LAMB OF GOD - Randy öltönyben jelent meg a Prágai Bíróságon

Az énekes tanúvallomásával indult az eljárás

2013. február 4. (hétfő) 14:06

A mai napon levágott hajjal, öltönyben, szemüvegben jelent meg a prágai bíróságon a Lamb Of God énekese, Randy Blythe, akit tavaly óvadék ellenében bocsátottak szabadon, miután megvádolták emberöléssel egy 2010-es prágai koncert nyomán történt haláleset kapcsán.


A novinky.cz beszámolója szerint a Prágai Városi Bíróság előtt Randy tanúvallomást tett. Az énekes a legrosszabb esetben akár 10 év börtönnel is büntethető, amennyiben a bíróság a várhatóan alaposan elhúzódó eljárás végén megalapozottnak ítéli a vádat.

"Tartottam a szavam, megígértem, hogy visszajövök, és itt is vagyok" - mondta az énekes a bíróságon.

Randy a tanúvallomásában úgy fogalmazott, hogy ők sosem hívják fel a rajongókat a színpadra, és rendszerint van egy másfél méteres távolság a színpad és a közönség között, korláttal, rendezőkkel. A rajongók színpadi jelenléte a zenészekre is veszélyes lehet. Randy szerint a szervezés színvonala nem volt kielégítő ezen a 2010-es koncerten, a rajongók minden kontroll nélkül juthattak fel a színpadra.


Randy elismerte, hogy korábban is történtek balesetek a Lamb Of God koncerteken, de csak kivételes esetekben sikerül a rajongóknak feljutniuk a zenekarhoz, kijátszva a biztonságiak figyelmét. Ami a konkrét koncertet illeti, Randy azt mondta, hogy aznap rendkívül rossz pszichés állapotban volt. Feszült volt a biztonság hiánya miatt, ráadásul aznap kapott hírt egy barátja haláláról.

A pszichiáterek véleménye szerint az énekes egy agresszív, antiszociális személyiség, és Randy ennek kapcsán elmondta, hogy az agresszivitás csak a színpadon jelenik meg, ez része a koncertnek. Egyúttal tagadta, hogy bárkit is szándékosan bántani akart volna.

"Jótékonysági rendezvényeken is részt veszünk. Jómagam a Grammy-díjamat is árverésre bocsátottam, a bevételeket pedig az izomsorvadásban szenvedő gyermekekkel kapcsolatos kutatásokra fordítottam. A mellrák kutatást is segítettem."

Randy arról is beszámolt, hogy miután értesült a rajongó haláláról, igyekezett kapcsolatba lépni a családdal, akik egyébként 10 millió koronás kártérítést követelnek az énekestől. De nem kapott választ. Az elhunyt apja szerint sem a zenekar, sem a védelem nem kereste meg őket.


Fotó: novinky.cz

 

Hozzászólások

[011692]
vivaemptiness
"Randy öltönyben jelent meg a Prágai Bíróságon"

hat alsogatyaban megiscsak erdekes lett volna... ekkora idiota cimet.
[011687]
war
Na, újabb hozzászólás, mely "hallgattál volna, okosabb maradtál volna" kategória. Nem a csehek szolnak az amcsiknak, azt hiszed a Hófehérke és a hét törpe mesében vagyunk? Gondold át az életed...
[011686]
shmonsta
Egyáltalán nem volt muszáj visszamennie. Amikor napvilágra került az ügy, akkor kiderült, hogy a Csehek az eset után felvették a kapcsolatot az Amerikai illetékesekkel, de azok kb. elhajtották őket. És őt nem is értesítették erről, ezért lepődött meg a letartóztatáson. Márpedig, ha nem akarják kiadni, akkor senki nem viszi ki abból az országból, abban biztos lehetsz.
[011664]
war
Jó téma csámcsogni egy metal koncerten esett baleset kapcsán, ne feledjük, hogy ebben az éveben választási kampány is volt a cseheknél, tehát mindenképpen jól jött arrafelé minden, ami vizet kavar. A tények egy fiatal halálát igazolják aki olyan sérülésekbe halt bele, melyet a lelökés miatt kapott. Ebben az esetben nem szándékos gyilkosság alapján bárkit elítélnek és el is fognak. Kérdés, hogy mennyire lesznek objektívek az amúgy borzalmasan intoleráns csehek. Aki járt náluk, tudja, hogy a törvény szavát betartatják az idegenekkel, népük irányában elméletekkel próbálják helyes útra terelni. Félő, hogy az énekes, annak ellenére, hogy teljes mértékben bűnös, maximális büntetésben részesül. Az a kijelentése, miszerint "Tartottam a szavam, megígértem, hogy visszajövök, és itt is vagyok" enyhén szólva is patetikus és fölösleges, hisz ha nem jelenik meg az csak súlyosbítja a helyzetét, ha az interpol kell összeszedje. Érdekes lesz ez a döntés, minden esetre a koncertek szervezését gyökeresen át kell gondolni, mert sajnos ha a zenészt lövik le, nem lesz semmi, ha egy bedrogozott, bekáfolt rajongó megy fel a színpadra és haláleset történik, ez lesz belőle.
[011654]
wmd42
Ez a kárpótlás dolog elhunyt esetében nekem sosem volt világos.
Meghalt a fiuk, kifizetnek nekik X összeget s hurrá, kárpótlódtak.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NORTHTALE - Megváltak az ex-Twilight Force énekestől, Christian Erikssontól
2020. június 4. (csütörtök) 15:26

Welcome To Paradise címmel tavaly augusztusban jelent meg a bemutatkozó albuma annak a NorthTale nevű új svéd-amerikai power metal bandának, amelyben az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson, valamint Bill Hudson gitáros (Trans-Siberian Orchestra, I Am Morbid, ex-U.D.O./Dirkschneider) egyesítette erőit. Most azonban azt jelentette be a csapat, hogy megváltak Christiantől. Bill Hudson: "Mintha 2020 nem lenne már így is elég bizarr... Hivatalosan bejelentjük, hogy Christian Eriksson már nem tagja a NorthTale-nek. Amikor bandák megválnak egy zenésztől, gyakran azt olvasni, hogy zenei nézeteltésések támadtak. Nos, ez ebben a helyzetben is igaz, bár ez csak a jéghegy csúcsa. Kezdettől voltak problémáink, ahogy minden csapatnál megesik, de ezeket aránylag simán meg tudtuk oldani. Azonban az új lemez megírásánál világos lett, hogy Christian és jómagam nem ugyanazt akarjuk, lényegében semmiben sem értünk egyet. Próbáltuk...

ROMER & CARPATHIAN BRIGADE - Lángba borult a Hősök tere Trianon 100. évfordulójan
ROMER & CARPATHIAN BRIGADE - Lángba borult a Hősök tere Trianon 100. évfordulójan

Magyarország egyik legnépszerűbb nemzeti rock zenekara, a Romer, és a válogatott szurkolótábora, a Carpathian Brigade együttműködéséből látványos videó született a trianoni...

DALRIADA - Új dal és klip Trianon 100. évfordulójára: Ezer csillag
DALRIADA - Új dal és klip Trianon 100. évfordulójára: Ezer csillag

A trianoni békediktátum 100 éves évfordulója alkalmából új klipes dallal jelentkezett a Dalriada zenekar. Az Ezer csillag egyben az első előzetese az ősszel érkező Őszelő albumnak....

KAMELOT - Premier a nyári koncert DVD-ből, a Sacrimony az Arch Enemy és az Amaranthe énekesnőivel
KAMELOT - Premier a nyári koncert DVD-ből, a Sacrimony az Arch Enemy és az Amaranthe énekesnőivel

I Am The Empire – Live From The 013 címmel egy koncert DVD-vel jelentkezik augusztus 14-én a Kamelot, első előzetesként pedig már lehet is ismerkedni a Sacrimony (Angel Of Afterlife) dal...

ENSIFERUM - Videó a nyári album első dalához: Rum, Women, Victory
ENSIFERUM - Videó a nyári album első dalához: Rum, Women, Victory

Thalassic címmel július 10-én jelenik meg az új Ensiferum album, a 2017-es Two Paths folytatása. Az eredetileg egy szöveges videóval bemutatott első előzetes dalhoz - Rum, Women, Victory -...

FATAL ERROR - Klippel az első angol nyelvű daluk: Comin' Around
FATAL ERROR - Klippel az első angol nyelvű daluk: Comin' Around

Comin' Around címmel elkészült a Fatal Error első angol nyelvű dala, és az is különleges, hogy az új nótát Balázs Mihály billentyűs énekli. A Dal 2020-ból is ismert banda klipet is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS