TALES OF EVENING - Saját szavaikkal a Hajléktalan lélek album

A szeptemberi Hammer extra CD-melléklete

2012. szeptember 9. (vasárnap) 10:23

Az országszerte kapható, Scorpions címlapos szeptemberi Hammerworld extra CD-melléklete a szimfonikus elemekkel átszőtt melodikus metalt játszó zalai Tales Of Evening bemutatkozó albuma, a Hajléktalan lélek.

Az idén érettségizett Dudás Ivett személyében egy igencsak tehetséges énekesnővel dolgozó zenekar mindössze másfél éve létezik, de a netes promónak és a Lázadás klipnek köszönhetően komoly rajongótábor várta a lemez megjelenését.

A csapat életre hívója és fő zeneszerzője a billentyűs Ádám Attila, aki az instrumentális szólóprojektjét alakította igazi zenekarrá, miután meghallotta Anettet egy fesztiválon a korábbi csapatával. Attila megfogadta magának, ha egy éven belül nem sikerül ismertté tennie az új csapatot, végleg felhagy a zenéléssel.

"Eddig minden jel arra utal, hogy teljesülnek az álmaim, azon az úton haladunk, amit egy évvel ezelőtt elterveztem - mondta a Zalai Hírlanak a nyár elején. - Nagyon bíztam abban, hogy a Tales Of Evening dalai, koncepciója tetszeni fog az embereknek, és eddig úgy tűnik, hogy ez valóban így van. Nemcsak a koncerteken látom ezt, hanem az internetes visszajelzések is arról tanúskodnak, hogy van helyünk a hazai palettán."

A szeptemberi Hammerben egy interjút is olvashatsz Ádám Attila billentyűssel.

A Tales Of Evening is fellép a szeptember 29-én megrendezésre kerülő Dalriada lemezbemutatón, ahol az orosz Arkona is játszik, valamint további hat zenekar. A buli
Facebook oldalát itt találod.


Az album megjelenése kapcsán Attilát arra kértük fel, hogy mutassa be saját szavaival a Hajéktalan lélek lemez dalait.


 


TALES OF EVENING (b-j):
Németh András basszusgitáros,
Pálosi Róbert dobos,
Dudás Ivett énekesnő,
Ribarics Tamás gitáros,
Ádám Attila billentyűs



www.facebook.com/talesofevening

www.talesofevening.com




TALES OF EVENING - Hajléktalan lélek
(a szeptemberi Hammerworld mellékleteként jelent meg)

01. Intro
02. Álmodd újra
03. Hajléktalan lélek
04. Lázadás
05. Az én csodám
06. Credo
07. Inkább egyedül
08. Nem lennék
09. Talán holnap
10. Reménysziget
11. Az én mesém
12. Outro




TALES OF EVENING - Álmodd újra (a 2012-es Hajléktalan lélek albumhoz)
 




ÁLMODD ÚJRA

"Az album és - egyébként - a koncertjeink nyitódala. Feszes tempó, rengeteg lábdob, kemény riffek, fülbemászó dallamok.

A dal a múltba utaztat minket, egészen pontosan a gyermekkorunkba, amikor még ártatlan az ember, és az álmok értékesek. Nincsenek gondok körülöttünk. Ez azonban múlandó, így akaratlanul is megijed az ember, az idő múlásától. A dal azonban arra bíztat minket, hogy mindig merjünk álmodni, nagy dolgokat, és ha kitartóak vagyunk, az álmaink valóra válhatnak."



HAJLÉKTALAN LÉLEK


"A címadó dal. Szerintem az egyik legérdekesebb és legegyedibb tétel az albumon. A cím egyből felkelti az érdeklődést, és gyakorlatilag magába foglalja az egész album mondanivalóját, hiszen ez egyfajta vívódás a valóság és a képzelet között. Ha az ember elbújik a valóság elől, csak a saját kis világába bezárkózva él, akkor elsiklik az igazi értékek mellett... Mégis, független ettől, az a jó, ha vannak álmaink és vágyaink…

A hangszerelés és az élesen váltakozó ritmikai képletek miatt szintén különleges. Húzós, riffelős, döngölős részek, majd Ivett hangja, az atmoszféra, teljesen magával tudja ragadni az embert és azonosul a dal lüktetésével, mondanivalójával. Riba dallamos szólójánál pedig kiteljesedik, és ettől lesz kerek az egész."



TALES OF EVENING - Lázadás (a 2012-es Hajléktalan lélek albumhoz)

 

 


LÁZADÁS

"A Lázadás volt a legelső gondolat az albumon... Nagyon fontos szerepe van, hiszen Ivett ezt a dalt énekelte fel legelőször, és amikor visszahallgattuk, akkor véglegesedett, kristályosodott ki a zenekar számára az irány és a cél. Ez volt a legelső és egyben bemutatkozó szerzeményünk is.

Annyira kötődik hozzánk, hogy első videóklipünket is ehhez a tételhez forgattuk, még 2011-ben, és azóta is nagy népszerűségnek örvend. A dalszöveg nagyon mély és fontos üzeneteket tartalmaz, amit soha nem szoktunk "megfejteni", hiszen attól van igazi varázsa, ha mindenki számára mást és mást jelent, de mégis egységet képez és átélhető a mondanivaló.

Egyedi hangulata szerintem már az első másodpercekben magával ragadja az embert, a könnyedén megszerethető és megjegyezhető billentyűtéma észrevétlenül lopja be magát az ember szívébe, nem is beszélve Ivett bájos, egyedi hangjáról és énektémáiról. Méltán nevezhetjük a zenekarunk himnuszának..."



AZ ÉN CSODÁM

"Igazi gyöngyszem, tele pozitív gondolatokkal, elszállós, monumentális billentyűtémák és nagyzenekari betétek kíséretében. A mai rohanó, zsúfolt világban néha az ember messze menekülne a gondok és a csalódottság elől. A dal még is azt sugallja, hogy higgyünk magunkban, hiszen ha már a saját tetteinkben sem hiszünk, akkor kire is számíthatunk igazán?! Lesz kire, ha hiszünk magunkban és teszünk érte…

Fogósak és nagyon fülbemászóak a gitártémák. Mellette egységesen és keményen dübörögnek a harmóniák. Az elszállós gitárszóló, a szimfonikusokkal kiegészítve, igazi ütős és méltó zárása a dalnak."



CREDO


"Egy visszafogottabb tempójú, nyugodt szám. Itt megnyugszik a zenekar pár pillanatra. A gitárok tisztán szólnak, András basszustémái lágyak, szellősek. Letisztul és kinyílik a zenekar pár gondolat erejéig, Ivett énektémái pedig elrepítenek egy másik világba. Ez a cél.

Nem szabad, hogy a mindennapi gondok felülkerekedjenek rajtunk. Néha meg kell állnunk, le kell higgadnunk, és észre kell vennünk egymást. Ha így teszünk, akkor nem gondolkozunk olyan dolgokon, amit később esetleg ezerszer megbánhatunk."



INKÁBB EGYEDÜL

"Az alapötlet a dobosunktól, Robitól jött - aki egyébként énekel is dalban -, és ezt aztán közösen továbbgondoltunk. A dalszöveg egy aktuális lelkiállapotot tükröz, röviden és tömören: néha jobb inkább egyedül… A refrénben bontakozik ki az igazi mondanivaló. Sok ember magára találhat benne, talán ezért kedvelik annyian.

Nagyon könnyen megszületett, az akkordmenet és az azokra épülő billentyű- és énekdallamok azonnal adták magukat. Ettől 'egyszerű', nincs túlbonyolítva, mégis nagyon dallamos és fülbemászó. Sokak szerint 'slágergyanús' a szerzemény. Nagyon szeretjük ezt a dalt, nekem is ez az egyik kedvencem. Koncerten is igazán nagyot tud ütni!"



NEM LENNÉK


"Ebben a 'történetben' benne van minden. Útmutató, szívhez szóló, hátborzongató. Burkolt, és nagyon emberi tanulságokkal. A főtéma és az énekdallamok kitalálója Ivett. Egy szál gitárral és dúdolva megmutatta ezt az ötletét, majd azonnal felvettük.

Annyira megtetszett, hogy soron kívül csak ezzel a dallal kezdtem el foglalkozni, mert muszáj volt befejeznem, hallani akartam milyen ez a dallam egy komplett 'balladába' öntve. Megérte, hiszen véleményem szerint az egyik legjobb tétel a lemezen. Ivett nagyon ráérzett a szöveg mondanivalójára, Riba pedig megtámogatta kemény riffekkel a versszakokat, ettől aztán igazán nagyszerű lett - személyes kedvenc!"



TALÁN HOLNAP

"Őszintén szólva ez nagyon jellemző rám… Néha önhibánkon kívül összecsapnak a hullámok az ember feje felett, így összegyűlnek a 'régi gondok a magányban', melyek talán holnap csak úgy maguktól megoldódnak… Vagy nem! Ezért fontos, hogy az ember mindig önmaga legyen, és akkor nem érheti túl nagy meglepetés az életben…

Viszonylag későn született, az utolsó tételek egyike, amely nem is állt össze olyan egyszerűen. Amikor viszont közösen összeraktuk, akkorát szólt, hogy mindannyiunk kedvence lett. Nem mindennapi a harmóniamenet és a ritmika sem. Riba szólóját pedig első hallásra megjegyzi az ember."



REMÉNYSZIGET


"A közös kedvenc! A koncertek vége felé szoktuk eljátszani, amikor a hangulat már a tetőfokon van, mert egy igazán pörgős dal. Az indító billentyűtéma hamar a védjegyévé vált, ahogy Ivett énekdallamai is. Hatalmasat énekel benne! A vokálszólamok kidolgozásáért is ő a felelős, ami ebben a dalban kifejezetten nagyon ütősre sikeredett. Sokat dolgoztunk rajt, de mindenképp hasznos volt.

Nagyon jól sikerült dal, melynek mondanivalója enyhén burkolt, és egy olyan 'szigetről' szól, ami talán létezik, talán nem. Véleményem szerint mindenkiben kell, hogy éljen a Reménysziget!"



AZ ÉN MESÉM


"Az album zárótétele. Annak ellenére, hogy a főtéma egy korai, több éve megírt instrumentális zene alapja, csak most teljesedett ki bennem a gondolat, hogy komplett zenekari dallá kovácsoljuk. Nagyon összetettre és komplexre sikerült. Minden benne van, itt mindenki kicsit jobban kibontakozik. Az egyik nagy kedvencem és úgy érzem, hogy rajtam kívül még sok ember kedvencévé vált és válhat.

A dalszövegben és a sorokban megbúvó mondanivaló miatt itt igazán értelmet nyer a zenekar elnevezése. Nem tudatosan íródott így, adta magát és ettől természetes, megjegyezhető és sokatmondó. Talán nem is nagyon szükséges, hogy a mondanivalóját túlragozzuk: hinnünk kell a mesékben, a képzelet erejében, és a körülöttünk lévő világ apró örömeiben, az éjszaka varázsában.

A dal tetőpontja, amikor a mesélő - Hertelendy Attila - összegzi az általam 'papírra vetett' gondolatokat. Amit szintén csak úgy magamból kiadva leírtam, mert úgy éreztem, ez összefoglal nagyon sok mindent, ami ehhez az anyaghoz kapcsolódik. Ettől lett kerek a dal, és a Hajléktalan lélek című albumunk is."

 



TALES OF EVENING - Hajléktalan lélek (a debütáló album címadó dala)

 

 

 

 

Hozzászólások

[010692]
Ciril
Nagyon jók vagytok, csak így tovább!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HINAYANA - Dal- és klippremier a melodikus death-doom csapattól: Cold Conception
2020. július 7. (kedd) 17:44

Death Of The Cosmic címmel augusztus 28-án jelenik meg a melodikus death / doom vonalas texasi Hinayana új EP-je. A Napalm kiadóhoz szerződött csapatot a frontember Casey Hurd indította el még 2014-ben, az első album pedig 2018-ban jelent meg Order Divine címmel. Az új EP lesz az első kiadványuk a Napalmnál, első előzetesként pedig itt a klippel kísért Cold Conception dal, amelyben vendégként a Tengger Cavalry tavaly júniusban elhunyt énekese, frontembere, Nature Ganganbaigal játszik kéthúros, mongol lófejes hegedűn. Casey Hurd: "Ez a dal arról a céltalan, hideg, modern világról szól, amit az ember egyrészt létrehozott, másrészt valahogy belekeveredett. Ez a felgyorsult utazás eljutott már arra pontra, ahonnan nincs visszatérés, ahol a múltban számos civilizáció összeomlott. Megtiszteltetés, hogy a halála előtt együtt dolgozhattunk Nature Ganganbaigallal, aki izgatott és lelkes volt a projekt kapcsán..."  ...

THE WHATEVERS - Az első dal a nyári bemutatkozó albumról: Step Back
THE WHATEVERS - Az első dal a nyári bemutatkozó albumról: Step Back

Egy Step Back című klippel kísért dallal vezeti fel júliusra, de legkésőbb augusztusra várható bemutatkozó albumát a budapesti The Whatevers zenekar. "A banda 2016 júniusában...

GAEREA - Dal- és klippremier a portugál black hordától: Conspiranoia
GAEREA - Dal- és klippremier a portugál black hordától: Conspiranoia

Limbo címmel július 24-én lát majd napvilágot a portugál black metal színtér egyik friss alakjának számító Gaerea második nagylemeze, harmadik előzetesként pedig már lehet is...

PSYCROPTIC - Még a járvány előtt született az új klipjük: Beyond The Black
PSYCROPTIC - Még a járvány előtt született az új klipjük: Beyond The Black

As The Kingdom Drowns címmel még 2018 novemberben jelent meg a technikás death metalt játszó tasmániai Psycroptic hetedik albuma, amellyel hozzánk is eljutottak tavaly februárban. A...

DESOLATOR - Pusztító death metal Svédországból, dalpremier: Creatures Of Habit
DESOLATOR - Pusztító death metal Svédországból, dalpremier: Creatures Of Habit

Sermon Of Apathy címmel szeptember 4-én jelenik meg a death metalt hagyományos módon megközelítő svéd Desolator második albuma. Az Unearthly Monument című debütáló albumuk még...

CAROLINA REAPER - Szöveges videóval a veszprémi csapat új dala: Romlás virága
CAROLINA REAPER - Szöveges videóval a veszprémi csapat új dala: Romlás virága

Romlás virága címmel egy új dallal jelentkezett a modern metalos Carolina Reaper. A 2019-ben alakult veszprémi csapatban Bodnár Juci énekesnő, Stefanics Dávid basszusgitáros, Németh...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS