DEEP PURPLE - Egy kis előzetes az új albumhoz

Áprilisban új lemez, nyáron FeZen Fesztivál

2013. január 8. (kedd) 15:09 | utoljára módosítva: 2013. január 10. (csütörtök) 12:16

Továbbra sem tudni, hogy milyen címmel jelenik meg a 2013-as FeZen fesztiválra bejelentkezett Deep Purple új stúdióalbuma - a 19. a sorban -, de a Bob Ezrin csúcsproducerrel (Alice Cooper, KISS, Pink Floyd stb.) felvett és április 26-án megjelenő új lemezhez megérkezett egy rövid kedvcsináló. És egy új honlap is hamarosan beindul majd, mégpedig ezen a címen:


www.deeppurple2013.com


Az új albumról azért néhány dolgot elárult Ian Gillan a 100percentrock.com-nak adott interjújában.

"Jelenleg is folyik az anyag keverése, a felvételekkel viszont már elkészültünk. Egy új hangzásról van szó, egy új irányról, ami friss. Úgy vélem,. hogy az egész anyag Nashville-ben született és aztán ott is került rögzítésre. Nem azért mentünk oda, hogy egy country lemezt készítsünk, hanem azért, mert Bob Ezrin ott él. Így volt logikus, hiszen ismeri a helyi stúdiókat, meg minden mást, ami szükséges egy ilyen munkához. Így aztán elég egyszerű dolgunk volt.

Nashville jó hely az ilyen melóhoz, maga a lemez pedig elég változatos lett. Annyira nehéz szavakkal leírni a zenét. A szólóelőadók esetében könnyebb a helyzet, ott elég az ismert nevet bedobni és mindenki tudja miről van szó, de a bandáknál mindig előjön a skatulyázás. De ha egy csapat már olyan régóta működik, mint a Purple, vagy más hasonló zenekarok, elég meghallgatni, hogy épp mivel rukkolnak elő. Egyáltalán nincs szó arról, hogy minden ugyanolyan lenne. Szóval, nehezen tudnám leírni, és nem is tudnám más albumokhoz hasonlítani. De amikor áprilisban kijön majd, meg fogja találni a helyét, szóval én is alig várom, hogy halljam!" (nevet)


DEEP PURPLE - Előzetes a 2013-as albumhoz


 


Arról, hogy a Purple hogy tudott kimaradni a drogos, celebes/elvonós körből:

"Nos, tudod, azért ez nem egészen így van, de elmondhatom neked azt is, halálosan komolyan, hogy jómagam 38 évesen szívtam el életem első jointját.

Haverokkal történt, mégpedig azért, mert kíváncsi voltam a hatására. És meg kell mondjam, hogy óriási volt! De a fű sosem volt az esetem. Kocsmabandaként indultunk, úgyhogy a mi mérgünk igazából a sör volt. Sört és viszkit piáltunk. Ami azért jó, mert aztán másnaposan ébredsz és pár napig nem akarsz inni. Szóval, elég jól tudtuk tartani a mértéket. De az azért kétségtelen, hogy élveztük a piálást. Volt, hogy kicsit túl sokat is kaptunk, de mindig úgy gondoltam, hogy ez túlságosan nem árthat nekünk, nem kell elvonóra mennünk. Láttuk, hogy mi történt egy csomó barátunkkal, cimboránkkal. De valahogy ez bennünket mindig elkerült."



Arról, hogy szerinte vannak-e manapság olyan csapatok, akiknek a dalairól 40 év múlva is úgy beszélnek majd az emberek, mint a Purple repertoárjáról:

"Ez egy trükkös dolog, mert ha a legszimplább módon is nézzük a dolgokat, azt azért el kell mondani, hogy annak idején szerencsések voltunk, mert amikor felbukkantunk, épp nem nagyon volt ilyesmi. Ráadásul akkoriban változott meg a zene világa. A Beatles elkezdett saját dalokat írni, nekünk pedig a kezdet kezdetén még azt sem engedték, hogy saját dalok felvételére gondoljunk. És jött Jim Marshall is, tudod... Akkoriban zajlott le mindez. Korábban erre nem volt példa, a zene pedig kezdett nemzetközivé válni.

Az egy csodás korszak volt, a mostani világ viszont egészen más. Rengeteg zene van, és nyilván van legalább annyi, de talán kétszer annyi tehetség is, azonban ma már nem ez számít, hanem a körülmények... az a képesség, hogy nyomot tudsz-e hagyni az emberekben. Most minden annyira átmeneti, és ez az élet csaknem minden aspektusára igaz. Minden eleve eldobható, lecserélhető, úgyhogy trükkös ez a feladat bárki számára. Azt hiszem, hogy egy kiemelkedő... talán egy szóló előadó kell ehhez. Egy zenekarnál nagyon nehéz manapság egy ilyen hosszú életű repertoár kialakítása. Meg az, hogy hosszabb távra magához kösse az embereket. Manapság sokkal ingatagabbak az emberek. Régebben a rajongók egy életre azok maradtak, hogy úgy mondjam...

Annak idején volt az egésznek egy nemtörődöm jellege. Senki sem foglalkozott az üzleti oldallal, nem voltak komoly ambíciók. Kategorikusan kijelenthetem, hogy az akkoriban ismert bandák közül egyiknek sem volt ilyen típusú tudása. Senki sem tudta, hogyan mozogjon a médiában, a zenekar fejlesztése pedig abból állt, hogy le kellett nyúlni a másik csapat gitárosát, ha jobban nyomta a bluest, vagy a billentyűst, ha jobb volt a cájgja, vagy volt néhány Jimmy Smith lemeze!" (nevet)

És a lényeg az... hogy élvezd a dolgot, amennyire csak lehet. Továbbra sincsenek komoly ambícióink. Ezt nehezen tudom elmagyarázni és az emberek rendszerint nehezen értik meg, hogy ilyen szempontból sosem voltak ambícióink, egyszerűen csak élveztük a zenét. És úgy gondolom, hogy pontosan ez az oka annak, hogy nálunk nem voltak olyan időszakok, mint másoknál. Mindvégig lemaradtunk a radar képernyőjéről, ahogy a menedzserünk szokta mondani! (nevet) Bármit is csinálunk, nem kerülünk be ebbe a körbe, mert tudjuk, hogy alapból úgy van ez, hogy ami ma divatos, az holnap kimegy a divatból. Így aztán kitartunk amellett, amit csinálunk, a frissességet pedig a saját magunkból, illetve a közönségből érkező inspirációnak köszönhetően tudjuk biztosítani. Szerencsés fickók vagyunk, nagyon szerencsések."



A 2012 júliusában elhunyt egykori billentyűsről, barátról, társról, Jon Lordról:

"Jon hatalmas figura volt, egy csodás ember. Tudod, már csaknem tíz éve nem volt a banda tagja, de továbbra is nagyon szoros kapcsolatban álltunk. És Jon olyan volt... Mind felnéztünk rá. Már ott volt akkor is, amikor Rogerrel 1969-ben beszálltunk a zenekarba, és tele volt... Egy mókás fickó volt, aki nagyon okos, de aki óriási humorérzékkel is rendelkezett. Ugyanakkor nagyon komoly is tudott lenni.

Amikor jött a hír, épp Nashville-ben voltunk, és noha valahol várható volt, így is szörnyen megrázott minket. Egy jó időre el is csendesedtünk, de aztán előkerültek a régi jó sztorik, ahogy az már lenni szokott. Lélekben nagyon is ott van ezen az új lemezen, a zenében. Emlékszem, hogy akkoriban írtam azt a sort, hogy 'Souls having touched are forever entwined'. És ez be is került az egyik dalba, úgyhogy Jon ott van a zenében.

Nem is hinném, hogy valaha is kikerül onnan, hiszen a Purple alapjait ő alkotta meg. Úgy értem... rengeteg hatás ért minket akkoriban de ő... volt ott rock and roll, soul, blues, folk, meg minden más, de a tőle származó nagyzenekari kompozíciók meg a jazz világ nagyon meghatározó volt, még finoman fogalmazva is.

És ott volt ugye az a Hammond-sound is. Ez ma is jellemző ránk Donnal (Don Airey), szóval ez tovább él a zenénkben. Akkoriban ez nagyon különleges volt, mert ő nemcsak Leslie cuccal használta a Hammondot, hanem mindezt még egy Marshall erősítővel is kombinálta, amit korábban senki sem csinált. Így aztán nemcsak finomságokat rejtett a játéka, hanem erő is volt benne, egy csodás-csodás hangzás született."


   
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ALCOHOL - Videóval az új album címadó dala: Remélem zavarok
2018. október 19. (péntek) 09:29

Remélem zavarok címmel szeptember 8-án jelent meg az Alcohol zenekar harmadik lemeze, az albumot bemutató turné pedig nemrég startolt Szolnokon. Ismerkedj meg a címadó dalhoz készült friss klippel! "A Remélem zavarok album nem kis meglepetésre a Mahasz-lista 6. helyén nyitott! A lemez előfutára, a Mr. Fotel-Rocker a Rock FM rádió műsorában debütált, s azóta is napi rendszerességgel játsszák - a rajongók nagy örömére. Október 14-én a Tükörkép című dal a Petőfi Rádió 'Dalra magyar extra' műsorában kapott helyet és most itt a második videó. A klipről és a jelenlegi helyzetről az Alcohol frontember, Csövi mesélt néhány mondatban... 'Nagyon örülünk és köszönjük minden egyes barátunknak, aki megvásárolta az eredeti példányt, ezzel támogatva a zenekar munkáját, ezáltal a MAHASZ listán egy szép helyezéssel indíthattunk. Ez a lemez sokak szerint a zenekar legjobb kiadványa...  ...

SICK OF IT ALL - A novemberi album címadó dala: Wake The Sleeping Dragon!
SICK OF IT ALL - A novemberi album címadó dala: Wake The Sleeping Dragon!

Wake The Sleeping Dragon! címmel november 2-án jelenik meg a New York hardcore veterán Sick Of It All új stúdióalbuma, amelyről máris itt a címadó tétel. A 2014-es The Last Act Of...

BLOODBATH - Klipes új dal Nick Holmesék október végi albumáról: Chainsaw Lullaby
BLOODBATH - Klipes új dal Nick Holmesék október végi albumáról: Chainsaw Lullaby

The Arrow Of Satan Is Drawn címmel október 26-án jelenik meg a Katatonia, Paradise Lost és Opeth tagokat is rejtő svéd death metal banda, a Bloodbath ötödik nagylemeze. A 2014-es Grand...

NOVA PROSPECT - Jön az új album, dal- és klippremier: Az Egyetlen
NOVA PROSPECT - Jön az új album, dal- és klippremier: Az Egyetlen

Jövő kilátással címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a kecskeméti Nova Prospect harmadik albuma, és a 10 új nótát tartalmazó lemez első...

KISSIN' DYNAMITE - Jövő áprilisban önálló turnéval térnek majd vissza Budapestre
KISSIN' DYNAMITE - Jövő áprilisban önálló turnéval térnek majd vissza Budapestre

Ecstasy címmel a nyáron jelent meg a Metal Blade kiadóhoz szerződött Kissin' Dynamite új stúdióalbuma, a 2016-os Generation Goodbye lemez folytatása. A Hannes Braun énekes vezette...

FREEDOM CALL - Új klip a frontember Chris Bay szólóalbumához: Silent Cry
FREEDOM CALL - Új klip a frontember Chris Bay szólóalbumához: Silent Cry

Chasing The Sun címmel még februárban jelent meg a happy metalos Freedom Call frontember Chris Bay első szólóalbuma, amelynek a Sonja Höllering énekesnővel közös Silent Cry dala is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS