SEPULTURA - Interjú Derrick Greennel - Más-Kép

Mindenről, a zenén túl is

2013. február 5. (kedd) 14:37 | utoljára módosítva: 2013. február 5. (kedd) 15:31

Az ohiói születésű Derrick Green 1997-ben lett a Sepultura új frontembere, miután a csapat megvált Max Cavalerától. A Sepulturával azóta nyolc lemezt adott ki, és legutóbb tavaly, a FeZen fesztiválon láthattuk a banda élén.


Derrick azonban nem csak a Sepulturával aktív, 2010-ben kiadott egy thrash albumot a Musica Diablo-val, legfrissebb projektje pedig, az elektronikával átitatott Maximum Hedrum egy egészen más zenei világot képvisel, amit ők future funknak neveznek.


A Maximum Hedrum januárban mutatta be az első klipjét, ma megérkezett a második is, a lemezük pedig márciusban lát napvilágot.


Szekeres Veronika kolleganőnk február elsején készített egy interjút Derrickkel, és ezt egy MÁS-KÉP elnevezésű sorozat ("zenészekkel a világról, önmagukról, a mindenről, a zenén túl is") első darabjának szánja.



Derrick Greennel hamarabb volt alkalmam kezet fogni és beszélgetni, mint hogy valaha láttam volna őt a színpadon. Noha a Sepultura neve végigkísérte a fiatalkoromat, színpadon mégsem láttam soha őket. Így amikor megtudtam, hogy a 2012-es Fezenen aznap játszanak, amikor én is ott leszek, eldöntöttem, hogy feltétlenül megnézem a zenekart. Az ebédlőben sétáltam oda hozzá, nem lehetett eltéveszteni, de még így is meglepett, hogy milyen magas. Kedvesen fogadta a bemutatkozásom, aztán úgy alakult, hogy a fél délutánt átbeszélgettük. A személyében egy nagyon jól tájékozott, intelligens, vicces és sokoldalú művészt ismerhettem meg, aki nem mellesleg büszke apa is. A koncerten pedig láthattam, hogy mennyi erő és karizma van benne. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer ha úgy alakul, szívesen készítenék vele egy interjút. Amikor januárban a Facebookra kiposztolta az új projektje, a Maximum Hedrum első videóját, ez tökéletes alkalomnak tűnt arra, hogy feltegyek neki pár kérdést.



Hogy vagy mostanában? Mivel foglalkozol, amióta véget ért a Sepultura Kairos turnéja?

"Jelenleg a Nuclear Blast gondozásában másodikként megjelenő lemezünk előkészületeivel foglalatoskodunk. Most beszéljük át, hogy mire fogunk öszpontosítani ezen az albumon, és néhány ötletet már fel is vettünk. A tervek szerint 2013 őszén jön ki a lemez, aztán turnéra indulunk."



Néhány napja volt a Maximum Hedrum klippremierje. Ez a zene teljesen eltér attól, amit a Sepultura képvisel. Hogy került képbe nálad ez a projekt?


"A Maximum Hedrum egy barátom, Sam Spiegel (N.A.S.A.) belső késztetésére jött létre, annak kapcsán, amit a technológia fejlődése és ennek az életünkre való hatása eredményezett. Ez egy olyan érzés volt számára, amit mindenképp kifejezésre szeretett volna juttatni. Nagyon szerette volna megvizsgálni azt az összefüggéstelenséget és elszigeteltséget, amit ez a váltás hozott, valamint a kétségbeesést, ami kitölti az internetet. Számos Sao Paulo-ban eltöltött kísérletezős éjszakai stúdiózásunk után végül hivatalosan is megszületett a projekt."



MAXIMUM HEDRUM feat. George Clinton - Keep In Touch
(a márciusban érkező első albumhoz)

 




Milyen más oldaladat tudod megmutatni, illetve megélni ebben a csapatban?

"Soha nem voltam képes igazán megmutatni a szexi oldalamat, vagy ezt az érzést, azokkal a zenékke,l amiket a múltban készítettem. Különféle érzelmekkel kellett megbirkóznom és a Maximum Hedrummal valami olyan új dolgot fedezhetek fel, amit azelőtt soha nem csinátam. Nagyon érdekes számomra megélni, hogy az élő showk alkalmával egy kevésbé agresszív módon is össze lehet kapcsolódni az emnberekkel."



Előfordulhat, hogy a Maximum Hedrummal folytatott munkád művészileg bármilyen hatással legyen a Sepulturára?

"Azt hiszem, pozitív módon segíthet. Nem hiszem, hogy meg fogja változtatni a Sepultura hangzását, mondjuk elektronikusabbá teszi, vagy az éneket azzá teszi, de adhat hozzá némi pluszt, egy olyan értelemben, hogy a zene még erőteljesebb és extrémebb lesz."



A Maximum Hedrum első videója, a Keep in Touch egy nagyon különleges kérdéskörrel foglalkozik. Szerintem igazán tabudöngető lett. Kinek az ötlete volt, hogy ehhez a témához nyúljatok?


"Sam jött elő az ötlettel. A videót egy olasz cikk inspirálta, amit egy barátja, Wendy Morgan küldött Samnek egy fiatalemberről, akinek CP-je van (cerebrális parézis: a központi idegrendszer sérüléséből eredő mozgáskorlátozottság). Az írás a fiatalember, az édesanyja és egy prostituált kapcsolatáról szólt. Úgy éreztük, hogy ez a történet szoros kapcsolatban áll a Keep In Touch mondandójával, abban az értelemben, hogy milyen érzés vágyakozni az intimitásra, anélkül, hogy meglenne a képességed arra, hogy ezt érintéssel is kifejezd."



Mondanál pár szót a forgatásról?

"Erről Sam tudna jobban beszélni, mert nekem sajnos nem volt alkalmam ott lenni, de Sam azt mesélte, hogy nagyszerű élmény volt megismerni Javier Silcookot (ő a főszereplő, akinek CP-je van) és a családját, akik mind nagyszerű emberek. Javiernek 62 adoptált testvére van, akik valamilyen módon mind megváltozott képességűek. Az édesanyja eleinte kicsit aggódott, de végül számára is érthetővé vált, hogy mi a videó valódi üzenete.

A forgatás mindenki érzéseire nagy hatással volt. Az egyik színész végig a könnyeivel küszködött a jelenet alatt. Amikor először láttam a teljes videót, én is libabőrös lettem tőle, nagyon mélyen megérintett."



Mi a történet fő üzenete és miért gondoltátok úgy, hogy fontos az emberek figyelmét felhívni arra a tényre, hogy mindannyiunknak ugyanolyan vágyaink vannak, tekintet nélkül a testi vagy szellemi állapotunkra?

"A klippel szerettük volna elgondolkodtatni a népeket és elérni, hogy nyitottabban gondolkodjanak. Nagyon remélem, hogy képesek voltunk megmutatni egy CP-vel együtt élő fiatal néhány gyönyörű, ugyanakkor magányos pillanatait is. Úgy gondolom, fontos lenne, hogy az emberek megnyissák magukat a érzelmeknek és hogy odafigyeljenek másokra maguk körül.

Ez egy olyan életszituáció, amiről a legtöbb embernek fogalma sincs - beleértve engem is - és örülök, hogy lehetőségünk volt valami újat tanulni ezáltal. Nagyon sokan tartanak attól, ami számukra ismeretlen, és hiszem, hogy ezzel a videóval segíthetünk bepillantást nyerni egy olyan területre, amiről eddig sokaknak nem volt fogalmuk és ezzel eloszlathatjuk a félelmeket vagy a megértés hiányát."



Milyen reakciókra számítotok a klip kapcsán?


"Fogalmunk sem volt, hogy milyen visszajelzéseket fogunk kapni, de eddig csak nagyszerű és pozitív reakciókkal találkoztam. Rengeteg üzenetet kaptunk az emberektől azzal kapcsolatban, hogy mennyire nagy hatással volt rájuk a klip és annak mondanivalója."



Tudod, nálunk a másság elfogadása még eléggé gyerekcipőben jár. Az emberek többsége még mindig nem tudja, hogy miként kezelje, ha olyasvalakivel találkozik, aki valamilyen módon megváltozott képességű, legyen szó mentális vagy fizikai fogyatékosságról. Sokan még ma is - főleg az idősebb korosztály - megvetően néznek rájuk, és azt gondolják, hogy az ilyen embereket inkább el kéne rejteni. Emiatt sok fogyatékossággal élő vagy azok családja érez szégyent, pedig nem kéne. Észrevettem, hogy Amerikában ez teljesen másképp van. A legtöbb gyerekeknek szóló tanulós videóban feltűnik olyan szereplő, aki tolószékben ül, vagy Down-szindrómája van, jelezve ezzel, hogy ők ugyanúgy a közösséghez tartoznak, mint bárki más. Te hogy látod: az amerikai emberek tényleg nyitottabbak a másság elfogadására?

"Azt hiszem, a kultúra nagyon gyorsan változott Amerikában, és ez megkövetelte az emberektől, hogy elfogadják, hogy néhány ember különbözik a másiktól. Mindig vannak problémák, de ugyanakkor nagyon sokan vannak, akik harcolnak azért, hogy a dolgok változzanak és ők mindig hallatják a hangjukat. Minél több ember megérti, hogy mi történik, annál több változásra lehet számítani."



Milyen pluszt kaptál abból, hogy mélyebb bepillantást nyerhettél egy olyan család életébe, akik CP-vel küzdenek? Változtatott ez bármit azon, ahogy a fogyatékossággal küzdőkre vagy családjaikra tekintesz?


"Egy új világot nyitott a megértés és tisztelet terén számomra azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik ilyen kihívásokkal néznek szembe az életükben. Mindannyiunknak megvannak a magunk feladatai és kihívásai, de ami igazán fontos, az az, ahogy ezekkel megbirkózunk, ahogy ezeket kezelni tudjuk."



Rengeteg helyen jártál és többféle kultúrában is éltél, Amerika, Brazília, Európa... Elég nagy rálátásod lehet a világra, az emberekre. Mit tanultál tőlük, milyen módon formáltak téged ezek a nemzetek?


"Megtanultam, hogy miként legyek nyitottabb, és jobban meg tudtam érteni a különféle kultúrákat. A legnagyobb dolog, amit tanultam, és amit még most is tanulok, az az, hogy tiszteljem az emberek különféle hitét és eltérő életstílusát."



Van alkalmad a turnék során megnézni a városokat, ahol játszotok? Van olyan hely, ahová szívesen visszamennél, hogy több időt is eltölts ott?

"Legtöbbször a koncertek után azonnal indulunk tovább, de néha egy szabadnap alkalmával van szerencsénk jobban körülnézni egy-egy nagyszerű helyen. Igazán örülnék annak, ha több időt tölthetnék például Ausztráliában. Az annyira messze van és már olyan régen jártam ott. Ausztrália hatalmas és annyi hely van arrafelé, amit fel lehetne fedezni!"



Nemcsak zenélsz és szövegeket írsz, hanem fotózol is. Ha jól tudom, tavaly volt is egy fotókiállításod valahol Oroszországban. Hogy sikerült? Látható lesz ez még majd máshol is?


"Ez volt az első kiállításom. Az ötlet az volt, hogy pénzt gyűjtsünk az árva gyerekek javára, és nagyon remélem, hogy képes voltam valamilyen módon segíteni ebben. Nagyon sokan érdeklődtek, újságírók, mindenféle emberek, szóval nagyon szívesen csinálnám újra bárhol a világon, csak szóljatok! A fotókat egyébként ezen az oldalon is meg lehet nézni: www.flickr.com/photos/greenlion/



Amikor tavaly Magyarországon beszélgettünk, említettél valamit arról, hogy dolgoztál egy rajzfilmen is. Ez mi is volt pontosan?

"A Sepultura korábbi dobosával, Jean Dolabellával készítettünk egy dalt a Scooby-Doo és a farkasemberek cirkuszához. Most is várok visszajelzéseket különféle rajzfilmekkel kapcsolatban, de még nem árulhatom el, hogy mik ezek."



SCOOBY-DOO - Derrick Green és Jean Dolabella


 



Határozottan sokoldalú művész vagy, van más 'hobbid' is, amiről nem tudunk? Mivel fogsz legközelebb előrukkolni?

"Bowlinggal vagy színészkedéssel, még nem tudtam eldönteni! (nevet) De addig is… Itt vannak az új videók, február elején kész lesz a Maximum Hedrum második klipje is. Nézzétek meg azt is, ha pedig tetszett, akkor jelezzétek és osszátok meg mindenkivel, hogy őket is elérje a mondanovalója. A lemez március 19.-én jön ki, az év vége felé pedig készüljetek az új Sepultura albumra és a koncertekre!"




MAXIMUM HEDRUM - Synthesize (a márciusban érkező első albumhoz)


 

Hozzászólások

[011710]
Sepumark
`92 nyaran, 9 evesen lattam eloszor a Sepultura Under Siege - Live in Barcelona VHS-et es egy csapasra rajongo lettem. Addig is ismertem mar a Morbid Visions, Beneath the Remains es Arise lemezeket, de teny hogy az a video valtoztatta meg az eletemet. A klasszikus lemezeket nagyon imadom es totalisan osszeomlottam mikor szetment a banda. 10 kerek evig szartam az uj Sepura es a Soulfly-ra. Aztan 2007 nyaran mindket banda meglatogatott minket (Hegyalja/Sziget), gondoltam felkeszulok... le is toltottem a full diszkografiakat, majd meglepodve tapasztaltam hogy tobb uj Sepu dal tetszik mint Soulfly. El is mentem a Hegyaljas bulira es soha sem fogom elfelejteni az tuti :) A sracok csak ugy setalgattak a fesztivalteruleten es mivel Andreas Kisser a kedvec gitarosom total be is porogtem... fotozkodas, dedikalas, minden volt. A bulit vegig tomboltuk a cimborammal az elso sorbol, majd a buli utan behivtak a backstage-be. Annyira jol ereztem magam, hogy a Szigetes Soulfly bulira nem is mentem. Azota tobbszor lattam az uj Sepultura felallast (Hegyalja, Fezen, Dublin, Beslfast...) es en, mint Old School Sepultura fanatikus, kisse szegyenkezve, de bevallom... nagyon elveztem, mert Andreas nagyon kiralyul gitarozik es Derrick nem felejti el a szovegeket (ha ertitek mire gondolok). Persze meg kellett tanulnom nem Sepulturakent tekinteni az uj lemezekre es ez idobe tellt. De a Soulfly sem Sepultura, a Cavalera Conspiracy sem Sepultura es az a nagy budos igazsag hogy a mostani Sepultura sem az! A Soulfly/C.C. lemezeket Rizzo irja, az uj Sepu lemezeket meg Andreas. Az elmult 2 Sepu lemezen Jean Dolabella hatalmasakat dobolt, Igor pedig a C.C. lemezeken elegge laposakat utott... az uj srac, Eloy Casagrande pedig egy vadallat dobos!!! Ettol fuggetlenul alig varom az idei Hegyaljat, mert mindenkepp szeretnek talalkozni Igor Cavaleraval, de az aprilisi szombathelyi Sepultura koncertet is nagyon varom. Muszaj megemlitenem hogy tiszteletbol megvasarolok minden Sepultura, Soulfly, C.C., Nailbomb, Mixhell stb... kiadvanyt, de ha mar mindenkepp le kell tennem a voksomat, akkor en az uj Sepultura mellett allok. Viszont totalisan Bestial Devastation - Roots parti, old school arc vagyok, aki minden hetvegen elgitarozza a `91-es Arise lemezt. Lehet hogy jobban jartunk az eredeti banda sokfele szakadasaval, mert igy kaptunk jo par klassz bandat. Az ujjaalakulasrol meg csak annyit, hogy kivancsi lennek nagyon, de csak ha Max osszekapja magat... bar egy idogep jobb lenne. Nem akarom az egekig magasztalni Andreast es nem is szeretnem lealacsonyitani Max Cavalerat... na mindegy, igy is sokat dumaltam :)
[011695]
Manowar
Szóval, hogy miért rossz a Max utáni Sepultura? Hát azért, mert... Mert ez egy baromság! A Derrickes Sepultura is nagyon jó. Szerintem minden albumuk óriási. Tele vannak erővel és metallal. Kell ennél több?! Úgyhogy, kedves Jancsy, én sem tudom, másoknak, mi bajuk van a jelenlegi felállással azoknak, akiknek nem jön be. Sőt, már csak azért sem értem, mert a Soulfly és a mai Sepultura között nincs olyan hihetetlenül nagy különbség. Én mind a kettőt iszonyatosan őszintének, és épp ezért hitelesnek látom/hallom.
[011691]
miskaba
Kövezzenek meg érte, de én a Derrickes Seput is nagyon bírom!!! Sőt, szerintem minőségi cuccokat raktak le az asztalra!!!!
[011690]
Jancsy
Valaki egyszer igazán kifejthené, miért is szar a Max utáni Sepultura,hallom sokszor, de érvek rendszerint nem hangzanak el, hátha ezen fórumon valaki felvilágosít.
[011685]
hanaura
Szimpatikus, nyitott ember !
[011682]
jrpi
Az interjú teljesen rendben van, öröm volt elolvasni, biztosan egy normális srác ez a Derick, de attól még a Sepultura egy rakás szar mióta kilépett Max!!!
[011677]
goathornedgod
...ezek utan meginkabb nem banom hogy a Roots album ota nem kovetem a SEPULTURA-t...
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KORI - Klippel az első dal a P. Box, Omen zenekarokból ismert Koroknai Árpád új csapatától
2020. augusztus 12. (szerda) 17:44

Tegnapután címmel és egy klip kíséretében hozta ki első dalát a Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx) új formációja. Ez a szám Kozma Norbert gitáros (Rúzsa Magdi stb.) szerzeménye, amelyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, a klipet pedig Debrecen legmagasabb pontján forgatták hozzá a Hypermedia stábjával. A Tegnapután dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben. "Miután a P. Box zenekarral szünetbe kezdtünk, azonnal nekiálltunk építkezni, amit a vírus okozta leállás sajnos meg is rekesztett egy kicsit. Új dalokat ez időszak alatt is folyamatosan írtunk, de elsősorban azt szerettük volna, ha koncertprogramunk áll bevetésre készen...   www.facebook.com/koriarpi ...A Tegnapután egy igazi rock nóta, könnyen megjegyezhető dallamokkal, erős billentyűs részekkel, de igyekeztünk kissé eltérni benne a hagyományos verze-refrén felépítéstől, a refrén...

DESOLATOR - Stockholmi death metal, az új dalban Karl Sanders a vendégük
DESOLATOR - Stockholmi death metal, az új dalban Karl Sanders a vendégük

Sermon Of Apathy címmel szeptember 4-én jelenik meg a svéd Desolator második albuma, amelynek harmadik előzeteseként a The Great Law Of The Dead nótával lehet ismerkedni. A szám...

ATAVISTIA - Hozzánk is jönnek majd a Finntroll és a Skálmöld társaságában
ATAVISTIA - Hozzánk is jönnek majd a Finntroll és a Skálmöld társaságában

Egészen friss, tegnapi hír, hogy a szeptember 18-án megjelenő Vredesvävd (Wrath-woven) albumának jövő tavaszi Európa-turnéjával Budapestre is eljön a Finntroll. A koncert a Dürer...

TALES OF EVENING - Megvan az új basszusgitáros, már készül a klip egy friss dalhoz
TALES OF EVENING - Megvan az új basszusgitáros, már készül a klip egy friss dalhoz

Az elmúlt hét végén forgatta le legújabb dalának videoklipjét a szimfonikus metalt játszó Tales Of Evening. A Csak én látom című szerzemény a 2021-ben megjelenő ötödik nagylemez...

ARMORED SAINT - Ősszel érkezik John Bushék új albuma, az első dal: End Of The Attention Span
ARMORED SAINT - Ősszel érkezik John Bushék új albuma, az első dal: End Of The Attention Span

Punching The Sky címmel október 23-án jelenik meg a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja. Máris meghallgatható az...

MACHINE HEAD - Hivatalos szöveges videó az egyik új dalukhoz: Bulletproof
MACHINE HEAD - Hivatalos szöveges videó az egyik új dalukhoz: Bulletproof

Még június közepén egy 2 dalt tartalmazó digitális kislemezzel jelentkezett a Machine Head. A Civil Unrest címet viselő single A oldalára a Stop The Bleeding dal került, amelyben a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS