is csak otthon hoztuk ki, hogy egyáltalán lássák az emberek, hogy valami történik. Egyelőre ennél bővebbet még nem tudok mondani, de ahogy lesz újdonság, úgyis tudni fogtok róla."



A klip és a nóta fogadtatása abszolút pozitív volt. Többen is azt írták a videó alá, hogy a '90-es éveket idézi a nóta, a klip. Erről mit gondolsz?

„A klip egy csoda, de ezt Subscribe Tomi csinálta, ő vágta. Sikerült kihoznia belőle a legtöbbet! Az első srác, akit megkérdeztem, azt mondta, hogy nem vállalja, nyilvan mert nem csúcsminőségben forgattunk. Szóval nem voltak valami optimálisak a felvételek, de a klip végül még jobb is lett a vártnál.

A '90-es évek érzet szerintem amiatt van, mert sok fotó lett összevágva és nagyon gyorsan. Nem volt tudatos, hogy legyen '90-es évek jellege, így sikerült... Mindenesetre az nagyon jól esik, hogy támogatnak az emberek. Ennél több nem is kell nekem! Persze egy újrakezdés sosem egyszerű, pláne amikor 20 év után egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt az ember lába alól. De innen szép felállni!"

 


 


Milyen a kapcsolatod a Tankcsapdával, szoktatok beszélni egymással?

„Nem szoktunk kommunikálni. Ha valamiért beszélnünk kell, az az, hogy két cégünk is van, és ott maradtak még elvarratlan szálak. De ehhez én nem igazán értek, szóval az ügyvédek beszélnek egymással, keresik a legmegfelelőbb módot arra, hogy teljesen lezárulhasson a sztori..."



Meglepett, hogy Sidi lett az utódod?


"Sidi pont megfelelő a szerepre, egyáltalán nem lepett meg."



Olyan ötlettel még senki sem keresett meg, hogy akár egy könyv formájában meséld el a Tankcsapda-sztorit, ahogy te láttad?


"Érkezett már ilyen felkérés - meglátjuk! Most nincs időm erre, de a későbbiekben simán elképzelhető. Kedvem is lenne hozzá, csak időt kell majd szakítani rá.”


A teljes interjút a májusi HammerWorld magazinban találod meg. Kattins ide a megrendeléshez!





GUN4GUN (b-j):
Vajda Tamás - dobos
Sam Roon - basszusgitáros
Coy DeLuca - énekes
Cseresznye - gitáros


www.gunforgun.com

A Gun4Gun Facebook oldala


 

GUN4GUN - Dark Crown (az első dal és klip Cserkó új bandájától)

 


www.facebook.com/cseresznyeofficial





 

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS