DAVE LOMBARDO & GARY HOLT - Egy új projekt az Amen énekesével

Még teljes album is lehet belőle

2013. január 4. (péntek) 09:00 | utoljára módosítva: 2013. január 4. (péntek) 09:03

Egy jelenleg még név nélküli projektben egyesítette erőit az Exodus gitárosa, a Slayerrel már hosszabb ideje turnézó Gary Holt, a Slayer dobosa, Dave Lombardo, az Amen énekese, Casey Chaos, valamint az egykori Queens Of The Stone Age basszer Nick Oliveri. A négy muzsikus még Karácsony előtt rögzített három dalt, méghozzá egy dokumentumfilmhez, ami a House Of Shockról szól majd, a Phil Anselmo és két barátja által 1992-ben beindított New Orleans-i horror-témájú szórakoztató központról.


A Marilyn Manson klipek révén is ismert rendező Dean Karr felkérésére Ross Robinson készítette a projekt felvételeit, amelyek kapcsán Gary Holt így fogalmazott:

"A Slayer bulik előtti beállások alkalmával mindig mi érkeztünk a színpadra elsőnek Dave-vel és rendszeresen jammeltünk. Új témákat nézegettünk meg, és ezek elég könnyen jöttek. Mindketten szeretjük a spontán improvizációkat. Talán egy teljes albumnyi anyagunk is összeállt."

"Nekem már nagyon hiányzott a thrash - tette hozzá Ross Robinson producer. - Amikor a Détente zenekarban gitároztam, és láttam Garyt játszani, még a '80-as években, mindig azt kívántam, hogy bárcsak én is ilyen jól gitároznék. Mindig kib...ott jó riffjei voltak. És persze még álmomban sem hittem, hogy találkozni fogok Dave Lombardo-val, és tessék, most itt van a házamban!"



Dave Lombardo a projekt egyik dalán dolgozik


 

 

 




















Még az sem kizárt, hogy a Metallica basszusgitárosa, Robert Trujillo is beszáll a projektbe valamilyen módon.


"Rob a Suicidalből is itt járt tegnap - mondta Ross. - Igyekszünk bevonni valahogy a zenélésbe. Abban a másik csapatban is játszik. Abban, amelyik elég nagy..."

"Az a nóta, amin ma dolgozunk, olyan, mint a bandáink keveréke, de Discharge, Exploited és GBH hatásokkal - fogalmazott Gary Holt. - Igazán punkos. Szuperzúzós és szuperbrutális. Annyira természetesen állt össze. Volt egy tempó és volt egy riff, Casey meg ráköpött ezekre némi mérget. Csodálatos!"


Elképzelhető tehát, hogy ez a projekt egy teljes albumot is elkészít majd, bár Gary Holt jelenleg az új Exodus dalokon is dolgozik, Lombardo pedig a régóta várt új Slayer albumon.


"Olyasmire mindig van időm, ami ennyire inspiráló - mondta Gary Holt. - Nem mintha a saját bandám nem insirálna, vagy az, hogy színpadra léphetek a Slayerrel, de ez a kreatív folyamat egyszerűen fenomenális volt! Nem kamuzok. Ha most úgy jöttünk volna össze, hogy két hétig riffeket írunk, majd újabb két hét alatt összerakjuk ezeket, akkor lenne egy teljes lemeznyi anyagunk. Egy olyan anyag, ami úgy kiütné az embereket, hogy azt sem tudnák, mi történt velük! Épp olyan büszke vagyok erre az anyagra, mint bármire, amit valaha csináltam."
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEF LEPPARD - Hallgasd meg a friss Depeche Mode átiratukat: Personal Jesus!
2018. július 23. (hétfő) 07:36

Jelenleg a Journey társaságában egy masszív amerikai turnét bonyolít le a Def Leppard, de emellett arra is volt idejük, hogy a Spotify stúdiójában rögzítésenek egy Depeche Mode feldolgozást, a Personal Jesust, valamint az 1987-es Hysteria daluk egy új verzióját. A két felvétel a Spotify Singles sorozathoz készült, és meg is hallgatható.   DEF LEPPARD - Personal Jesus (Depeche Mode, 2018, Spotify Singles) DEF LEPPARD - Hysteria (2018, Spotify Singles)    

PROPHETS OF RAGE - Új videoklip Tom Morellóék csapatától: Who Owns Who
PROPHETS OF RAGE - Új videoklip Tom Morellóék csapatától: Who Owns Who

Tom Morello gitáros, Tim Commerford basszusgitáros és Brad Wilk dobos - vagyis a Rage Against The Machine háromnegyede - még 2016-ban hozta össze a Prophets Of Rage szupergruppot a Public...

CANENS LEAP - Dalpremier a Tolna megyei négyestől: Canens Leap
CANENS LEAP - Dalpremier a Tolna megyei négyestől: Canens Leap

Canens Leap címmel egy EP-előzetes dallal jelentkezett a Tolna megyei Canens Leap zenekar, amelynek első EP-je, a Silence Within a nyár végére várható. Ismerkedj meg a szöveges videóval...

INNER AWAKENING FESZTIVÁL - Augusztus közepén a Kék Yukban
INNER AWAKENING FESZTIVÁL - Augusztus közepén a Kék Yukban

Idén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre az Inner Awakening fesztivál, amely a Kék Yukban lesz augusztus 17-én és 18-án. Már kevesebb, mint egy hónap maradt hátra az elővételes...

AGE OF AGONY - Vinyl-verzióban is kijön a zalai death metalosok For The Forgotten albuma
AGE OF AGONY - Vinyl-verzióban is kijön a zalai death metalosok For The Forgotten albuma

LP-verzióban is megjelenik pár nap múlva a zalai old school death metal gépezet Age Of Agony ötödik albuma, az eredetileg 2016-ban kiadott For The Forgotten. Az első világháborúról...

INHALATOR - Dal- és klippremier a győri thrasherektől: Paralyzing Cecity
INHALATOR - Dal- és klippremier a győri thrasherektől: Paralyzing Cecity

Paralyzing Cecity címmel egy vadonatúj dallal és a hozzá forgatott klippel jelentkezett a győri thrasher Inhalator. Élőben legközelebb a Dürer Kertben csípheted el őket, a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS