BLACK SABBATH - Már a dalok feléneklésénél tartanak

Egyetlen nótacím biztos: God Is Dead

2012. október 18. (csütörtök) 07:21

Friss hírek érkeztek a Bill Ward dobos nélkül egy új stúdióalbumon dolgozó Black Sabbath felől. A munka jelenleg a kaliforniai Malibuban folyik, a Shangri La stúdióban, és a basszer Geezer Butler szerint a rögzítés alatt álló 15 dal közül 12 kerül majd fel a nagylemezre, a maradék három várhatóan a különféle extra verziók bónuszaként lát majd napvilágot.



 


A gitáros Tony Iommi már feljátszotta mind a 15 dal témáit Angliában, Malibuban most az énekfelvételek folynak a producer Rick Rubin irányításával. Az összes dalszöveg Geezertől érkezik, aki pillanatnyilag az első öt dal végleges formába öntésén dolgozik Ozzyval. Amint elkészülnek ezzel az öt számmal, nekilátnak a következő ötnek. Egyelőre egyetlen nótacím szivárgott ki: God Is Dead.

Ami Tony Iommi egészségi állapotát illeti, Ozzy azt mondta a SiriusXM rádiónak, hogy a minap beszélt a gitárossal, aki nagyon jól gyógyul a rákos kezelése után, és akinek a hangulata is remek.

Tony Iomminál  a limfóma korai stádiumát állapították meg még 2011 végén. A limfóma a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, a rák leghatékonyabban gyógyítható fajtája. A nyiroksejtek, azaz a limfociták rosszindulatú átalakulásának következtében a nyirokcsomók, a lép, de más szervek megnagyobbodásához, megbetegedéséhez vezet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az új stúdióalbum megjelenése mikor várható, de ha ebben a tempóban halad a munka, akkor már 2013 nyara előtt kijöhet a lemez.
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
STORM THE STUDIO - Szeretet áradt oda-vissza (koncertbeszámoló)
2020. augusztus 15. (szombat) 06:03

STORM THE STUDIO / SUPERUNKNOWNS Bp., A38 Hajó Ha nem lett volna a pandémia, akkor is ezt a koncertet vártam volna a legjobban ebben a rihes évben. Igaz, Esztergom helyett végül Pest s Buda között, az A38 hajón került megrendezésre, és persze, hogy érződött rajta a járvány hatása (a közönség is visszafogottabb volt, ötszázan sem voltunk, és csak lassan oldódott az az átok feszültség, amit ez a helyzet szült). De mégis, megtörtént: Fodi hazajött Japánból két koncert erejéig!   De előbb a Superunknowns koncertjét kellett megnéznünk, és kb. 666 ennél rosszabb előzenekart tudnék felsorolni, hehe. Székely Marciék Soundgarden számokat tolnak ebben a bandában, kicsit rozsdások voltak még ők is, de az iszonyat erős, alapvető "slágereket" és különlegességeket is felvonultató program így is remek bemelegítés volt (hiába nem volt Black Hole Sun).   Aztán jött a Storm The Studio oly nagyon...

PETE WAY - Elhunyt a legendás basszusgitáros, a UFO és a Waysted alapítója
PETE WAY - Elhunyt a legendás basszusgitáros, a UFO és a Waysted alapítója

69 éves korában elhunyt a legendás basszusgitáros, Pete Way, a brit UFO egyik alapítója. A lesújtó hír Pete Way hivatalos Facebook oldalán jelent meg: "Elhunyt az ikonikus...

(Hed) P.E. - Szöveges videóval a második dal a nyár végi albumról: Death Awaits
(Hed) P.E. - Szöveges videóval a második dal a nyár végi albumról: Death Awaits

Az utóbbi pár évben három magyar koncertet is adott az amerikai rap-rock huligán (Hed) P.E., a legfrissebb albumuk pedig augusztus 21-én jön majd ki Class Of 2020 címmel. Már a második...

PUTERAEON - 6 év után új lemez jön a svéd death brigádtól, videóval az első dal: The Sleeping Dread
PUTERAEON - 6 év után új lemez jön a svéd death brigádtól, videóval az első dal: The Sleeping Dread

The Cthulhian Pulse: Call from the Dead City címmel november 13-án lát majd napvilágot a régisulis death metalt atmoszférikus elemekkel kísérő svéd Puteraeon negyedik albuma, a 2014-es...

TOMMY LEE - Új szólódal a Mötley Crüe dobosától: Demon Bitches
TOMMY LEE - Új szólódal a Mötley Crüe dobosától: Demon Bitches

Andro címmel egy új szólóalbummal jelentkezik október 16-án a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee. Korábban már két klipes dalt is kikerült a lemezről, mindkét videót a Limp Bizkit...

PALLBEARER - Dalpremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: Rite Of Passage
PALLBEARER - Dalpremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: Rite Of Passage

Forgotten Days címmel október 23-án jelenik meg az arkansasi doomster Pallbearer negyedik albuma, a 2017-es Heartless lemez folytatása, amelynek második előzetes dala a Rites Of Passage...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS