PHIL ANSELMO - Hallgass bele az új szólódalokba

Egy spliten jön ki az első két dal

2013. január 3. (csütörtök) 10:57

Január 8-án jelenik meg a texasi thrasher Warbeast és a Down frontember, Phil Anselmo közös split lemeze, a négy tételes War Of The Gargantuas, ami egyfajta kedvcsináló lesz az első Phil Anselmo szólóalbumhoz, illetve a szintén pár hónapon belül megjelenő Warbeast lemezhez. Anselmo két új dalába, a Conflictba és a Family, Friends And Associates-be máris belehallgathatsz, ha ide kattintasz.


Az egykori Pantera frontember első szólóalbuma Walk Through Exits Only címmel fog megjelenni.

Az anyagot Maziar "Marzi" Montazeri gitárossal (ex-Superjoint Ritual), José Manuel Gonzales dobossal (Warbeast) és egy ismeretlen New Orleans-i basszerrel, Bennett Bartley-val rögzítette Phil Anselmo, viszont a dalokat mind egymaga írta.

A 2008-ban alakult Warbeast egy texasi thrash csapat, amely korábban Texas Metal Alliance néven futott, az énekesük, Bruce Corbitt pedig a kultikus Rigor Mortisból lehet ismerős. A csapat első albuma 2010-ben jött ki Krush The Enemy címmel, a januári split anyagra pedig két olyan új Warbeast dal kerül majd fel (Birth Of A Psycho, IT), amelynek nem szerepelnek a második lemezen.


Anselmo így fogalmazott a z első szólóalbuma kapcsán:

"A lemez minden hangját én írtam, minden egyes dalt. Az az igazság, hogy én egy kreatív gitáros vagyok. Technikai szempontból nem vagyok tigris, de írtam anno Pantera riffeket is. Megírok egy riffet, aztán ha ezt megkapja egy olyan fickó, mint Dimebag, az ő kezében azonnal teljesen máshogy szól, úgy 99-100 százalékban jobban...

Van egy fantasztikus gitárosom, Marzi Montazeri, aki... Dimebaggel már a '80-as évek közepe, vége óta ismerték egymást, én is csaknem azóta ismerem. Mindannyian tudjuk, hogy Dimebag mennyire gyilkos gitáros volt, de Marzit nagyon tisztelte. Egyfajta csodás kölcsönös tisztelet volt köztük. És mekkora volt már annak idején azt látni, ahogy együtt jammeltek, vagy csak simán a gitárokról dumáltak...

Szóval én irányítottam az egész melót, az én szövegeim, az én dalaim alkotják a lemezt, de nyilván hagytam, hogy Marzi is rajtuk hagyja az ujjlenyomatát, hogy úgy mondjam. Az egész átkozott anyagon. Az én megítélésem szerint ez az egyik legintenzívebb cucc, amin valaha is dolgoztam. Azt bírom benne nagyon, hogy nem lehet egyetlen skatulyába sem beilleszteni, viszont annyira extrém, amennyire az csak lehetséges. Szóval alig várom már, hogy visszajelzéseket kaphassak rá!"

(Fotó: Mark Latham)



 





PHIL ANSELMO & THE ILLEGALS + WARBEAST
WAR OF THE GARGANTUAS Split
(01/08 - Housecore Records)

01. Conflict (Anselmo)
02. Birth Of A Psycho  (Warbeast)
03. Family, Friends And Associates  (Anselmo)
04. IT (Warbeast)



















 

Hozzászólások

[011362]
kaida
Király a cucc!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ALCOHOL - Videóval az új album címadó dala: Remélem zavarok
2018. október 19. (péntek) 09:29

Remélem zavarok címmel szeptember 8-án jelent meg az Alcohol zenekar harmadik lemeze, az albumot bemutató turné pedig nemrég startolt Szolnokon. Ismerkedj meg a címadó dalhoz készült friss klippel! "A Remélem zavarok album nem kis meglepetésre a Mahasz-lista 6. helyén nyitott! A lemez előfutára, a Mr. Fotel-Rocker a Rock FM rádió műsorában debütált, s azóta is napi rendszerességgel játsszák - a rajongók nagy örömére. Október 14-én a Tükörkép című dal a Petőfi Rádió 'Dalra magyar extra' műsorában kapott helyet és most itt a második videó. A klipről és a jelenlegi helyzetről az Alcohol frontember, Csövi mesélt néhány mondatban... 'Nagyon örülünk és köszönjük minden egyes barátunknak, aki megvásárolta az eredeti példányt, ezzel támogatva a zenekar munkáját, ezáltal a MAHASZ listán egy szép helyezéssel indíthattunk. Ez a lemez sokak szerint a zenekar legjobb kiadványa...  ...

SICK OF IT ALL - A novemberi album címadó dala: Wake The Sleeping Dragon!
SICK OF IT ALL - A novemberi album címadó dala: Wake The Sleeping Dragon!

Wake The Sleeping Dragon! címmel november 2-án jelenik meg a New York hardcore veterán Sick Of It All új stúdióalbuma, amelyről máris itt a címadó tétel. A 2014-es The Last Act Of...

BLOODBATH - Klipes új dal Nick Holmesék október végi albumáról: Chainsaw Lullaby
BLOODBATH - Klipes új dal Nick Holmesék október végi albumáról: Chainsaw Lullaby

The Arrow Of Satan Is Drawn címmel október 26-án jelenik meg a Katatonia, Paradise Lost és Opeth tagokat is rejtő svéd death metal banda, a Bloodbath ötödik nagylemeze. A 2014-es Grand...

NOVA PROSPECT - Jön az új album, dal- és klippremier: Az Egyetlen
NOVA PROSPECT - Jön az új album, dal- és klippremier: Az Egyetlen

Jövő kilátással címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a kecskeméti Nova Prospect harmadik albuma, és a 10 új nótát tartalmazó lemez első...

KISSIN' DYNAMITE - Jövő áprilisban önálló turnéval térnek majd vissza Budapestre
KISSIN' DYNAMITE - Jövő áprilisban önálló turnéval térnek majd vissza Budapestre

Ecstasy címmel a nyáron jelent meg a Metal Blade kiadóhoz szerződött Kissin' Dynamite új stúdióalbuma, a 2016-os Generation Goodbye lemez folytatása. A Hannes Braun énekes vezette...

FREEDOM CALL - Új klip a frontember Chris Bay szólóalbumához: Silent Cry
FREEDOM CALL - Új klip a frontember Chris Bay szólóalbumához: Silent Cry

Chasing The Sun címmel még februárban jelent meg a happy metalos Freedom Call frontember Chris Bay első szólóalbuma, amelynek a Sonja Höllering énekesnővel közös Silent Cry dala is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS