SLAYER - Kerry King az új album csúszásáról

Még a két kész dal is keverésre vár...

2013. február 2. (szombat) 12:39

A kaliforniai NAMM Show alkalmával Eddie Trunk egy rövid interjút készített Kerry Kinggel az új Slayer albummal kapcsolatban, amelyből az derült ki, hogy nagyjából ugyanott tartanak vele, mint pár hónapja...


"Tavaly két dalt fejeztünk be, amikről azt hittem, hogy még a Mayhem fesztivál turné előtt kijönnek egy EP-n. Mivel azonban ez nem valósult meg, mindkettő felkerül a nagylemezre. A keverésük azonban még hátra van. Van egy másik dal is, amihez fel kell venni az éneket és a szólókat, továbbá Dave (Dave Lombardo dobos) és jómagam további nyolc dalon dolgozunk, amiket viszont még fel sem demóztunk. Csak be kell mennünk...

Az egész késlekedés oka, ahogy minden egyes lemezünknél, hogy úgy tűnik, Rick Rubin (az American Recordings kiadó feje) terjesztőt vált. És addig csak lógunk a levegőben, amíg ez össze nem áll. Valójában most éppen szerződés nélkül vagyunk, de a terv az, hogy maradunk Ricknél. Ő meg most dolgozza ki a terjesztését. Amikor ez megvan, nekilátunk a felvételeknek. Szóval, biztonsággal mondhatom, hogy idén kijön az album."


A továbbra is gyógyulófélben levő Jeff Hanneman gitáros kapcsán:

"Cimbora, erről valószínűleg többet tudsz, mint én. Ha hiszed, ha nem! (nevet) Tudod, nem akarom, hogy furán jöjjön le, de amikor vége egy turnénak, a banda szétszóródik. És nem azért nem dumálok vele, mert utálom, azért nem, mert elég volt belőle. Nem dumálok Tommal sem. Dave-vel kizárólag dumálok, mert állandóan próbálunk. Amikor hazaérek egy turnéról, lazulni akarok. Ilyenkor csak 'Kerry' akarok lenni, és nem 'Kerry King', érted, mire gondolok? A legtöbb, amit tudok, az a menedzseremtől jön, aki rendszeresen beszél vele, és Jeff még mindig azon van, hogy visszatérjen.

A dalszerzői folyamatban még nem vesz részt. Van elegendő saját témám, ha szükséges még valami. De nyitott vagyok, és ha Jeff némi anyagot hoz a buliba, akkor király, lesznek extra cuccok is!"


A lemezen a Jeff helyére beugrott Exodus gitáros, Gary Holt sem fog játszani.

"Nem, nem, nem... Minden gitárt én játszom majd fel. De ez már évek óta így megy, leszámítva Jeff szólóit."


 

Hozzászólások

[011758]
Sepumark
Nagyon varom mar Jeff visszatereset, igaz nagy Exodus fan vagyok, de maradhatna mindenki a helyen :) A Slayer nekem a Reign, South, Seasons, Divine, lemezeket jelenti, de kedvelem a Diabolus-t is. Ismerem az egesz eletmuvet, de az utolso 2-3 lemez nekem sem igazan tetszett. Hogy mi allhat a jelenlegi dolgok hattereben, azt szerintem csak a Slayer tagok tudhatjak... Ettol fugetlenul a Slayer az Extreme Metal Zenek Csaszara a szememben, pedig mind a Death, mind pedig az Old School Sepultura munkassaga kozelebb all a szivemhez. Slayer Rulz!!!
[011636]
hanaura
Vicces ez a gyerek-riogató fotó. Olyan kisfiús. :))))
A lemezt várom. Rég nem vagyok megveszekedett Slayeres, de a God hate példáulm nagyon tetszett, nem mondhatni hogy ilyen fanatic old school arc volnék. :)
[011624]
Trashfan
Így van, sosem csak Kerryről szólt a banda. Elég, ha megnézzük Jeff pl melyik dalokat hozta. Aztán ott van Tom is...Most nélküle elképzelhető lenne a Slayer? Ugye, hogy nem? Szóval szó sincsen itt arról, hogy Kerryről szólna vagy valaha is szólt volna a banda. Legfeljebb ő adja a legtöbb interjút, ennyi.
[011623]
war
Szerintem arról, hogy a Slayer csak Kerry-ről szólna, soha nem is volt szó, még burkoltan sem. Ez a zenekar soha nem fog tagcseréktől hemzsegni, még a dobos poszt is megoldódott. Az, hogy most van a kavarás ezzel kényszer gitáros cseréről, jobban mondva gitáros helyettesítés, az egészségügyi probléma miatt van.
[011621]
goathornedgod
...Szerintem meg nyomassak tovabb a SLAYER-t. Szamomra a mai napig is a SEAONS IN THE ABYSS a favorit, de amiket azutan leraktak az is SLAYER es ha hosszabb ido is kellet hogy megbaratkozzak veluk sikerult es imadom az ujjabb dolgaikat is. Nekem csak Jeff hianyzik a kepbol. Peldaul tobbek kozott a SEPULTURA-t is hasonlo okokbol nem halgatom amiota elmentek az ikonikus tagok. Szar lenne ha a SLAYER par ev mulva pl. csak KERRY-bol meg egy ket zoldfulu faszbol alna. Minden tiszteletem Kerry-e de a SLAYER nem csak rola szol.
[011619]
war
Nem arra értem, hanem a zenekarok körüli kavarást, amit a menedzsment és a sok lihegő kreál, lásd B. Sabbath. A zenekarokat tönkreteheti a pénzéhes sz@rzsákok. Próbáld azt olvasni amit leírok, ne mellébeszélni.
[011617]
Jancsy
Azért ne beszéljünk múlt időben róluk, sokan már egy God Hates Us All szintű lemezt sem néztek ki belőlük, mégis pályájuk egyik legjobbja lett. Simán bennük van, hogy megint odapörkölnek.Koncerten is még mindig ők a legjobbak, ezzel nem hiszem hogy bárki vitatkozna.Ez a profit, pénz, szöveg meg gáz, ezzel azt mondod, szűnjenek meg pénzből élni, és adják vissza a gázsit, vagy játsszanak csak babazsúrokon lufiért?
[011615]
war
Profit, pénz, nyereség. Ez ami szánit, nem a zene. Éppen ezért kellene a művész úgy döntsön, hogy vége, lezárom. A Slayer úgyis egy hatalmas márkanév mára, nem kell erőltetni a dalírást. A Divine Intervention-ig bezárólag van amit hallgassuk, az élő fellépések is eltartják a családjukat. Marakodni meg kell hagyni a popzenekarokat, a kérészéletű sz@rrágókat.
[011614]
goathornedgod
...amugy meg ez nem ide tartozik, de hasonloan velekedek a MORBID ANGEL es PETE SANDOVAL viszonyaval szemben is. Jeff es Pete osregi tagok, nehogymar egy menedzsmentes/szerzodeses szarsagon fugjon hogy most bandatag vagy sem!
[011613]
goathornedgod
Hmm... pedig jo lenne ha JEFF visszaterne, ugy lenne csak kerek es egesz a SLAYER. Remelem nem lessz a SLAYER-nel is valami Black Sabath-hoz hasonlo szarsag. A B.S.-os dolgot se neztem jo szemmel de a SLAYER az eggyik legnagyobb kedvenc bandam es nagyon sajnalanam ha odaig fajulna a dolog.
[011612]
war
Miért nem nyugdíjazzák magukat ezek a fiuk? Ha most abbahagynák, életük végégig élhetnének abból, amit az asztalra letettek. A megfáradás már régóta felütötte a fejét, kár őj dalokkal rombolni a vezetői státuszt. Amit eddig elértek azt szeretjük, de az utolsó két album már nagyon nem volt méltó a Slayer névhez.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
2020. május 31. (vasárnap) 10:33

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley), Fellegi Ádám gitáros/dobos/basszer (Newborn, Bridge To Solace) és Herczeg László (Sedative Bang, Magma Rise, Penalty Kick) egyesítette erőit. A lemez limitált példányszámban színes bakeliten is előrendelhető, a rendeléseket a nyár folyamán postázzák. A vásárláshoz természetesen letöltő kód is jár. De a csapat Bandcamp-oldalán is letölthető az album, és minden vásárló jó ügyet támogat, mert a Bandcamp-értékesítésekből befolyt teljes összeget, illetve minden előrendelésből 1000 forintot jótékony célra fordít a This Calling.   www.facebook.com/thiscallingpunk   Fellegi Ádám: "A dalaink első hallásra egyértelműen magukban hordozzák a kötelező, definitív hardcore-elemeket, rövidek,...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS