DEEP PURPLE - A 2013-as FeZen fesztiválon!

A hivatalos oldal turnédátumai közt már ott vagyunk

2012. december 5. (szerda) 19:10 | utoljára módosítva: 2012. december 6. (csütörtök) 12:47

Most már biztos, amiben eddig csak reménykedni lehetett, a legendás Deep Purple 2013 augusztus 3-án fellép a székesfehérvári FeZen fesztiválon!

Frissítve!!! Jegyinformációkkal...

Már nyár végén híre ment, hogy a FeZen fesztivál szervezői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy 2013-ban Székesfehérváron láthassuk Ian Gillanéket, és erre meg is volt minden esély, hiszen egy Brno melletti koncertet már korábban bejelentettek augusztus 4-re, ami nagyon is egybevágott a 2013-as FeZen időpontjával (07/31 - 08/03). Most már a hivatalos oldalon is megjelent a hazai koncert dátuma.


Egyelőre címe még nincs az új Deep Purple albumnak, de annyi már tudható róla, hogy a megjelenése 2013 február közepe táján várható és hogy 14 új tételt rögzített a legendás csapat, amelyeknek már csak az énekfelvételei vannak hátra..


Frissítés:


"Kevés legenda él és virul napjainkban, és még kevesebb teszi tiszteletét közülük Székesfehérvárott. A Deep Purple viszont alsó hangon is legenda, mától pedig hivatalos, hogy amennyiben a Föld 2013-ban is forogni fog, ők bizony itt lesznek! Helyszínt a FEZEN Fesztivál biztosít a jövőre 45. életévébe lépő, megkerülhetetlen jelentőségű csapatnak, és abban már most egészen biztosak lehetünk, hogy ezzel városunk évezredes történelemkönyve egy igen fontos fejezettel bővül augusztus 3-án, a MÁV pályán.

A hírt Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere jelentette be december 6-i sajtótájékoztatóján; megerősítendő az információt ezzel szinte egy időben a zenekar hivatalos oldalán is megjelent a 2103. augusztus 3-i koncertdátum.

Úgy tűnik, idén Karácsony szelleme igazán kedves az igazi zene fanatikusokkal, hiszen a város önkormányzatának jóvoltából december 24-ig közel fél áron, 8700 Ft-ért lehet megvásárolni a FEZEN bérletet."



'Egy több generációt megszólító, korszakos jelentőségű zenekar a Deep Purple. Jelenlétük Székesfehérváron nagyban hozzájárul a 2013-as Szent István emlékév méltó megünnepléséhez. Mikor Székesfehérvár Város Önkormányzata 3 évvel ezelőtt arról döntött, hogy megemeli a FEZEN Fesztivál támogatását, tette mindannak reményében, hogy ne csak a város, az ország, hanem a határainkon túl élőknek is vonzó legyen a fesztiválra ellátogatni és a belépőjegyek árát alacsonyan tudjuk tartani.”- fogalmazott a polgármester.


Az, hogy a Purple egészen elképesztő népszerűségre tett szert és, hogy a mai napig minden idők egyik legismertebb (és legelismertebb) rock zenekaraként működhet, annak köszönhető, hogy több hidat építettek, mint amennyi a Dunát átszeli, ezáltal több embert hoztak össze, mint a városegyesítés kora. Kísérletező kedvükben megannyi stílust házasítottak: rockot a komolyzenével, bluest a progresszívvel, popot a pszichedelikus hatásokkal, ezzel pedig szélesre tárták a világ arénáinak kapuit, és a tömegek hömpölyögtek, hömpölyögnek azóta is megállás nélkül befelé.

Ebben elévülhetetlen szerepe van az olyan generációs himnuszoknak is, mint a Black Night, a Perfect Strangers, vagy minden hangszerboltos verejtékes rémálma, a Smoke On The Water. (Sokat elmond a dal erejéről, hogy tíz gitárosból hét a mai napig ennek főriffjével próbálja ki az áhított hangszert.) Emellett nem csak a közönség és a zenész szakma hajtott egyként fejet előttük, de a Guiness Rekordok Könyvébe is beírták nevüket: 1972-ben elnyerték „A leghangosabb pop zenekar” címet. Karrierjük során 18 stúdióalbumot adtak ki, ezeknek több mint fele a slágerlisták élmezőnyét ostromolta, összesen bőven megfejelve a 100 millió eladott példányt.

Megszámlálhatatlan koncertlemezük jelent meg, melyek közül leghíresebb, az 1972-es Made In Japan, melyet sok helyen minden idők legjobb élő felvételeként jegyzik. A FEZEN-en is megfordult Dream Theater például több ízben lerótta tiszteletét a csapat előtt azzal, hogy teljes egészében előadták ezt az anyagot. Kevés kereskedelmileg gyengébben teljesítő lemezük is bővelkedik a zenei értékekben, minden korszak meghatározó volt a mögöttük sorakozó muzsikusgenerációk számára.

Egyaránt erős hatást gyakoroltak olyan tradicionális bandákra, mint az Iron Maiden, és olyan progresszív csapatokra, mint a Mars Volta, a tavalyi FEZEN legzajosabb sikerét elérő Machine Head pedig a nevét is a Purple egyik klasszikus albumáról kölcsönözte. Négy és fél évtized elképzelhetetlen változások nélkül, ezek pedig több ízben érintették a zenekar felállását, ám nálunk a lehető legklasszikusabb formáció háromötöde tiszteletét teszi! Jon Lord, a Hammond Ura, minden idők egyik leghíresebb billentyűse idén nyáron elhunyt, így ő már sajnos nem, de az együttest vele megalapító Ian Pace, „A” Purple énekes Ian Gillan, Roger Glover basszer (szintén a klasszikus felállás alappillére), a közel 20 éve csatlakozott Steve Morse és a Lord helyén játszó Don Airey itt lesznek! Ez az impozáns névsor pedig az egyik oka annak, hogy a legenda szó velük kapcsolatban kevés, hiszen nem egy, hanem egyszerre öt legenda lesz jelen augusztusban Székesfehérváron. Amit pedig nekünk játszanak majd, az egyértelműen felejthetetlen lesz, hisz ők mindig meglepik a közönséget.

A „világ egyik legtöbbet turnézó zenekara” címet büszkén viselő formáció a kiszámítható rutint elkerülendő, a jól ismert dallamokat improvizatív, izgalmas zenei betétekkel dobja fel, ezzel pedig minden koncertjüket megismételhetetlen eseménnyé teszik!"

www.fezen.hu

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS