GHOST - Végighallgathatod a svéd okkult banda új albumát

Hivatalosan tegnap jött ki a lemez

2013. április 10. (szerda) 12:35 | utoljára módosítva: 2013. április 10. (szerda) 12:49

Hivatalosan tegnap jelent meg a svéd okkult rocker Ghost második nagylemeze, az Infestissumam, amit ide kattintva teljes egészében végighallgathatsz, ráadásul úgy, hogy közben lapozgatod a bookletet és olvasgatod a dalszövegeket!


A pszichedelikus ősrockot okkult szövegekkel vegyítő banda új albuma, a Nick Raskulinecz (Death Angel, Rush, Deftones stb.) producerrel felvett Infestissumam április 9-én látott napvilágot, de már Ghost B.C. néven. Jogi problémák miatt kényszerült a zenekar a név módosítására - de csakis az Egyesült Államokban.


A frontember Papa Emeritus (az öltözet mögött a Repugnant/Subversion énekes Tobias Forge-ot lehet sejteni) így nyilatkozott korábban a Ghost image-éről és hangzásáról:


"Lényegében az volt az elképzelés, hogy a rockzenét horrorral kombináljuk. Ez nagyon korán kialakult, már a Ghost embrionális állapotában. Már a legelső néhány dal is 'image' után kiáltott, egy bizonyos hangulat után, hogy a legmegfelelőbb módon mutathassák meg magukat. Úgy gondolom, hogy a Ghost zeneileg elég erős, de a külső megjelenés, mindaz, amit vizuálisan csinálunk, sokat hozzátesz az egészhez, szemben azokkal a régi bandákkal, akik az image-re nagy hangsúlyt fektettek, de zeneileg nem voltak annyira ászok.

Korábban is voltak már horror bandák... Nyilván nem Alice Cooperről beszélek, mert ő nagyon-nagyon sikeres volt ezen a téren, de a KISS is roppant sikeres volt egy másfajta, de hasonlóan sötétebb hangulatú dologgal. De amit csinálunk, azzal már sok banda megpróbálkozott, majd csúfosan el is buktak, mert nem voltak elég jók. Szóval ez egyfajta feltérképezetlen terület..."



GHOST - Year Zero (a 2013-as Infestissumam albumhoz - cenzúrázatlan verzió)




GHOST - Secular Haze (a 2013-as Infestissumam albumhoz)






GHOST - Secular Haze (élőben, P3 Guild, 2013)

 

 



 
GHOST - I'm A Marionette (Abba feldolgozás, a 2013-as Secular Haze single B oldaláról)



"Az ötlet az volt, hogy amolyan '70-es éveket idéző zenét nyomjunk, annyi különbséggel, hogy sosem akartunk lo-fi hangzást. Egy sor stoner és doom banda a lo-fi hangzásra utazik. Valójában nem is akarnak rendes hangzást, mi viszont egy olyan hangzást szeretnénk, mintha a lemezünk nagyon-nagyon sok pénzből készült volna el a '70-es években. Szerintem ez némiképp megkülönböztet bennünket egy csomó olyan zenekartól, akik szintén a '70-es évek hangzását tartják irányadónak."

"Néhányan a csapatból, ideértve magamat is, mélyen be vagyunk ágyazódva a metal színtérre. Vagy 20 éve hallgatom a Mercyful Fate-et és King Diamondot. Kétségtelen, hogy a Melissa és a Don't Break The Oath úttörő albumok voltak, nagy hatást is gyakoroltak ránk. De a Blue Öyster Cult és a Black Sabbath is. Ugyanakkor egy csomó doom bandára, akikkel rendszerint össze szoktak kapcsolni minket, talán a keményebb Black Sabbath vonal nagyobb hatással volt. A hangzásuk inkább a Symptom Of The Universe vagy a Children Of The Grave dalokat idézi, ők így akarnak szólni. És a legtöbb doom csapat a '70-es évek kevésbé jó megszólalását tartja irányadónak.

A Black Sabbath-tal kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy mi is próbálunk olyan merészek lenni, mint ők voltak, amikor balladákat írtak, vagy nagyzenekari dolgokkal kísérleteztek. A mi célunk egy millió dolláros produkció, de úgy, mintha 1978-ban készült volna a lemezünk. Az a fura, hogy rengeteg keménykötésű metal rajongó a Sabbath Bloody Sabbath albumot úgy emlegeti, mint a csodát, a meghatározó jelentőségű proto-black metal lemezt, holott az az egyik leglágyabb Sabbath album. Bár nagyon gyászos hangulatú és nyitott szívvel készült. Ugyanaz a merészség jellemzi, amit mi is próbálunk... nem azt mondom, hogy másolni, de igyekszünk zeneileg nagyon nyitottak, játékosak lenni.

Nem akarunk beilleszkedni sehova, és próbálunk nem túl sokat törődni azzal, hogy épp mi a menő. Az egésznek a szenvedélyességről kell szólnia. Mindenképpen igaz, hogy a Ghost számára a Mercyful Fate és a Black Sabbath létfontosságú csapatok voltak."


www.facebook.com/thebandghost
 






GHOST - Infestissumam
(04/09 - Loma Vista Recordings)

01. Infestissumam
02. Per Aspera Ad Inferi
03. Secular Haze
04. Jigolo Har Megiddo
05. Ghuleh / Zombie Queen
06. Year Zero
07. Idolatrine
08. Body And Blood
09. Depth Of Satans Eyes
10. Monstrance Clock









 

Hozzászólások

[012029]
goathornedgod
Meghalgattam es nagyon tetszett \,,/
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album
2019. szeptember 17. (kedd) 17:24

A The Sunnak adott friss interjújában Ozzy beszámolt arról, hogy elkészített egy 9 dalos új albumot, mindössze négy hét alatt. Mégpedig azután, hogy a rapper Post Malone friss lemezének egyik dalában, a Take What You Want-ban szerepelt. Post Malone lemezének producere egyébként nem más, mint Andrew Watt gitáros, dalszerző, aki 2013-ban még Glenn Hughes és Jason Bonham oldalán bukkant fel a California Breed zenekarban, majd szólókarrierbe kezdett, de igazából a produceri tevékenysége révén vált ismertté, idén Grammy-díjat is kapott Cardi B lemezén végzett munkájáért. Ozzy: "Készítettem egy új lemezt és az segített, hogy visszatérjek a helyes vágányra. Hónapokon át csak fetrengtem és sajnáltam magam. Ez a legjobb album, amit valaha készítettem.   Post Malone kapcsán: "Soha nem is hallottam korábban erről a srácról. Azt akarta, hogy énekeljek az egyik dalában, a Take What You Want-ban, úgyhogy ezt meg...

PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"
PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"

Phil Anselmo nemrég az egyik chilei Illegals buli előtt adott interjú során azt mondta, hogy ha minden körülmény adott, ő benne lenne a korábban is többször emlegetett Pantera tribute...

ALVIN ÉS MÓKUSOK - Klippel egy vadonatúj dal: Világvége
ALVIN ÉS MÓKUSOK - Klippel egy vadonatúj dal: Világvége

Szombaton, szeptember 21-én a Barba Negra Trackben zárja a szezont az Alvin és a Mókusok, a koncert különleges vendége pedig az Aurora lesz. Egy új kislemezt is kihoztak Alvinék, ismerkedj...

SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: The Unworthy
SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: The Unworthy

Még tavaly januárban jelent meg a dallamos death metalt nyomató budapesti Symmetry Of Void első nagylemeze, a folytatáson pedig nem mással dolgoznak, mint a finn Wolfheart főnökével,...

PAUL GILBERT - Októberben új albumával tér vissza Budapestre
PAUL GILBERT - Októberben új albumával tér vissza Budapestre

A Behold Electric Guitar című, májusban kiadott lemezével tér vissza Budapestre Paul Gilbert, a koncert október 4-én lesz az Analog Music Hall-ban. "Bár a Mr. Big, a G3 és a Racer X...

TŰZMADÁR - 20 év szárnyalás, jubileumi koncert a hónap végén
TŰZMADÁR - 20 év szárnyalás, jubileumi koncert a hónap végén

Egyetlen koncert erejéig újra színpadra lép a 2018-ban feloszlott Tűzmadár zenekar. A jubileumi buli az Analogban lesz, szeptember 27-én. "Bár mint tudjuk, a Tűzmadár zenekar...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS