YNGWIE MALMSTEEN - Májusban jelenik meg az önéletrajz

Tavaly már kiadtak egy nem hivatalos biográfiát

2013. január 31. (csütörtök) 12:05

A tavaly év végén egy Spellbound című új albummal jelentkezett Yngwie Malmsteen május 21-én adja ki önéletrajzát, amely a Relentless - A Memoir címet fogja viselni.


"Yngwie Malmsteent a forradalmi gitárjátéka, melyben a klasszikus zene elemei ötvöződnek a heavy metal gyorsaságával és hangerejével, a '80-as évek rockszínterének egyik alappillérévé tették. Azóta évtizedek teltek el, de Malmsteen ma is legendának számít a gitárosok között, és miközben rockerek generációira volt hatással, 11 millió lemezt adott el.

A Relentless című önéletrajzban Yngwie a személyes történetét osztja meg az olvasókkal, kezdve attól a pillanattól, amikor a '80-as évek elején - látszólag a semmiből - berobbant a színtérre, hogy aztán a heavy metal történetének egyik ismert figurájává váljon. A könyvben mesél az első zenekarairól, a szólópályája elindításáról, a dalszerzői és stúdiós munkafolyamatokról és a rockbiznisz árnyoldalairól is."


Tavaly októberben már megjelent egy könyv Malmsteenről egy ismert svéd rockújságíró, Anders Tengner tollából. A Såsom I Himmelen, Så Ock På Jorden (As Above, As Below) címet viselő nem hivatalos életrajz 50 olyan interjúra támaszkodva született meg,. amelyet olyan emberekkel készített Tengner, akik valóban közeli kapcsolatban álltak Malmsteennel.

"Ez egy tisztelgés minden idők legnagyobb svéd rocksztárja előtt, de egy olyan tisztelgés, amelyik nem feledkezik el a kemény és őrült időszakokról sem. Ennél talán nem is lehetne közelebb jutni Yngwie-hez; a magányhoz, a szenvedélyhez, az árulásokhoz, a botrányokhoz, az otthoni balhékhoz, a drogokhoz, a szexhez, és természetesen a zenéhez, ami kitölti az életét."

A nem hivatalos életrajz előszavát Joe Lynn Turner énekes (Rainbow, Deep Purple) írta, aki a '80-as évek végén dolgozott együtt a gitárossal.



YNGWIE J. MALMSTEEN - Spellbound (a 2012-es album címadó dala)

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS