ANNA AND THE BARBIES - "A rockzene őszintesége kilóg ebből a csinált, ember nélküli világból"

Interjú az Ánem! című új album kapcsán

2012. december 31. (hétfő) 13:38

Ánem! címmel jelent meg nemrég az Anna And The Barbies negyedik nagylemeze. Az egyre ismertebb, népszerűbb csapat még 2004-ben alakult, és pörgős, helyenként zúzós zenéjüknek nagy rajongója Szilvás Gergő kollégánk. (Ezért a mániájáért kap is rendesen a kevésbé AatB-rajongó kollégáktól).


Az új album kapcsán Gergő egy alapos interjút készített Annával, a csapat energikus énekesnőjével, aki a legutóbbi lemeznél, a Gyáva forradalomnál megjelent erőteljes rockosodást így magyarázta egy interjújában:

"Két dolgot akartam összehozni: Az Álmatlanban felbukkanó mondanivalót, a szövegcentrikusságot, plusz a színpadi nyersességet, dinamizmust. Ehhez egyáltalán nem illet sem a pop, sem a hip hop, sem a soul. Azaz a színpadon megjelenő zúzáshoz próbáltam illeszteni a szöveget, közben kerestem azt a keresztmetszetét a szövegnek és a zenének, amin keresztül eljutunk a közönségünkhöz. Ez a rockzene lett. Az öcsém ennek nagyon örült, majd ugyanabban a pillanatban meg is ijedt, hisz nagy és hirtelen váltás volt ez tőlünk. És persze sokat kellett változnunk zeneileg. Reméltem, hogy lesz elég kraft a bandában a rockerséghez."


www.facebook.com/annaandthebarbies



Ha egy új lemezzel új „korszak” kezdődik egy zenekarnál, talán érdemes egy kis „számadással kezdeni”. Meg tudnád fogalmazni, az elmúlt két évben honnan hová tartott, avagy meddig jutott el a zenekar?

"A nagyon nagy váltás az az volt a zenekar életében, hogy egyre több helyre mentünk játszani, és végre vidékre is. Ahol ugyan nagyon-nagyon nehéz áttörni, de mostanra egyre nő a látogatók száma. Az, hogy Budapestről ki tudunk szakadni, és el tudjuk vinni Magyarország távolabbi részeire is a zenénket, nekünk nagyon fontos, mert különben csak egy belterjes pesti zenekar maradtunk volna.

Amikor először meghívást kaptunk a Parkba, konkrétan megijedtünk, hiszen az egy óriási befogadó képességű hely, és két-három éve még jó volt, ha tizenöten lejöttek ránk a Fészekbe... Emlékezhetsz, abból ketten ti voltatok Polgár Petivel! (nevet) Végül a Parkban közel teltház volt!

A ZP-ben megbízható fellépők vagyunk nézőszám tekintetében, és a szakma is befogad minket, ami óriási megtiszteltetés! Ami zenekari szinten még nagy fejlődés volt, hogy hihetetlenül összecsiszolódtunk zeneileg. Nem tudom úgy elrontani a dolgokat, hogy a zenekar ne legyen rögtön mögöttem!"

 


ANNA AND THE BARBIES:
Pásztor Anna - dalszerző, rap, ének
Pásztor Sámuel - dalszerző, gitár, ének
Vághy Tamás - fuvola, billentyű, scratch DJ
Bubnó Marci - dob, ének
Hernádi Dávid - basszusgitár


Az összeszokottság?


"Az. Hogy tudtunk élőben játszani. Próbálhatunk millió évig is, de ha élőben nem éljük meg azokat a szituációkat, amit kell, meg azokat a zenei fordulatokat, meg a hihetetlen hajtűkanyarokat, a nélkül nem érik össze a zenekar. Ma már érezzük a teret, ha előrelépek, mögöttem a két gitáros rögtön összezár, tudjuk, mikor kell segíteni valakinek... Sőt, a közönséggel is már-már szimbiózisban élünk. Kialakult egy kemény mag, akikre megbízhatóan az első öt-tíz sorban számíthatunk. Amennyiben előfordulna, hogy nehezen indulna egy koncert, ők biztosan gondoskodnak arról, hogy felizzzon a hangulat, onnan pedig a zenekar garantálja annak további fokozását.

Gyakran viccelődünk azzal, hogy a zenekar olyan, mint egy szőnyegbombázás, bárhol dobnak le minket, ott kő kövön nem marad. Volt egy vicces eset, játszottunk egyszer délután Hévízen, a strand előtt. Az összegyűltek persze többnyire reumás panaszaik miatt jelentek meg ott, nem feltétlen az a tipikus fesztivál közönség volt. Hot-dogot ettek, perecet, és ücsörögtek. Gondolkoztunk, hogy, nekik mit játsszunk, hogyan kéne módosítani a repertoárt, egy rock zenekar talpig feketében szemben a nyugdíjasokkal.

Aztán végül mondtam, hogy figyelj Simi (Pásztor Sámuel gitáros, Anna öccse – Sz.G.), minket ide hívtak, mi ezt tudjuk, ez a mi műsorunk, nem fogjuk tudni teljesen átvariálni. Most mit vegyél ki? És akkor mi marad? Lenyomjuk nekik a rockműsort, és aki marad, az marad... És képzeld el, amikor már ott fetrengtem a hátamon, mint egy büdös bogár a Lovermanben, és nyögtem, és üvöltöttem, a mamák elfelejtették a perecet, és tapsoltak! Érdeklődtek, és egy sem ment el!"



Tudnál kiemelni csúcspontot és mélypontot az elmúlt két évből?

"Az egyik legviccesebb az volt, amikor Hernádi (Hernádi „Decibel” Dávid basszusgitáros – Sz.G.) beszakadt a színpadon a Barba Negrában - derékig! (nevet) Az egyébként sem kis súlyú basszerünk az amúgy is nehéz gitárjával elkezdett ugrálni. Az egyik ugrásnál derékig eltűnt, és úgy tartotta felfelé a basszusgitárt kétségbeesetten, a színpad alól. Aztán kihúztuk, megivott két gyógysört gyorsan, még a színpadon, hátul meg leakasztottak egy öltözőajtót, és lefedték vele a tátongó lyukat... (nevet).

A legmélyebb? Az az Orczy Kert volt. Hogy ott mi mivel volt összekötve, nem tudom, de hogy még a lampionok meg az olajfritőz is egyszerre aludtak ki Simi erősítőjével, az biztos... Egy folyamatos búgás hallatszott az egész koncert alatt, nekem néha lekapcsolt a mikrofonom, meg rázott is egyébként. Hosszú távon ez a sok technikai probléma rendkívül frusztráló volt. Azonban a közönség még akkor is ott maradt velünk végig.

Ami még fantasztikus élmény volt, az a Parkos koncert. Orbitális méretű színpad, hihetetlen hang és fénytechnika. Kimentünk remegő lábakkal a színpadra és ott majd teltházas őrjöngő tömeg fogadott minket. Az első sorok arca kifestve, ahogy én szoktam sminkelni magam. A hatalmas színpadon végre kiélhettem magam és nem estem át a gitárosaink pedáljain. Bárhova néztem a színpadon csillogó szemű zenekartagokat láttam."


 



A koncertek előtti összekapaszkodás rendszeres nálatok?


"Igen, az mindig van, egészen a kezdetektől. Eleinte húzták a szájukat a fiúk, hogy ez meg mi? Madonna koncert? Imádkozni is fogunk? Én meg mondtam nekik, hogy csak hangolunk egymáshoz. Csak összedugjuk a fejünket, és üvöltünk egyet… mindenki az első szót, ami eszébe jut. Nem kell különösebben perverznek lenni ahhoz, hogy valaki kitalálja, melyik szavak lettek torokszakadtából kikiabálva… (nevet). Ez mára már babona nálunk. Ha ez elmaradna, talán a koncert is sántítana. Persze, lehet, hogy csak ráfogjuk utólag…"



Mostanra döbbenetes mennyiségű élő felvétel van fent rólatok a világhálón, a fotókról nem is beszélve. Te tudod még követni ezt a youtube-őrületet?

"A legtöbb magyar zenekar letiltja ezeket a „kalózfelvételeket”, amatőrfotókat. Minket egyáltalán nem zavar. Bármi is történt a velünk egy koncerten, azt vállaljuk. Persze, ha egy-egy képen hihetetlenül ocsmány arcot vágunk, vagy épp kitekeredve lógok a szeren és kilógnak a belső szerveim, mi sem ragaszkodunk, hogy címlapsztori legyen.

Nálunk ez a rengeteg megjelenés csak azért hátrány, mert ha valaki ránk akar keresni, nem feltétlen a legjobb minőségű felvételeket találja meg rólunk, néha sokat kell keresgélni, hogy igazán élvezhető videókat találj. A zenekarnak amúgy nagyon tanulságos visszanézni a koncerteket, bármilyen minőségű is a felvétel, rengeteget tanulunk belőlük, rendszerint meg is köszönjük mindenkinek, aki vette a fáradtságot és felvette, feltette a világhálóra."



Nemrég jelent meg az új lemez. Az első, ami ezzel kapcsolatban meglepett, hogy bár az előző album, a Gyáva forradalmár is markáns képi világgal bírt, valahogy erre is rá tudtatok erősíteni a mostani dizájnnal.

"Felkarolt minket a Magna Cum Laude managementje, nekik köszönhetjük, hogy megismertük Hajnal Balázst, egy fantasztikus grafikus srácot, és Trunkos Andrást, akit a Gépfolklórból ismerhet a rock közönség, és aki szintén a zenekar mögé állt. Ezt a furcsa, szürreális, világok közt rekedt angyali közeget Balázzsal álmodtuk meg. Hetekig beszélgetünk, rongyosra hallgatta az albumainkat, főleg a mostanit, elemezte a szövegeinket, nézegette a koncertfelvételeinket, fotóinkat, végül, amikor már majdnem Anna and the Barbies mérgezése lett, megszületett az albumcím: ÁNEM! És vele a véres-harcos angyal, egy agyonkopott magas sarkú csizmában.

Balázsnak pont olyan a vizuális gondolkodásmódja, mint a miénk a zenében. A nagy decemberi Magna-buliéval együtt a mi lemezbemutatós plakátjaink is kikerültek a Körútra! Igazi óriásplakátok!!! Amikor meghallottuk a hírt, rögtön begyömöszölődtünk öcsém Suzukijába, és visítozva nyugtáztunk minden újabb plakátot, ahogy furikáztunk a városban. Nyílván jó néhány kép is készült, ahogy a banda a plakátok előtt pózol. Áááá! Ki vagyunk plakátozva a Körúton, eszméletlen!"



A grafikus sráctól származik a borító ötlete is?

"Igazából az már egy hosszabb folyamat eredménye. Ötleteltünk, hogy mik azok a dolgok, szimbólumok, amik a zenekart jellemzik, amelyek alapján abszolút be lehet azonosítani. Innen jött a lemezbemutató plakátjához is az ötlet, ezek az óriás comb-csizmáim régi harcostársaim, ahogy felveszem, valahogy rögtön rock-bőrbe bújok. Ez kopott, elnyűtt fesztiválcsizma egyrészt rock, másrészt nő, egy picit szex, valahol közben mégis világcsavargó rocker. Nekem ez segít a metamorfózisban, ami a színpadra lépés előtt elengedhetetlen.

Amúgy ha egy ilyen csizmát felveszel a tartásod is teljesen átalakul, olyan „síugrópóz” szerű, ami nagyon hasonlatos bizonyos rock ikonok pucsításához. Gondoljunk itt Mick Jaggerre, vagy Jim Morrisonra, ahogy a mikrofonba kapaszkodva pipiskedtek. Eléggé provokatív, nyers, és szexuális, ami, valljuk be, maga a rock.

Ami a borítót illeti... Ezt az egész művéresdit én egyetlen alkalomra szántam, a Volt Fesztiválra, ami amúgy is a kedvenc fesztiválunk. Nyár közepén egy elég erőteljes érzelmi válságban voltam, volt egy durva mélypont, és hát én igazából mindig fölcipelem az összes terhet a színpadra. Ott fellövöm a sztratoszférába, és amikor lehullik, mint valami pernye, akkorra általában meg is oldódik. Ott volt bennem ez a vívódó, sebzett, véres angyal, aki perlekedik Istennel, és küzd a világgal, no meg főleg saját magával.

Magamra kötöztem két óriási vörös szárnyat, a fejemre öntöttem egy üveg vért és végigtomboltam a koncertet… Nagyon sok minden elrendeződött bennem abban a majd háromnegyed órában, nagy erőt adott az elkövetkezők elviseléséhez. Hálás vagyok a zenekaromnak és a közönségnek, aki ebben partner volt.

Csak aztán annyira megtetszett az embereknek ez a véresdi, hogy több száz e-mail, meg üzenet kaptam, hogy még a vér a vér a vér, mikor lesz még vér? Ki is írtam az oldalunkra, hogy nem szándékoztuk a vért, mint színpadi show elemet bevenni a repertoárba, gyerekek, ez egyszeri volt, de a publikum nem tágított: pesti koncertre is kell vér! (nevet) Úgyhogy aztán a Zöld Pardonban, az egyik buli végén mondtam, hogy elhoztam ugyan a maradék vért, és ha tényleg annyira ragaszkodnak hozzá, én szívesen szétosztom, de senkinek sem szeretném tönkretenni az ünneplőjét, vagy belegázolni az érzelmeibe.

Rájuk bíztam a döntést: öntöttem a jelentkező emberek tenyerébe, ők meg magukra, meg a haverjaikra, azok meg tovább, hirtelen mindenkinek vér kellett, vérben tocsogott a színpad é s az első 2-300 ember a színpad körül, tömeghisztéria lett. Üvöltve kenték össze magukat, meg egymást! Hihetetlen volt, mint halloweenkor, még hajnalban is láttam a Körúton véres embereket, ahogy szívbajt hoznak a közlekedőkre."




 


A november végi lemezbemutatón ezúttal már a Barba Negrában is közel teltházat csináltatok.

"Ez a lemez és nemrég lezajlott lemezbemutató a zenekar szokásaihoz híven, már megint 'all in'-re sikeredett (nevet) Már vagy egy fél éve minden bevételünket az albumra, a bemutatóra fordítottuk. Szerettünk volna úgy megünnepelni a közönséggel a negyedik lemezünk megszületését, hogy valami igazán emlékezetes bált rendezünk. Színpadot építettünk, ipari alpinisták lógattak be fejjel lefelé…

Elmebeteg jelmezeken tükröződött a lézer, felturbóztuk a Barba Negrában az amúgy is színvonalas hang- és fénytechnikát, hat kamerával rögzítettük is az estét, hogy akik lemaradtak volna, azoknak is meg tudjuk majd mutatni. És a legfontosabb, a belépő mellé mindenkit meg tudtunk ajándékozni az új lemezzel! Igaz, hogy taxira hazafelé már a rajongók dobtak össze, de az a fergeteges este, a tébolyult teltházas tömeg, és az a rengeteg fülig érő vigyor mindent megért.

Három hete próbálunk megválaszolni minden levelet, ami a koncerten jártaktól jött, de még mindig nem sikerült a végére érnünk. Hihetetlen jó végigolvasni a sok-sok dicséretet és köszönetet! Minden megérte!"



ANNA AND THE BARBIES - Lemezbemutató (teljes koncert, Barba Negra, 2012/11/30)

 



Már régebben is mondtam neked azt hiszem, hogy az Anna And The Barbies talán azért is működik, mert olyan dolgokat szabadítasz fel az emberekben, amiket maguktól nem csinálnának, nem élnének meg, de abban a másfél órában mégis magukra tudják venni. Te fellövöd, ők pedig magukba szívják.

"De jó! De megfordítom az egészet, nekem is ez a másfél óra, amikor kilépek magamból teljesen. Amikor a szélsőségeim határain túl vagyok, Marilyn Manson és Marilyn Monroe leszek egyben. Az abszolút én vagyok, de minél szélsőségesebben megyek el az egyik végletem felé, a másik oldalra is annyira kell elgyalogolnom. A spiritualitásban is nagyon erősen meg kell kapaszkodnom. Jógázom, vagy teljesen kiürítem az agyam, kell, hogy egyensúlyba hozzam magam, mert veszélyes lehet, ha túl egyoldalúan megyek el bármelyik irányba.

Hajlamos vagyok a szélsőségekre. Azért is költöztem ide (az interjú Anna otthonában készült – Sz.G.), hogy legyen egy lakható, nyugodt, tiszta, szép környezet körülöttem, ami kiegyensúlyoz, mert az a kilenc négyzetméteres hely, ahol korábban, majdnem hat évig éltem igazi rock and roll kuckó volt, de kezdte elfogyasztani a lelkem. Ezzel a civilizált háttérrel, környezettel már bedobhatom a gyeplőt néha úgy is a lovak közé, hogy tudom, van egy hely ahol meleg van, védelem, és ha nagyon nagyot esnék, most már össze tudom rakni magam, hogy másnap ismét funkcionáljak mint nő, vagy mint emberszabású lény."



Tudom, hogy ezúttal egyáltalán nem dolgoztatok hagyományos értelemben vett stúdióban.

"Minek is? Konkrétan skype-on voltunk összekötve öcsémmel, meg a zenekar többi részével, úgy tartottuk a kapcsolatot. Te hol tartasz? Basszus kész van? Told át. Hernádi feljátssza a basszust a dobalapra, áttolja a sávokat Siminek, ő rárakja a gitárt, keveri, összerakja, áttolja nekem, én rá az éneket, és így tovább. Olyan volt, mintha csak a szomszéd szobában lennének. A dob meg a basszus alapok felvétele megvolt a próbateremben, vittünk hangkártyát, szépen bemikrofonoztuk, bár a basszusgitár ott csak mankó volt, a véglegeset Dávid is otthon vette fel.

Először ugyan Simi is felállította felállította a Marshall siratófalat a próbateremben, mint valami Slayer dalban, beállt elé, aztán rájött, hogy otthon ugyanolyan jó, úgyhogy ugyanezt berendezte inkább Dabason, és ott vette fel a gitársávokat ő is. A szomszédság nagy örömére (nevet).

A végeredmény minőségét tekintve nem számottevő a különbség a többezer forint per órás stúdiófelvétel és az így kapott eredmény között, viszont sokkal-sokkal személyesebb, nyugodtabb hangvételű albumot kaptunk!"



Elég sokáig is bütyköltetek a felvételekkel.

"Az a baj, hogy jó értelemben véve mindig túlpörgetjük magunkat. A lemez készítése olyan volt, hogy végül már rendesen rosszul voltam a fáradtságtól, annyira készen voltam. Az utolsó héten már nem is nagyon ettem, nehogy elaludjak. Az öcsémnek a számítógép egerét fogó keze pszichésen begörcsölt, konkrétan nem tudta megfogni... 18-20 órákat töltöttünk naponta a felvételekkel. Nagyon szépet akartunk, nagyon mélyet, és ebben az értelemben a leadási határidő inspiráló is volt."



Van pár keményebb és sűrűbb dal, ahol Hernádi úr kiélhette magát.

"Abszolút! Bele is varázsolt mindenfélét. Mindig Simi a szűrő amúgy, ad neki egy alapötletet, hogy mit szeretne a dalba, aztán azt Dávid is vagy teljesen megváltoztatja, vagy csak hozzátesz, díszít."



Talán érdemes volna a dalokon végigszaladni, annál is inkább, mert a közönség ezek jó részét korábban még nem ismerhette, vagy legalábbis nem ilyen formában. A Márti dala például rögtön az elején meglepett, hiszen koncerteken eddig egy ennél rövidebb verzió hangzott el, de az új középrész az After Hours című dalotokból átmentett magyar szövegrész is abszolút beleillik.

"Ugye, hogy milyen szép? Sokáig gondolkodtam, hogy ér-e így átmenteni szövegrészletet egy korábbi dalunkból, de ez itt lelte meg az igazi értelmét. A középrész amúgy a Quimbys Kiss Tibitől származik. Annyira tiszta lelkű emberke, aki azért túl van már mindenféle rock’n’roll mocsáron, szerettem volna, ha ketten tudjuk terjeszteni a dal üzenetét, amiről, azóta kiderült, lélek-gyógyító.

Volt az eredeti „gerjedős” változat, amit eddig koncertről ismerhettek, az még elég spontánul született. Mondtam Siminek, szeretném, ha szabadon váltanád az akkordokat, amikor érzed. Próba nélkül játszottuk először élőben is, a Szeparéban. De így valahogy még nem volt teljes, és amikor Tibivel beszéltünk erről, ő is ragaszkodott hozzá, hogy nézzük át együtt, tényleg szeretett volna ő is benne lenni. Megállapodtunk, hogy hagyunk rá négy órát, amiből három és fél azzal telt el, hogy csesztették az erősítőt, tudod, mint a gyerekek (nevet). „Vááá, ezt bedugjuk oda, és a Marshallt rátesszük a Voxra”, aztán az utolsó fél órában nagyon gyorsan összeállt a lemezen is hallható végleges változat. Furcsán Quimbys ízű, de nagyon illik oda."



Nem volt titkos, ki volt Márti, és mi a Márti dala szám üzenete, de nem tudom, ezt mennyire szeretnéd itt boncolgatni.


"Annyit talán, hogy Fésűs Márti nagy Anna And The Barbies rajongó volt, és közvetlen barátunk is. Igazából az utolsó pillanatig olyan életet élt, olyan szabad volt, és annyi pozitív energiát adott mindenkinek körülöttünk, ami példaértékű. Aztán egy teljesen váratlan és szerencsétlen dolog folytán elment közülünk. Az ő emlékére készült ez a dal, arra figyelmeztet, hogy soha nem szabad teljesen elásni az élet adta lehetőségeket.

Fölébredtem egy hajnalban, és egyszerűen kibucskázott belőlem a szöveg. Amikor zokogok, és úgy pötyögöm be a telefonomba a szavakat… A dallama már együtt jött a szöveggel, pontosan éreztem, pedig ez egy népdalszerű téma, az ismétlődését tekintve legalábbis, holott nekem abszolút nincs közön a népdalokhoz."



ANNA AND THE BARBIES - Márti dala (a 2012-es Ánem! albumról)


 



A Márti dalával kapcsolatban már a lemezt megelőzően is voltak erős visszacsatolások felétek.


"Igen, és ez nekünk is erőt adó, mutatja, hogy Márti üzenete él és értelmet nyer. Van pl. egy srác, nem tudom, pontosan hány éves, 40-50 között lehet talán, nagyon jó pozícióban lévő üzletember. De boldogtalan volt, csak ez igazából számára sem derült ki egyértelműen. Aztán az egyik koncertre lejött, a barátnője lerángatta, meghallotta ezt a nótát, a Márti dalát, sírva fakadt, mert abban a pillanatban ráébredt, hogy gyökeresen meg kell változtatnia mindent az életében. Következő hétfőn felmondott, mindent otthagyott, és elkezdte azt csinálni, amit szeret, csak a családjával és a kedvesével foglalkozik.

Írt nekünk egy levelet, hogy boldogabb, mint valaha, és nagyon köszöni! És ebben valójában Mártika keze van, még úgy is, ha ezt nem tudják az emberek. De a szakmából is olyan emberek találnak meg ezzel kapcsolatban... Zséda például. Őt felületesen ismerem csak, múltkor a televízióban összefutottunk, és kérdezte, mi az a dal, amit a múltkor énekeltél, tudod, olyan gyönyörű volt, nem énekelhetném? Dehogynem, énekeld!

Tóth Vera is kérdezte, hogy a soul zenekarával játszhatnák-e, de az After Crying zongoristája is, aki akkor hallotta, amikor a MüPában vendég voltam a Kiscsillagnál, és Lovasival közösen is elénekeltünk. Az is milyen már?! (nevet). Végül kitaláltuk, hogy Márti dalának legyen egy külön fóruma, ahol összegyűjtjük ezeket a verziókat, sőt, mi odaadjuk az eredeti alapot, és mindenki csinálhat magának saját verziót. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű dolgokkal fogunk találkozni."



Meglepett, hogy nyitódal lett belőle, valahogy az utolsó gondolatom lett volna, hogy az elejére illene, de nagyon is működik.


"Ugye? Azt mondta az öcsém, mindenhova tedd, csak az elejére ne! Két napom azzal ment el, azaz 48 óra, hogy kisakkozzam a dalsorrendet, de Márti dala valahogy mindenhol elvágta a dolgokat, ahova csak beraktam. A borítóhoz is ez áll talán legközelebb, úgyhogy végül mégis a legelején találta meg a helyét."



A Csillagokkal álmodom viszont egy olyan dal, amit ismertük korábban.

"Ezt nem, ez teljesen új. Vallásokról szól, úgy általában, hogy milyen dolgokban keresnek vigaszt az emberek, hogyan törekednek erre a fajta teljességre is. Persze nem filozofikus módon fogalmazva, és nyílván megjelenik az 'álmodozó én' is, aki csillagokkal álmodva felfelé törekszik. Mondhatjuk, hogy az ég és a föld közé rekedtség jelenik meg, ez megint visszautal picit a borítóra is. Vághyka (Vághy Tamás billentyűs – Sz.G.) zseniális dolgokat tett hozzá a dalhoz, ami alapjában megadta a hangulatát."



Zenekari szülés volt ez a dal?

"Aha, ez konkrétan az. Addig erőszakoskodtam, amíg zenekari szülés lett belőle!" (nevet)



Érdekes, hogy Vághy Tomit kiemelted, mert én is azt érzem, hogy tudatos volt, hogy összességében is jobban belefolyt most a dalokba, ami sok más helyen is érződik a lemezen.

"Ő akkor került a zenekarba, amikor a Gyáva forradalmár legtöbb dala már készen volt. Egy csomó mindenben így is jól működött, egy picit mégis mindig outsidernek érezhette magát a letisztult rock miatt. Amikor a Parkban játszottuk a Perl Jam nótát, ott pl. ő is gitárt fogott. De minél többet játszottunk együtt, ez annál inkább finomodott. Kialakultak az új dalok, amikhez már ő is hozzátette a dolgokat. Nekem amúgy határozott célom, hogy a zenekar aktív tagja legyen mindenki, így lesz ízes, így lesz 'miénk' a dolog."



A Négykézláb megint csak ismerős lehet, ez mára a rádiót is lassan két vállra fektette.

"Ja, igen! (nevet). Ez a mi kis Beatles-punk nótánk. Volt pár másik dalunk is a rádióban, a Néha, vagy a Teszt például, ami finom rotációban ment, aztán az előző lemezről a Gombóc az, amiből gépszíj lett. Négyszer, hatszor ment naponta, szerintem már a szerkesztők is rosszul voltak tőle (nevet). De az biztos, hogy nagyon sokat segített. Aztán a Négykézláb is bekerült hozzájuk, és el is kezdett működni, ráadásul ezt már hónapokkal az Ánem! megjelenése előtt élőben is játszottuk. Az eredeti felvételhez képest nem sokat változott egyébként, egy kicsit a keverésben talán, de alapvetően ugyanaz maradt."



A Négykézlábról sokan nem tudják szerintem, hogy a könnyedebb hangvétele ellenére egy igazi rock'n'roll éjszaka szülte.


"Valahol ez egy szerelmes dal, csak az ivással összekapcsolva. Na, nem mondom, hogy ez valami vallásos purgáció volt, de mi is beszórakoztunk a Volt Fesztiválon, és én ott összetűzésbe kerültem valami olyasmi dologgal, amit a mai napig sem értek, valami gyrosos problémakör volt. Azt hiszem, valami büfésnek próbáltam megmondani, mit ne csináljon a gyrossal, amit nekem ad! (nevet). Na mindegy, nem volt nyilván igazam, meg hát amúgy sem kell a kedves ott dolgozókat macerálni, bármennyire is át akarnak verni.

Aztán elmagyarázták, akik szeretnek engem, hogy hülye vagyok, csak én akkor már abban a stádiumban voltam, hogy ők is hülyék! (nevet). És akkor világgá mentem. Végigszórakoztam az éjszakát, összehaverkodtam millió nagyon jó fej emberrel, aztán egyszer csak néztem, hogy közben már mindenki hazamegy, és erősen hajnal van. Édes istenem, hol a telefonom, 40 ezer nem fogadott hívás, a kedvesem, hogy hol vagy, élsz, mit csinálsz, ilyenkor azért húsz esélyes, hogy mi történt veled. Akkor jó, hát akkor megyek, megkeresem az enyéimet.

Amíg vártam, hogy jönnek, meg reagáltak a telefonra, az alatt fogalmazódott meg ez a dal bennem, hogy, mennyire fontos, hogy az embernek legyen valakije, akihez ilyen állapotban is hazakúszik, és még várja szeretettel. Akár a barátai, a kedvese, a szülei, akihez csöndben hazavárják, amikor 'kitombolta' magát. Ez a dal ott és akkor meg is született."



Ezután jön a Here We Are, ami ezen a lemezen Simi nagy pillanata, de érzésem szerint az egyik leghúzósabb dal is. Téged ismerve nehéz lehetett visszatartani, hogy a mostanáig ne vegyétek elő koncerteken.

"Nem volt kész! Így nagyon egyszerű volt visszatartani! (nevet). Igazából szövege nem volt még, pedig én nagyon nyomtam volna már. Van egy másik dal is, a Macska, ami ez után következik, azzal is hasonló volt a szituáció, az is a bemutató előtt bő két héttel lett készen.

A Here We Are amúgy Simi nótája, ő írta még a nyár elején, de ő is énekli. Sokáig nem volt hozzá bridge rész, másfél hónappal a lemezleadás előtt állt csak össze. Eredetileg magyar szöveget tervezett hozzá, én viszont nagyon azt érzetem, a lüktetéséből, a kisugárzásából, hogy ez a zenekar nótája, egy igazi 'here we are', ami magába foglalja, hogy, jöttünk, csináltuk, botladoztunk, sok hiba,minden ellenállással szemben, de bármi jön, akár rosszabb lesz is, itt vagyunk!

Ehhez a közösségi érzéshez egy konkrét történetem is kapcsolódik, amikor tavaly a Pannónia Fesztiválon játszottunk, és fellépett a Twisted Sister is. Mi délután négykor voltunk, de nyilván ott maradtunk még bulizni. Aztán a Twisted Sisternél jött ez a hatalmas közösségi érzés, Hernádi Decibel elkezdte ezt a nagy malomkörzést, és így üvöltve rohangászott, Vághy Tomi, aki ugye a jól szituált, ugyanígy, én is rohantam, a Simi meg már csak röhögött rajtunk (nevet) Üvöltöttünk, összekapaszkodtunk, felemeltük egymást, és ez az, hogy mit jelent a zenekar! Ebben a nótában benne van, az egész utunk idáig, maga életérzés, ami bennem ezzel kapcsolatban dolgozik."



És miért lett végül angol nyelvű?


"Nagyon prózai volt az oka, Simi felénekelte halandzsa szöveggel, amiből csak az a sor volt meg, hogy 'Here we are'. És ez annyira erős, és annyira megadta a témát, viszont magyarítani nehéz lett volna. 'Itt vagyuuuunk...' - ez így elég béna, nem? (nevet) Ez így nemzetközi. Ezek a nagy metal lendületvételek kívánják az angolt."



És mi a sztorija a Macskának, amire amúgy az új slideshow klip is készült?


"Ez nagyon érdekes dal, van benne némi akaratot sugárzó üvöltözés. Ez egy vers, amit még tizenöt évesen írtam. Az nem most volt... igazából huszonöt éve! Egyike volt az első verseimnek. Emlékeztem, hogy van, és most valahogy elő is vettem azt a régi kis kötet, amit akkor írogattam. Valahol itt is van, várj, meg tudom mutatni! Tessék, 1988! Még egy Depeche Mode idézetet is írtam az elejére. (Kézírásos felirat egy füzeten: „Pásztor Anna képei a világról vers?-ben”, benne minden írás mellett dátum, a Macska eredetijénél: „1989. február 6., 9 és 10 óra között,este” – Sz.G.)

A többi része mostani, egy éve, ha íródott. Az intro-rész egy mélyen túlfűtött, szexuális tartalmú, kicsit bújtatottan, szépen átszőve. Maga a dal pedig arról szól, amikor szerelmes vagy, de aztán váratlanul megfordulnak körülötted a dolgok. Amikor azt érzed, hogy egy nagy Artúr király korabeli kard megfordul a szívedben, és úúúgy fáj, mikor valaki keresztül döfi... Amikor már sírva nevetsz kínodban.

Elég nyers a szövege, az 'aszódna meg a szerelem', a 'vattát tömök a szívembe' már a rádióbarát verziója a dolgoknak. A végleges formája amúgy egy Tarantino-s körítésű, amolyan punkabilly lett, ami abszolút megadta a kiüvöltöm-magamból-a-fájdalmat érzetet is. Ez a dal a szerelem fájdalma és akarása egyben."
 


ANNA AND THE BARBIES - Macska (a 2012-es Ánem albumhoz)

 



Itt a szöveget illesztettétek a zenére, vagy a zenét formáltátok a szöveghez?

"Eleve nagyon ritmikus a szöveg, és annyira rockabilly tempója volt, ami determinálta a dallamát. Ehhez pedig behatárolt volt a zeneiség, ami jöhetett. Mindezeken belül viszont az öcsém annyira zseniálisan kezdett el mozogni, hogy ezt a punkos nyersességet és durvaságot is nagyon elkapta. Amikor meghallottam ezt a torzított hangot, meg a dübörgő tamokat, nekem is furcsa flash volt, hogy már tizenöt évesen ennyire pulzált bennem ez az érzés. Akkor vettem elő ezt a könyvecskét, és ez a szöveg gyakorlatilag 'up-to-date' beleillett."



Ezután újabb angol dal jön, a Thorns Through Your Heart.


"Ez egy átvezetés igazából, azért tettem ide be, hogy picit megállítsa a jelent, amiről egészen idáig szólt a lemez. Nem is volt először egyetértés a tekintetben, hogy mit keres itt ezen a ponton egy lassabb téma, de a Macska dübörgése és üvöltése után ez pont arról szól, hogy a háborgó elmédet és lelkedet csitítsd le. Én nagyon szeretem, ráadásul az öcsémmel duettezhetek, és ez számomra egy nagy dolog. Erős határvonal ez a lemez közepén."



Akkor a Leltár ez után kifejezetten ide vág, tekintve, hogy ez leginkább egyfajta belső számadásnak tekinthető talán.

"Ezt már játszottuk párszor, még ha nem is annyit, mint más új dalokat. Egy párhuzamara épül, amiben az ördög a főpincér, aki végül elkerülhetetlen az ember elé áll, hogy számot kell adjon mindarról, amit csinált. Márti dala is hasonló számadás valahol szólt, csak az egy pozitív üzenet, hogy emberek, kezdjetek el élni! Ez meg, hogy kezdjetek el úgy élni, hogy utána ne legyen szégyen! (nevet) Viccesen van megcsinálva, ott áll a frakkban szépen a főpincér, és mutatja a végelszámolást, volt egy kis csalás, egy kis hűtlenség, egy kis vendetta, a fő bűnöket felsorolja, a refrénben pedig felvillan a kárhozás. Maga a dal masírozós jellegű, bár valaki múltkor azt mondta, hogy még musicales felhangja is van. Rock musical."



A Szingli Party megint sem egy vidámnak tűnő dal.


"Ez full az öcsém dala. Ő írta a szövegét is, de 'sajnos' nekem kellett felénekelnem! (nevet). Nagyon nem tudom átérezni a harmincas-negyvenes szingli nők életét, valahogy sose keveredtem ebbe a helyzetbe, de nyilván láttam párszor, mi a valóság, amikor lerángattak néha ide-oda. Nem egyszerű azért...

Főleg diszkós körökben, ahol egyébkén is hűvös, hideg, kifejezetten erőltetett környezet van. Mint a húspiacon, próbálják a szingli nők a frissen szétaerobikolt testüket eladni. Csak 'vegyetek meg', és akkor még én is érek valamit! Ez egy nagyon szomorú dolog. Valahogy félresiklott ez az egész táncos mulatság. Vannak ezek a szingli partyk, ahol büszkén vállaljuk, hogy szinglik vagyunk, holott ez valahol a társadalom félrecsúszása, hogy ennyi szingli férfi és nő van, és az emberek ennyire nem tudnak együtt maradni.

Egyszer például játszottunk a Szimbolban Pesten, és ott el is mondtam, hogy kedves fiúk, ha tetszik, amit én itt üvöltözök, akkor lesztek szívesek eljönni mondjuk egy fesztiválra, mert ott ugyanezek a csajok megvannak, csak nem kell fizetni marha sok pénzt, taxit, meg koktélokat, hogy felszedjed őket. Más körülmények között tisztább, őszintébb az emberi kapcsolat. A rockzene őszintesége ebből a csinált, kötelező körökkel megáldott, ember nélküli világból kilóg."



Ez egy másik konkrét pont, ahol Vághy Tomi minimálra vett szintijei határozottan megdobták a nótát.

"Vághynak nagyon modern agya van, nagyon érzi ezeket. Mosolygok mindig, mert amilyen jól szituált, szemüveges kis gyerek volt, néha koncerten hátranézek, és már majdnem hogy vicsorog, annyira ráérzett erre a zúzdára. De azért még mindig ő a nyugodt erő, és nagyon örülök, hogy van egy ilyen ellenpont a zenekarban. Hernádinak pl. teljesen ellentéte a csapatban. Ők a zúzás és a kísérletező szellem, és ezt az öcsém remekül egybe tudja olvasztani. Azért persze Hernádi is hiába a 'sötét oldal', közben csak ő a 'mamasita' a zenekarban. Ő is nagyon sok mindent tesz hozzá a dalokhoz."



Az Ünnepélyesen megint egy már letesztelt dal, ez a ti kis „anti-szerelmes” nótátok.

"Na, igen, mint amikor valaki hisztis kislányként üvölti, vagy mondjuk Kardos Janó, akivel közösen énekeljük hisztis kisfiúként, hogy 'nem leszek sohasem a játékszered' és 'ünnepélyesen fogadom, hogy nem leszek többé szerelmes'! (nevet). Van benne egy durcás érzet. Hogy nem leszünk, csak azért se, aztán persze, hogy mindenki újra szerelmes lesz, még szép."



Az viszont érdekes, hogy az élő verzió erejéhez és súlyához képest át lett hangszerelve a stúdióváltozat. Igazán nem is értem, miért.


"Hát, figyelj... Igen, ez amolyan pofátlanság tőlünk, de annyira nincs főnökünk, nincs senki, aki megmondja, hogy mit 'szabad', meg mit nem. Szerintem elkanászodtunk, mint a gyerekek!" (nevet)



Szóljunk Jávornak (Jávor Péter, a zenekar menedzsere – SzG), hogy ültessen a nyakatokba egy producert?

"Neeem! (nevet) Levetjük magunkról úgyis. Nagy a szabadságvágy. Engem régen volt, hogy munkahelyemről is kirúgtak, mert nem tudtam megfelelni annak, amivel nem értettem egyet. Ha most hoznának egy producert, konkrétan az lenne, hogy ááh, persze, így lesz, igen, igen, aztán meg... Érted, mivel fog fenyíteni? Elveszi a mobiltelefonomat? Ha a gitáromat elveszi, akkor meg megölöm! (nevet) Nincs mivel fenyegetni.

Két éve lesz lassan, hogy élőben is játsszuk ezt a dalt, ami valljuk be, nem a világ legbonyolultabb rock nótája, de hát nem is az a funkciója. Őszintén? Az volt bennünk, hogy próbáljunk meg valami mást is kihozni belőle, ne rakjuk ugyanúgy össze a lemezre, legyen picit más. Az öcsém belerakta ezeket az 'ubijubi' hangulatú díszítéseket, amin amúgy halálra röhögtem magam, de nagyon élveztük, hogy elment ilyen irányba. Abszolút korrekt amúgy a véleményed, hogy ez nem így szól élőben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az a keményebb verzió, ami koncerten megy, és ott működik is, az felvéve valahogy kevés lett.

Az ugrabugrát most fel is díszítettük. Erre egyetlen egy pardonunk van, hogy terveződik egy olyan album, amire úgy húsz nótát felveszünk élőben, egy koncertlemez tulajdonképpen. Jávor is nagyon párolja ezt, mert így meglesz az arculata a zenekarnak ebből a szempontból is, mert tény, hogy élőben nagyon erősek vagyunk."



Na, ez után jön viszont a kakukktojás, amit tényleg nem tudok hová tenni.

"A Polaroid, a mi kis 'Wham! számunk'. Amit Frankkel éneklünk. Ő régebben a Hiperkarmában dobolt, meg most gitározik. Ez egyébként nem egy konkrét Wham! nóta megfordított változata, maximum hangszerelésében emlékeztet rájuk. Frank is ezért írta bele a szövegbe hogy Last Christmas, lévén először ő is tótágast állt tőle! (nevet).

Maga az a dal sem rossz egyébként, csak mivel anno bele lett téve ebbe az echte '80-as évek bugyipopba... Ennél lejjebb nem volt, ez a pzzszzss-pzzszzzz, ezek a szintik, meg az őrületes effektek, tényleg, amiben mi felnőttünk. Hiába szerettük Hendrixet, azért kaptuk rendületlenül az egyetlen egy német nyelvű rádióadóból ezt a vonalat. Ezt a szöveg jól ki is mondja, akartunk egy erős nyolcvanas évek rettenet zeneiségét ellenpontozó szöveget.

Azért is Polarorid a címe, mert ezek a régi emlékek olyanok, mintha régi fotókat előszednél, és megnéznéd, mi volt a múltban. Nekem pl. zöld volt a hajam, fel volt nyírva, itt lógott egy tincs, és olyan voltam, mintha skorbutos lennék. Idiótán néztél ki, és a lehetetlen nyolcvanas évek lehetetlen zenéivel szenvedtél, de mégis, sok ember esetében ma már meg lehetne kérdezni, hogy hol van az akkori lázadás? Hova lett az a csaj, vagy az a fiú, aki ha kellett, létrát épített a holdig, vagy meztelenül flangált a gangon? Ehhez kellett ez a nagyon erős környezet."



Aztán súlyos ellenpont következik.


"Na, a stég melletti KISZ-táboros andalgás megvolt, de még mielőtt az ember leborulna a padról, jön egy jó nagy rúgás, és beköszön ez a nóta, ami még nekünk is új volt. Ez a 'Drop D Metal' néven elhíresült számunk, ez volt a munkacíme, koncerteken is így játszottuk korábban.

Ehhez két történet is kapcsolható. Az egyik, amikor a Hegyalja fesztiválon megálltam az egyik metal színpadnál, néztük a zenekart, hörögtek, üvöltöttek. Mondtam Siminek, te basszus, ez nekem nagyon tetszik. Nem tudom megindokolni, miért, de hogy van ennyi alja? Akkor elmagyarázta, hogy le vannak szépen hangolva. Aha, ok, te figyelj, azonnal hangoljunk mi is, engem nem érdekel, még a dobot is hangoljuk le! (nevet)

A másik ide vágó történet a tavaly december 30-i elképzelhetetlen szürreális éjszakánk, két fellépéssel. Az első az Old Man’s-ben, ahol nagyon nagy hangulat volt, majd rögtön utána a másik, ami egy privát meghívás volt. Egy szado-mazo fétis buliban léptünk fel, hajnali fél négykor, elképzelhetetlen helyszínen és emberek között. Teljesen szürreális, a valóság határát súroló dolgok ütöttek meg ott.

A zenekar majdhogynem sokkot kapott a látványtól, meg egyáltalán mindenki, aki kitartott velünk. Többek közt Polgár Peti is, aki a metal rajongótáborunk egyik jeles képviselője. És mivel mind e mellé iszonyatos csúszás is volt, a nagy pauzában az öcsém PP-vel beszélgetett a rock és metal zenéről. Valahogy mindezek hatására, és hogy ez a beszélgetés segített túlélni az éjszakát, írta ezt a dalt.

A Calling All In címében a kártya és az éjszakai élet között húztunk párhuzamot. A pókerben az 'all in', amikor betolod mindened, hogy lássuk, most mi lesz. Az éjszakának is van egy olyan része, amikor mindent bedobunk, és majd elválik, a hajnal hol talál meg."




 



A Túl az Óperenciánt aztán megint valami összefoglalásfélének érzem.


"Ennek az elejéhez Simi írt egy mini szimfónia szerűséget, amit élőben nem fogjuk játszani, de általa van egy kis kiegészítése. Ez egyébként egy reggae hangulatú nóta, bár ezt csak, mint hangulatelemet használtuk. Véletlen sem valljuk magunkat reggae-értő vagy orientált zenekarnak, egyszerűen a dalnak van egy háború utáni lepusztult, világvégésen utópisztikus hangulata.

Persze itt egy globálisabb, emberre és emberiségre bontott elszámolásszerűség van: amikor ott vagy a szakadék szélén, mindenki elhagyott már, nincs kitől félned, nincs kitől kölcsönkérned, és itt a vég, hova futsz majd, mit találsz ki, mi segít azon túl? Meddig kell eljutni, hogy hihessünk abban, hogy van olyan létezési forma, ahol nincsenek hazugságok, meg féligazságok, ahol paradicsomi idill megvalósulhat? Bár én hiszek abban, hogy ez világvége nélkül is létrejöhet."



A címadó dal végül a lemez végére került, mégis, az egyik legfontosabbnak érzem.

"Az Ánem! az egyik személyes kedvencem. Ez egy fohász. Van egy nagy monumentális refrénje, ami szemben áll egy egész pici csöndes fohásszal - majdnem egy sírás. Arról az állapotról szól, amikor az ember már nem igen tud belekapaszkodni önmagába sem, amikor az egyetlen kis fény, ami még világit, a saját lelke, de abban sem biztos, hogy ő maga él e még egyáltalán. A refrén pedig a kinyilatkoztatás, amibe beágyaztam angolul a miatyánkot is."



Érdekes kettősség, egész hosszú zenei lecsengéssel, ami nem is jellemző igazán ránk. Az egész nóta nem igazán jellemző rátok, de pont ezért is mondtam korábban, hogy ez talán a valaha született legzeneibb dalotok. Valahogy árnyaltabb is, nem annyira direkt.

"Már csak témáját tekintve is egy másabb fajta kinyilatkoztatás, és ennek azért meg kell emésztődni az emberben. Szépen zárja le a lemezt, keretet ad az egész albumnak. Az album elején van egy felszólítás, aztán a jelenből elmegyünk a múltba, egy nagy-nagy útkeresés után ez a fohász bezárja, és végül visszatérünk a borítón látható angyalhoz. Ez után a záró Don’t Go Home már csak egy bónusz track."



A Don’t Go Home számomra érzetben és hangulatában is az előző lemezes Borher And I testvére még ha nyilván más jellegű is a személyes töltés.


"Nyilvánvalóan az én részemről személyes dolgok is benne vannak, de nem akartam direkten személyessé tenni. Ez egy ölelés, dal olyasvalaki felé, akit nagyon szeretsz, és szeretnéd, hogy ne rohanjon tovább, hogy maradjon még veled. Hogy ebben az őrületes rohanásban az emberek valójában is találjanak egymásra."



Vághy Tomi itt is remekel.

"Hát ebben gyönyörű. Nagyon szép. Gitáron írtam a dalt, és mondtam neki, hogy az akkordokat hozza be valahogy, és gyönyörűen megcsinálta. Az esőzéses hangulathoz ragaszkodtam, szépen megadta az egésznek az atmoszféráját. Aztán, hogy mennyi fog lejönni az embereknek ebből az egész lemezből!" (nevet)



Személy szerint úgy érzem, hogy maradt a Gyáva forradalmár által kijelölt ösvény, valahogy mégis eklektikusabb ez a lemez, bizonyos értelemben kevésbé egységes is, mint az elődje.

"Szerencsések vagyunk, hogy nem vagyunk határok közé szorítva. A kísérletező kedvünk, az érdeklődésünk viszont végeláthatatlan. Az öcsémmel ketten vagyunk a fő dalszerzők, de én mindig másfelé koslatok, mint ő. És ott pulzál a zenekar középen, ettől lesz keményen Anna And The Barbies. Az élő hangzás meg egyértelműen determinál bennünket a kemény rockba.

A kritikusok, ha vannak még egyáltalán zenei kritikusok, hallgatják bárhol a zenekart, biztos fenékbe is fognak majd rúgni, hogy nem következetesen lépünk tovább. Benne van a kockázata, hogy hogyan gondoljuk mi ezt az eklektikusságot? De mennyire érdekel ez bennünket, amikor közben óriási Marshall-ládák előtt süttetjük a fenekünket?" (nevet)




 



Túl vagyunk a lemezbemutatón. Látsz már valami konkrétabbat a jövőbe nézve is?

"Most a lemezbemutatóig gondolkodtunk csak előre. Illetve, ami még tervként van, de ezt csak félve mondom, az a külföldi Eurosonic fesztivál. Ha oda kijutsz, egy hét alatt fellépsz kétszer vagy háromszor, miközben ott van száz, vagy százötven szervező, akik Európa összes nagy fesztiváljára dolgoznak, ott simán szerződések köttetnek. A Kerekes Band pl. egy csomó kint fesztiválra bejutott tavaly így. Az, ami lehetetlen Magyarországról, lehetőségként ott meglehet.

Csinálunk egy honlapon keresztül elérhető angol nyelvű oldalt, egy presskitet, amin egy referenciaanyag lesz összeállítva. Valahogy azt érzem, hogy bár sok jó zenekar van, de eleve kevés a csaj-frontú, és ezzel, ami tűz van bennünk, lehet, hogy tudunk tovább hasítani. Úgyhogy távlatként most ez van terítéken, erre szeretnénk kijutni, és persze az élő album, szerintem fél éven belül. És nyárra már van egy MüPa dátumunk is, bár az akusztikus. Az is nagy borulás lesz..."




 

Hozzászólások

[011350]
bogar01
Én nagyon szeretem ezt a zenekart, de a cikkben sokszor említett rock nem igazán jön át ezen a lemezen a keverési arányok miatt. Jó ötletnek tartom a koncertlemezt, de szerintem a sorlemezeket is együtt játszva kellene felvenni, ugyanis tényleg metalzenekarokat megszényenítően feszesek tudnak lenni élőben.
Sok sikert nekik!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS