KÁRPÁTIA - A Száműzött címmel jön az új album

Holnap klippremier lesz

2013. május 8. (szerda) 09:55

Augusztus 20-án megjelenik a Kárpátia új albuma, és már a A Száműzött címet kapott lemez borítója is látható a csapat megújult honlapján.

Az új lemezhez három klip is készül, ezeket kéthetente fogja bemutatni a zenekar.

Az első klip május 9-én, azaz holnap kerül bemutatásra.


"Üdvözlünk mindenkit az új honlapon! A Kárpátia zenekar tíz év múltán videóklipekkel jelentkezik. A 2013-ban megjelenő lemezről három dal képekben történő megjelenítésére vállalkoztunk. A dalokat egymás után, kéthetente tárjuk a nagyvilág elé, és majd itt, az oldalunkon is megtekinthetitek őket.

Köszönjük mindenkinek, akik rész vettek a forgatásokon, illetve bármiféle segítséget nyújtottak nekünk, hiszen egy olyan világba tévedtünk, ami a számunkra idáig idegen volt. Bár a szándék a fontos, de ha már klipkészítésre adtuk a fejünket, megpróbáljuk a videókat egyedivé, és minőségivé varázsolni.

Ezentúl a zenekarral kapcsolatos információkat, érdekességet, aktualitásokat napi szinten próbáljuk közkinccsé tenni a hírek között. Így lesz ez a klipekkel, az új dalokkal, a koncertekkel stb. kapcsolatban is.

Érdemes a menüpontokat is látogatni az oldalon, mert folyamatosan töltünk fel az elmúlt tíz évből régi, vagy még napvilágot nem látott dolgokat, de friss anyagokat is.

Jani - Atti - Gábor - Zoli - Zsolti."


www.karpatiazenekar.hu 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS