ZUD - Letölthető új dal a pécsi electro-metal brigádtól

A 2013-as EP előzetese

2012. december 27. (csütörtök) 06:52 | utoljára módosítva: 2012. december 27. (csütörtök) 07:10

A 2012 januárjában elindult, electro-metalt játszó pécsi ZUD idén már jelentkezett egy Machine Born című EP-vel, de készül a következő EP is, a Fall Into Oblivion, amelynek egy dalát máris meg lehet hallgatni, le lehet tölteni.


"Zenekarunk - hosszú tervezés után - januárban indult útjára, majd július végén előálltunk a 35 perces Machine Born EP-vel. Azóta halmozzuk a koncerteket és már tervezzük a nyári bulikat!

A zenénkben különböző elektronikus zenei műfajokat keverünk a heavy metal különböző ágaival. Ebben az underground produkcióban az energikus és meglehetősen barátságtalan zene mögött egy kegyetlen és annál valószínűbb jövőképről született gondolatok dolgoznak.

A ZUD egy lehetséges jövőkép mögé tekint be. Alapvető kérdése, hogy merre tart az emberiség, és a technikai fejlődés mellett meddig ember az ember? Az alapvető téma a 'Gép születésére' épül, amikor az emberi lélek lehetőséget kap arra, hogy új formában létezzen.

Próbálunk válaszokat keresni arra, hogy mi történne, hogy mi fog történni az ember lelkében és ez miként érinti az emberiséget. Vajon a Föld legkegyetlenebb faja milyen eszközöket választ a környezete átalakítására, ha hús és csontok helyett acél és szilícium formájában létezik?


Az elmúlt hónapban a Machine Born EP-hez forgattunk egy videóklipet, amit 2013 elején fogunk bemutatni. Ezt követi majd a legfrissebb dalunk, a progresszív-trance-dubstep elemekkel vegyített metalt képviselő Dzud Roh! klipje, amit tavasszal rögzítünk Pécsen. Az új számunk a felvetett világvége gondolatára kíván válaszolni, egyben előrevetíteni a zenekar által feldolgozott utópia következő epizódját, amely majd a Fall Into Oblivion EP-n fog kibontakozni."

A ZUD zenekar jelenleg új basszusgitárost keres, a Machine Born EP-t innen tudod letölteni, a Dzud Roh! című dalt pedig innen.


www.facebook.com/zudband



ZUD - Dzud Roh! (a 2013-as Fall Into Oblivion EP-hez)




Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS