NEWSTED - Klippremier: Soldierhead

Négy dalos EP-vel debütált az új trió

2013. január 16. (szerda) 13:35

Megérkezett az első Newsted klip, a Soldierhead!


Az egykori Metallica basszer Jason Newsted új csapata, a Newsted trió január 8-án adta ki debütáló digitális EP-jét Metal címmel. Az új trió kapcsán, amelyben nemcsak bőgőzik, hanem énekel is, Jason így beszélt a Metalshrine-nak:

"Ez egy régisulis anyag. Az a véleményem, hogy csakis az lehet old school, aki valóban old school. Meg lehet venni a töltényövet, a szűk fekete nadrágot, meg minden mást, de ha valaki nem old school, akkor nem is lehet az. Teljesen rendben van, ha valaki az akar lenni, nincs ellene semmi kifogásom, de old school csak akkor lehetsz, ha valóban az vagy. És én az vagyok. Erről van szó, és ezért is kapta az EP a Metal címet, meg azért, mert más zenéket is játszottam az idők folyamán. Nem akarom, hogy ezen a téren félreértések legyenek.

Ez itt a Newsted zenekar, ez vagyok én, és ez pedig metal. És nem valami más. Ez metal! Bármilyen nyelvet is beszélsz, bárhol is élsz, ezt a két szót biztosan ismered. Ha szereted a kemény rockot, akkor ismered a Newsted szót és ismered a metal szót is. Én vagyok az egyetlen fickó a földön, aki a Metallicában játszott és kiszállt onnan, és még mindig lélegzem, és most újra rajongó vagyok. Akkor is rajongó voltam, amikor ott játszottam és most ismét rajongó vagyok, szóval én vagyok az egyetlen! (nevet) Van egyfajta őrült rálátásom a dolgokra.

Úgy gondolom, hogy a Soldierhead dalban néhány szövegrészlet olyan, mint amilyen Hetfield volt a Kill'em All lemezen. Amikor még csak 19 éves volt, és a hangja olyan volt, amilyen. Az én hangom is fiatal még ebben a valóban éneklős stílusban. A brutális dolgokat tudom hozni, ezt nem is kell bizonygatnom, hiszen éveken át csináltam. Erre ma is képes vagyok, de ebben a csapatban mást csinálok.

Itt valóban énekelek és noha 20 éve fejlesztem már a hangomat, még sosem volt alkalmam arra, hogy igazán énekeljek. Ez most egy előrelépés, és azért fiatal a hang, fiatalabb, mint én vagyok, mert ezt a hangot nem olyan régóta használom. Ezért hangzik egy kicsit úgy, mint egy fiatal Hetfield. Szerintem tényleg olyan, és a szövegek egy része is a régi Metallicára emlékeztet."



NEWSTED - Soldierhead (a 2013-as Metal EP-hez)

 

A koncertezésről:


"Gondolhatod, hogy mióta pár nappal ezelőtt nyilvánosságra került a zene, jó pár ügynök és promoter megkeresett. Próbálok helyesen dönteni és azt hiszem, sikerült is megtalálnom a megfelelő embereket. Az a terv, hogy legyen az új dalok mellé néhány bemelegítő buli, néhány különleges koncert az Államokban, a nyáron pedig legyen egy rendes fesztiválos kör Európában.

Elmegyek én bárhová, ahová csak lehet, és ahol csak van áram. Nincs ebben semmi kényszer, ez teljesen nyilvánvaló. Bármit is teszek, azt azért teszem, mert szeretem csinálni, és mert újra azt érzem, hogy élek. Ezt akarom csinálni, ez a célom, és ez az, amiben a legjobb vagyok, szóval neki akarok vágni újra. És ez ugyanaz a helyzet, mint a Metallicával, ez a lényeg, mármint, hogy a legjobbat kell nyújtanom, egy jó lövésre van szükség. Egy olyan markáns erőfeszítésre, amikor tudom, hogy a maximumot adtam, igyekeztem mindent megtenni és hogy a rajongókkal ezúttal is őszinte voltam. Minden más nem számít. Ahogy lesz, úgy lesz.

Nincsenek óriási elvárásaim, semmi ilyesmi. Legyen egy jó kis CD, amit nyomathatok a teherautómban, a többi csak szaft. Ha az emberek meg akarják venni, és meg akarják venni a pólót is, az király! A srácokkal jó kis zenét hoztunk össze, és ez nekem elég is. Ahhoz, hogy legyen mit ennem, nincs szükségem arra, hogy jó sok lemezt adjak el. Én bőgőztem a Fekete albumon, talán ennél többet nem is kell mondanom... Nem lesznek gondjaim!" (nevet)



Arról, hogy kisegítene-e a Metallicában, ha netán Robert Trujillo eltörné a lábát:

"Aaahh, ez a körülményektől függ. Istenem, ilyesmit még sosem kérdeztek tőlem... (mély lélegzetet vesz) Ha jó fejek volnának, ha tesók volnának. Van is erre egy szavam: ha 'brofesszionálisan' állnának hozzá. Tehát ha tesóként kezelnének, és professzionálisan összehívnának egy megbeszélést, és mind ott ülnének, a szemembe nézve, és nem lennének menedzserek, pont ahogy annak idején csináltuk minden egyes kib...ott dolognál, tehát csupán mi lennénk ott, a menedzsereknek meg később mondanánk meg, hogy mit is csináljanak...

Ha újra olyan lenne, mint régen, és őrült pénzről lenne szó, akkor elgondolkodnék rajta. Elgondolkodnék, de csakis akkor, ha így történne, ha minden tisztázva lenne, és mondjuk arról lenne szó, hogy egy zsák pénzért 45 nap alatt 30 bulit kéne adni, akkor nagy valószínűséggel benne lennék, és mindenkit legázolnék a bulikon. De ez csakis így tudna működni.

Szeretem a srácokat, mindig is szeretni fogom őket és az idők végezetéig védelmezni is fogom őket. Nem bírom, amikor mindenféle szarságot mondanak róluk, és nem bírom azt sem, ha egyes zenéik miatt szólják le őket. Ba...ák meg az ilyen emberek! Amint valaki kiad egy jobb lemezt, mint a Metallica (a Fekete album), csak tudassátok velem és meg fogom hallgatni, de addig mindenki fogja vissza magát! Én sem szólok be másoknak, hogy milyen szarul végzi a könyvelői munkáját, vagy bármi mást. Érted? Ezt a részét nem szeretem a dolgoknak.

Én mindig is tisztelni fogom őket, mert lehetőséget adtak nekem. És ezt sosem fogom elfelejteni. Az idők során voltak nézeteltéréseink, de ez már rég lefutott. Az utóbbi tíz év során számos pletyka szólt arról, hogy 'Jasonnal annyira rosszul bántak. Szegény kib...ott Jason', meg ilyenek, és ez akkora szarság! Annyira nem igaz. És ez zavar. Értem én, hogy a szenzációkra vevő mindenki. De én csak annyit akarok mondani, hogy volt egy nagy-nagy rakás jóság, öröm, élvezet és eredmény, csodás élmények is, és mellettük volt egy egészen apró, jelzésértékű szarság.

Gondolod, hogy csak úgy bevesznek valakit a világ legnagyobb bandájába? Hello! Mások meg azt mondják, hogy csak egy szerencsés rajongó voltam. Miért, a többi 52 jelentkező között akadt netán valaki, aki nem volt Metallica rajongó? Ha lett volna köztük akár egy is, azzal szívesen megismerkednék. Szóval bárkit is vettek volna be, az mindenképpen egy rajongó lett volna, akárcsak én. Térjünk már észhez, emberek! Nagy dolgok voltak ott kialakulóban és ezt ők is tudták, és előtte veszítették el a nagy tanítójukat és barátjukat (Cliff Burtonről van szó), azt a fickót, aki megtanította Jamesnek, hogy hogyan kell harmóniákat játszani. Kell ennél többet mondanom? Ugye?!

Ő tanította meg neki azt a gitárcuccot, amit játszik és ami mágikussá tette az összes dalt. Ezt a fickót elvették tőlük, aztán úgy 25 nap múlva odadobtak közéjük valami másik fickót, és akkor mondják azt, hogy minden király, minden tök jó?! Ez nem így megy, ember! Ha az ő helyükben lettem volna, még sokkal inkább megszadizom magam! Az embereknek más szemszögből is látniuk kell a dolgokat."
 

 

A Metal EP-re az alábbi dalok kerültek fel:

Soldierhead
Godsnake
King Of The Underdogs
Skyscraper


newstedheavymetal.com

Jason Newsted Facebook oldala


 

Hozzászólások

[011546]
vivaemptiness
"2013. január 24. 11:47 1st pressing of 2000 METAL EP Cds are SOLD OUT!"

Az enyem mar uton van! :)
[011495]
Rockazelet
Refrénnél mindig egy jó kis : ,,Metal Militia" -t várok...aztán egy hasonló kaliberű jó kis nóta ez.
[011490]
farkaslaci
Pont olyan, mint Jason. Őszinte, lendületes, egyszerű, és METAL!
[011488]
NOLA
Ez a dal tényleg nagyon fasza!!!
[011487]
jrpi
Na ez az a zene amit a Metallica-tól sok millióan várnak!!! De ők inkább művészkednek... (vagy nem is tudnának ilyet írni???) Hatalmas zene, meg is keresem a teljes EP-t!
[011484]
miskaba
AAAArrrghhh!!! Ráadásul Newsted bátyónak milyen állat hangja van!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEE SNIDER - Dalpremier a Twisted Sister frontemberétől: I Am The Hurricane
2018. július 20. (péntek) 17:48

For The Love Of Metal címmel július 27-én lát napvilágot az ex-Twisted Sister frontember, Dee Snider szólóalbuma, amelyet a Hatebreed énekes Jamey Jasta inspirálása nyomán és Jamey produceri irányításával készített el. A lemezen többek között felbukkan majd Alissa White-Gluz (Arch Enemy), Howard Jones (ex-Killswitch Engage, Light The Torch), Mark Morton (Lamb of God), Joel Grind és Nick Bellmore (Toxic Holocaust), valamint Charlie Bellmore (Kingdom Of Sorrow).  Máris megismerkedhetsz az album harmadik előzetes dalával, a szöveges videóval kísért I Am The Hurricane-nel.   www.facebook.com/facedeesnider DEE SNIDER - I Am The Hurricane (szöveges videó a 2018-as For The Love Of Metal albumhoz) DEE SNIDER - Become The Storm (a 2018-as For The Love Of Metal albumhoz) Dee Snider: "El nem tudom mondani, mennyire izgatott vagyok, hogy a Napalmmal, a súlyos muzsikák vezető kiadójával dolgozom együtt. A...

KRISIUN - Dalpremier a szeptemberi albumról: Demonic III
KRISIUN - Dalpremier a szeptemberi albumról: Demonic III

Scourge Of The Enthroned címmel szeptember 7-én jön ki a brazil death metal gépezet Krisiun tizenegyedik albuma. A 2015-ös Forged In Fury lemez folytatását Andy Classen producerrel...

BRAINSTORM - Az első dal a szeptember végi albumról: The Pyre
BRAINSTORM - Az első dal a szeptember végi albumról: The Pyre

Midnight Ghost címmel szeptember 28-án lát majd napvilágot az Andy B. Franck énekes vezette Brainstorm új stúdióalbuma, amelyről máris megismerkedhetsz az elsőként közzétett The Pyre...

BILLY GIBBONS - Ősszel új szólóalbum a ZZ Top főnökétől, itt az első dal
BILLY GIBBONS - Ősszel új szólóalbum a ZZ Top főnökétől, itt az első dal

The Big Bad Blues címmel szeptember 21-én jelenik meg Billy Gibbons új szólóalbuma, amelyre friss saját dalok mellett klasszikus blues tételek feldolgozásait is felsorakoztatta a ZZ Top...

ULTRAPHONIX - Dal- és klippremier George Lynch és a Living Colour énekes csapatától
ULTRAPHONIX - Dal- és klippremier George Lynch és a Living Colour énekes csapatától

Az még májusban derült ki, hogy egy Ultraphonix nevű új csapatban egyesítette erőit a Dokken és a Lynch Mob gitárosa, George Lynch, valamint a Living Colour énekese, Corey Glover. A...

VOIVOD - Stúdiós videóval az első dal az őszi albumról: Obsolete Beings
VOIVOD - Stúdiós videóval az első dal az őszi albumról: Obsolete Beings

1983-ban készült el a kanadai Voivod első demója, így érthető, hogy a 2018-as turnéjukat a 35 éves jubileum jegyében bonyolítják majd le, de lesz egy új albumuk is. A 2013-as Earth...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS